Magyarország Kiváló Művésze díjat vehetett át Pál István „Szalonna” Liszt Ferenc-díjas népzenész, érdemes művész, a Hagyományok Háza – Magyar Állami Népi Együttes főigazgató-helyettese, művészeti vezetője, a Szalonna és Bandája zenekar művészeti vezetője, aki az örökség jelentőségét hangsúlyozta válaszában.
Az eddigi életművem kapcsán arra vagyok legbüszkébb, hogy azt a tudást vihetem tovább, amit a szüleimtől kaptam útravalóként. Illetve arra, hogy amit csinálok, azt a közönség jó kedvére tehetem. Számomra nagyon sokat jelent, hogy sok embert boldoggá tehetek azokkal az értékekkel, amelyeknek a fontosságára a szüleim tanítottak, neveltek. Mégpedig arra, hogy a hagyományos kultúránk, a népzenénk olyan érték, ami ragaszkodást és táptalajt ad a mindennapok során.
– Ebben benne van minden: az idősek tiszteletétől kezdve a jókedvű mulatságig, a születéstől egészen a temetésig. Tehát minden életszakaszunk minden pillanatához van egy-egy kapcsolódási pontja. Ez a fajta hagyomány számomra nagyon fontos, és jó érzés, hogy erre mindig találni közönséget. Hiszen mindez valóban rólunk, emberekről, és nekünk, embereknek szól – tette hozzá a zenész.
Magyar Érdemrend Tisztikereszt és Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Kőrösi Orsolya kulturális menedzser, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Nonprofit Kft. alapító ügyvezetője. Ő természetesen az általa alapított intézményről beszélt.
A legbüszkébb a Capa Központ megalapítására vagyok, és külön örömmel tölt el, hogy a díjat is a Capa Központban végzett, »a tradíció és innováció mintaszerű összhangját megteremtő intézményvezetői« munkámra kaptam. Mert valóban büszke vagyok az őrző szerepünkre és arra, hogy mindezt a ma kultúrafogyaszójának az ízlése, igénye szerint mutatjuk meg.
– A Capa Központ alapítása szinte felfoghatatlan jó érzést okozott és egyértelműen a legfontosabb részét képezi az identitásomnak azóta is. Az elmúlt 10 év alatt egy valódi szakmai műhely jött létre. Az állandó szellemi munka, a folyamatos együtt gondolkozás a munkatársaimmal, valamint a sok száz megvalósított hazai és nemzetközi kiállítás és fotós rendezvény, emellett a díjaink, ösztöndíjaink rendszere, a projektjeink, a pályázataink mind-mind büszkeséggel és örömmel töltenek el. Folytatjuk! – fogalmazott Kőrösi Orsolya.
Győrffy Ákos József Attila-díjas költő, esszéíró a Magyarország Babérkoszorúja díjat vehette át.
– Azt hiszem, nem én vagyok az, akinek választ kellene adnia arra a kérdésre, hogy vajon mivel érdemeltem ki a Magyarország Babérkoszorúja díjat. Épp tegnap este beszélgettünk arról Heinczinger Mikával (a Misztrál zenekar tagjával, gyerekkori barátommal, aki a zenekarral együtt kapott ma Kossuth-díjat), hogy végül is mit jelent egy díj, kinek szól, minek szól. Megállapodtunk abban, hogy olyasmiért kapunk díjat, amihez valójában nincs sok közünk. A díj nem a személynek szól, még akkor sem, ha a nevemet látom az oklevélen. A díj valami rejtélyesebb, homályosabb tartománynak szól, amit a nevemmel csak eltakarok – magyarázta az író, majd hozzátette:
Patetikusan hangzik, mégsem mondhatok mást, mint hogy az úgynevezett irodalmi munkásságom legsikerültebb darabjait nem én írtam, hanem valami, ami el akarta mondani magát. Ami engem jóformán csak eszközként, médiumként használt ahhoz, hogy beléphessen a világba. A nevem alatt jelentek meg ezek az írások, de a szerzőjük inkább az az univerzális, személytelen erő, ami a világot mozgatja. A díj tehát sokkal inkább ennek a megnevezhetetlen tüneménynek szól, mint nekem. Ez a megnevezhetetlen tünemény viszont nem tart igényt semmiféle díjra, a létezéséről sem tud. Így tehát nekem, az általa eszközként használt személynek szól, aki hallatlan megkönnyebbüléssel arra használja fel például, hogy visszafizesse a lakáshitelét.
Berzsenyi Krisztina jelmez- és díszlettervező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének oktatója Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült. Kérdésünkre így válaszolt:
Jelmeztervezői pályafutásom során arra vagyok a legbüszkébb, hogy csodálatos alkotótársakat kaptam a Jóistentől, akikkel magas színvonalon művelhetem szakmámat és művészetemet. Azokra a pillanatokra vagyok legbüszkébb, amikor látom egy alkotótárs vagy egy néző szemében azt az örömöt, amit a rajzaim, jelmezeim, a teljes munkám által megél.
Kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenységéért Erkel Ferenc-díjban részesült Bársony Bálint szaxofonművész, zenekarvezető, hangterapeuta, a Magyar Rhapsody Projekt zeneszerzője, aki eredeti módon értelmezte a kérdésünkben megfogalmazott életmű tartalmát.
Amire a legbüszkébb vagyok, az a feleségem és a két gyermekem születése. Egy ilyen csodálatos esemény mellett minden más, még a legkiemelkedőbb zenei teljesítmény is eltörpül. Az én szememben a feleségem a legnagyobb hős. Hiszen nincs nagyobb dolog, mint amikor új élet jön világra. Ez az az erő, ami mindig inspirál és tölt energiával.
– A feleségem és a családom nélkül nem lennék itt, ahol most vagyok. A szüleim, akik iparművészek, szintén segítettek abban, hogy felfedezzem és fejlesszem a művészeti tehetségemet. Hálás vagyok a Jóistennek, hogy olyan családot adott nekem, akik mindig támogattak és segítettek az életem minden területén – szögezte le az előadóművész.
Ugyancsak meglepő választ adott kérdésünkre a cirkuszművészet terén kiemelkedő artistatevékenysége elismeréséért Hortobágyi Károly-díjban részesült Dittmár Laido artistaművész, zsonglőr. Mert ugye azt várnánk, hogy egy igen-igen nehéz artistaprodukcióról fog beszélni. Ehelyett:
Ahogy visszatekintek életem munkásságára, a Gyakorlás művészete című könyvemet emelném ki mint legfontosabb mérföldkövemet. Széles körű kutatások és személyes tapasztalataim révén sikerült feltárnom azokat az alapvető elveket, amelyek jelentős mértékben felgyorsítják a tanulási folyamatot. A könyvem célja, hogy az évtizedes kutatás és betekintés lényegét egy praktikus, könnyen hozzáférhető útmutatóvá sűrítsem, amely lehetővé teszi az olvasók számára, hogy teljes potenciáljukat kihasználva érjenek el jelentős előrelépést a választott területeiken.
– A legnagyobb öröm – és nem csupán büszkeség – számomra az, hogy a könyv transzformatív hatásának tanújává válhatok mások életében, és segíthetek nekik abban, hogy hatékonyabban érjék el céljaikat és kiteljesítsék képességeiket – mondta a gyakorlás-tanácsadóvá lett zsonglőr.
Kiemelkedő színvonalú irodalmi – költői, írói, irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült Mirtse Zsuzsa író, költő, szerkesztő. Ő így felelt kérdésünkre:
Örömmel tölt el, hogy az írás, amelyről kislányként azt gondoltam, hogy csak titkos magánügy lehet, a fő csapásiránya lett az életemnek. Arra pedig büszke vagyok, hogy az írótársaim közül kerültek ki a legjobb barátaim; valamint minden szerettemre büszke vagyok, mert végtelen türelemmel, elfogadó szeretettel vannak irántam, és ez persze kölcsönös.
Ugyancsak határozott választ adott lapunk felvetésére a kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként Táncsics Mihály-díjban részesült Ugron Zsolna, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója.
Jóleső érzés, hogy a József Attila-díjam mellé most kaptam egy Táncsics-díjat is. Az eddigi újságírói szakmai pályafutásomat végiggondolva talán a dokumentumfilmjeimre vagyok a legbüszkébb, illetve természetesen A Nagyok című műsorra. Az a típusú újságírás, az a fajta televíziós munka, amelyet végzek, az csapatmunka. Az állandó alkotótársaim és kollégáim nélkül egyetlenegy műsort vagy dokumentumfilmet sem tudtam volna létrehozni. Éppen ezért azt érzem, hogy ezt a díjat a kollégáimmal megosztva kaptuk, akikkel öröm együtt dolgozni.
Szintén József Attila-díjban részesült Bánki Éva író, költő, irodalomtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi docense. Ő így foglalta össze érzéseit:
– Nagyon nehéz megválaszolni ezt a kérdést. Tulajdonképpen az összes művemet szeretem. Legyen szó akár novelláskötetről, akár regényről, mindegyik másképp és más miatt fontos számomra. De három kötetet azért ki tudnék emelni. Az egyik az Aranyhímzés című művem, a másik a Telihold Velencében. Számomra egyébként ez a legkedvesebb, mert a lányommal való velencei kalandjaimat mesélem el benne – mondta, majd hozzátette:
A legbüszkébb azonban talán az első regényemre, az Esővárosra vagyok, amelynek a születése csodaszerű volt. Én előtte ugyanis soha nem írtam prózát, akkor azonban egyszer csak nekiláttam, és onnantól kezdve már nem is tudtam abbahagyni.
József Attila-díjban részesült Goretity József irodalomtörténész, műfordító, a Debreceni Egyetem habilitált egyetemi docense is. Ő így felelt:
Hogy mire vagyok nagyon büszke a pályámon? Először is arra, hogy a szülőfalumból, Borotáról, a paprika- és kukoricaföldek világából, a kitartó munka iránt ott megtanult tisztelettel, első generációs értelmiségiként eljutottam idáig.
– Másodszor, hogy irodalomtörténészként az orosz irodalom Magyarországon kevéssé ismert irányzatainak (mindenekelőtt a szimbolista prózának és az ezredforduló irodalmi jelenségeinek) kutatása révén hozzá tudtam járulni e nagy irodalom jobb megismertetéséhez. Harmadszor, műfordítóként a legkiválóbb kortárs orosz írók műveit tolmácsolhattam magyarra és ismertethettem meg őket a magyar olvasóközönséggel, akár olyan időkben is, amikor az orosz irodalom és kultúra iránt sokan gyanakvással vagy ellenszenvvel viseltettek. (Ma, sajnos, megint ilyen időszakot élünk.) Negyedszer pedig büszke vagyok azokra a tanítványaimra, akik akár az irodalomtudomány, akár a műfordítás területén továbbviszik azt az ismeretanyagot és szellemiséget, amelyet át tudok adni nekik – sorolta büszkeségének sok okát az irodalomtörténész.
Kiemelkedő színészi, rendezői tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjban részesült Mészáros Tibor színművész, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti igazgatója. Ő így válaszolt lapunk felvetésére:
Volt jó pár emlékezetes pillanat a munkám során, vannak kedves-fontos díjaim, ám ez a mostani valóban kiemelkedik a sorból. Egy életműből szemezgetni viszont annak illik, akinek megtelt az az asztala, amire le lehet tenni valamit. Nekem még sok mindent kell, és sok mindent szeretnék is letenni a nekem szánt asztalra. Egy kollégám azt mondta tréfásan az első gyermekem születésekor, hogy most már csináltam valami emlékezeteset. A családomra valóban nagyon büszke vagyok.
Borítókép: Csák János a nemzeti ünnep alkalmából elismeréseket ad át (Fotó: MTI/Lakatos Péter)
