A Chalga amolyan Thököly-kurucos, törökbarát zene – egy sikeres ostrom utáni berúgós estén szólhatott ilyesmi a táborban, és úgy hallatszik, a hadizsákmányban akadt pár jazzlemez is! A zenekar nem ápol népzenei hagyományt, de gátlástalanul használ balkáni és magyar népzenét. Lehetne mindez akár táncos popzene is, sajnos a zenekar kifejezetten imádja a tört ritmusokat, amire csak a beavatottak tudják a táncot. A zenekar két lemez (Sabir, 2006; Erdő, erdő, 2010) és pár év szünet után 2018-ban újraaktiválódott: jelentősen átalakult, sokkal harsányabb és kevésbé folkos zenét játszik. 2022-es lemezük, az Ezért van az a World Music Charts Europe zenei listáján a 21. helyig jutott – többek között erről az albumról is hallhatunk dalokat a Fonóban január 25-én.

Okos Viola énekes, dalszerző (Odd ID / ex Ethnofil, Makám Quartet, Fuvalom Énekegyüttes) lemezbemutató koncertjén népzenét feldolgozó szólóanyagát hallhatjuk. Viola gyermekkora óta foglalkozik zenével, családja révén a népzenén keresztül ismerkedett meg a színpaddal. Tanulmányait az egri zeneiskolai évek után a Váci Bartók – Pikéthy Zeneművészeti Szakközépiskola népzene tanszakán folytatta énekesként és hegedűsként. A népzenén kívül számos más műfaj is hatott rá, előadóművészként a könnyűzenei stílusokban is alkotott.
A hegedűn kívül gitárral és kobozzal is fellép. Az Odd ID/Ethnofil zenekarnak 13 éve tagja, ahol az ethno, progresszív, elektronikus elemeket sajátos hangzásvilágban ötvözték, és ma már magukat „post-pop”-ként aposztrofálják. Idén lett Krulik Zoltán egyik formációjának, a Makám Quartetnek az énekese, hegedűse, valamint a Fuvalom népi a cappella együttes tagja. Néhány éve szólóban is rendszeresen előad.
A frissen megjelenő kislemez zenei anyagának ő a szerzője, rögzítője és szerkesztője is. A debütáló EP-hez ebben az évben vizuális anyag társult, így a zeneszámok videóklippel együtt jelennek meg. A népdalfeldolgozásokat alternatív műfajok hatják át, letisztult, merengő, atmoszferikus a zenei világ. A zeneszámok koboz- és gitáralapra írt darabok, melyeknek kiegészítői jellemzően az énekhang, a hegedű és különböző hangeffektek, többek között ebbe is betekinthetünk Viola koncertjén február 1-jén a Fonóban.