A több mint száz különleges művet felvonultató tárlatot Budapest 150. születésnapja alkalmából a Fortepan digitális fotóarchívummal együttműködve szervezte meg a Magyar Nemzeti Galéria. A kiállítás előzménye, ha nagyon akarjuk, egészen a tizennyolcadik századig nyúlik vissza, 1793-ban alapította meg ugyanis a Brück család a Brück & Sohn néven sikeressé vált képeslapgyártó céget. Szűkebben azonban elég, ha csak 2019 márciusáig tekintünk vissza, amikor a Brück & Sohn befejezte működését, és a cég archívumában felhalmozott képanyagot a család leadta a drezdai Deutsche Fotothek archívumnak, amely közzé is tette a réges-régi fényképeket. Itt fedezték fel azután a Fortepan kutatói, hogy a képanyagban több mint ötszáz, eddig ismeretlen fotó jelent meg Budapestről.
A képek többségének képeslapváltozata persze ismert volt eddig is – mint azt a Nemzeti Galéria kiállítása érzékletesen bemutatja, egymás mellé téve a fotókat és a levelezőlapokat –, ám az eredeti, sokszor nagyon részletgazdag képek nem voltak ismertek. Hát most megcsodálhatjuk ezeket is. (A digitalizált képek hamarosan a Fortepan fotóarchívumban is elérhetők lesznek.)
A nyomdai úton előállított – emlék gyanánt vásárolt vagy levélben elküldhető – képes kártyák már a 19. század elején népszerűek voltak, de a nyílt formában postázható képes levelezőlapot csak 1869-től használták, elsőként éppen az Osztrák–Magyar Postaigazgatóság területén.
Török András várostörténész, a tárlat társkurátora az anyaggal kapcsolatban egy, a kiállítást bemutató rendezvényen elmondta, hogy az ilyen lapokat nagyjából úgy használták eleink, ahogy mi használjuk az sms-t vagy a Messenger-üzenetet. Néhány szó, néhány rövid mondat, egy hatásos kép, és mindent elmondtunk, ami tudatni akartunk.
A Nemzeti Galéria honlapján ezt olvashatjuk a tárlatról: „A tárlaton először láthatja a közönség a német képeslapkészítő cég 1903 és 1912 között készült budapesti városfényképeit, amelyeken az emblematikus épületek mellett nemegyszer kis utcai történetekben bukkannak fel a nagyvárosi hétköznapok. A képeslapok a rohamos léptekben fejlődő századfordulós Budapestnek az idelátogatók számára legvonzóbb helyszíneit mutatják be, fókuszukban számtalan pompás, akkor még fiatal épülettel, melyek ma is ikonikus büszkeségei városunknak.” Hozzátehetjük:
a most megjelent képanyag, illetve általában a képi dokumentáció alapos vizsgálata olyan információkat árul el a múltról, amelyekhez másképp nem juthatnánk hozzá. A kurátor ilyen érdekességként említette, hogy a század elején láthatólag a férfiak is használtak napernyőt. A sportos, bronzos bőr csak a század második harmadában vált divatossá, korábban a szegénység, a kemény munka jelének tartották a napbarnított arcot.
Török András arra is felhívta a figyelmet, hogy a régi képek nem egészen pontosan tükrözik a valóságot. A Fortepan századforduló környékéről származó anyaga például a polgárság örömeit, életpillanatait tükrözi, hiszen viszonylagos jómód kellett ahhoz, hogy valaki akkoriban fényképezgethessen. Ugyanígy a városfotók is az emblematikus helyszínekre, turisztikai látványosságokra fókuszálnak, s nem mutatják meg azokat a nehézségeket, amelyek Budapest aranykorát is jellemezték. Illetve… Azért, ha alaposabban megnézzük a képeket, látunk olyan részleteket, amelyek a hétköznapi emberek életéről is árulkodnak: egy piac a mai Döbrentei téren, száradó halászhálók a rakparton, tizenkilencedik századból itt maradt bödönhajók a Dunán…
Aranykor volt vagy nem, lenyűgözőek ezek a régi életképek.
Borítókép: Török András művészettörténész (Fotó: Havran Zoltán)
