– Sík Sándor drámáját az elmúlt csaknem száz évben négy rendező vitte színre Magyarországon, egy bemutató pedig külhoni magyar színházban is volt. Mi alapján esett erre a műre a választás?
– Vidnyánszky Attila javasolta ezt a darabot. Már az első olvasás után úgy éreztem, szívesen megrendezném, mert ez egy kiváló szöveg. István utolsó napjáról szól és arról a dilemmáról, hogy kire hagyja az ország irányítását. Imre herceg már hét éve meghalt, István pedig kap egy jelet, hogy hamarosan meg fog halni. Örökösként Vazul, Árpád pogány hitű leszármazottja és Orseolo Péter között kell választania, aki anyai ágon a családhoz tartozik, keresztény, de mégis idegen. Bizonytalan a helyzet, mivel az államalapítás után még törzsi a társadalom rendszere, s az ehhez kapcsolódó szokások erősen meghatározzák az embereket. A turáni átok mítoszához kapcsolódik tehát az alaphelyzet, amely szerint a magyar nép megosztottsága belénk van kódolva. A magyar történelmet szemlélve ez valóban felfogható egyfajta toposznak.

– Mennyire van aktualitása a témának?
– Manapság az egész világon megfigyelhetjük a polarizációt: folyamatosan szétszakítják a társadalmakat, és ennek a hatását mi is érezhetjük. Hasonló lehetett az államalapítás idején, ezer évvel ezelőtt az emberek létérzése. A babona szerint az év olyan lesz, amilyen az első napja. A kicsiben benne van az egész, a kezdőpontban benne van a vég is. Ebben a drámában is ezt a szerkezetet láthatjuk. Tulajdonképpen ugyanazok a problémák, ugyanazok a konfliktusok gördülnek tovább ezer éven keresztül, amelyekkel István idejében találkozunk. István végül olyan döntést hoz, ami kiemeli őt a történelemben: felajánlja Máriának az országot. Magyarországot az égbe emeli, és ezzel az eget is lehozza a földre.

– Az olvasópróbán kiemelték, hogy történésszel is egyeztetnek a történelmi hitelesség kedvéért. Hogy lehet megtalálni az arányt a történelem és a történelmi fikció között?
– A Magyarságkutató Intézet tudományos főmunkatársával, Teiszler Évával beszélgettem, néztem sok előadást Istvánról és a koráról, olvastam tanulmányokat. A szerző bizonyos szempontból fikciókat is alkalmaz, mivel sok mindent nem tudunk az adott korról. De inkább azt mondanám, hogy sok esetben sűríti az ismert történelmi eseményeket. Sík Sándor nagyon jól ismerte saját kora történettudományát, s mindent annak fényében használt fel, hogy dramaturgiailag minél élesebb legyen a darab, és ez a törekvés szerintem abszolút sikeres volt. Petőfi Sándor és Arany János Toldi kapcsán folytatott levelezése jut eszembe. Arany azt írja, hogy a Toldihoz kevés a forrás. Folytatni akarja a történetet, de nem tudja, hogyan. Azt írja válaszul Petőfi, hogy örüljön neki, mert így legalább szabadon használhatja Toldi figuráját. Egy kicsit én is így vagyok ezzel, és inspirál, hogy nagy a mozgásterem rendezőként.