
Rátóti Zoltán, az MMA alelnöke megnyitóbeszédében a nagyszabású rendezvénysorozat három fő hívószavát nyomatékosította: őrizni, használni és teremteni. Mint mondta, ezek jelzik a tudatos művész pályájának és alkotói tevékenységének hármas egységét. A tudatos művész ugyanis nemcsak egyénként létezik a világban, de a családokért, a közösségért tesz, ezek szokásrendszereit és értékeit hordozza.
– Akaratunktól függetlenül is formálnak bennünket az őseink révén ránk maradt hagyományok. Az viszont a mi felelősségünk, hogy mit és mennyit őrzünk meg mindebből, mit adunk át a következő generációknak – fejtette ki az alelnök, hozzátéve, hogy a tudatos művész használ is. Nemcsak az elődök által már felismert és kialakított formakincset vagy a jelen nyújtotta technológiai megoldásokat, sőt, nem csupán saját tehetségét és erőforrásait, hanem a világról szerzett benyomásait és tapasztalatait is a műalkotások lehetséges alapanyagaként kezeli. Emellett a művész teremt is. Erre az MMA alelnöke a megjelenteket szintén Hamvas Béla szavaival emlékeztette, aki szerint az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Rátóti Zoltán felhívta a figyelmet, hogy ennek a mélyről fakadó késztetésnek a betetőzése az alkotó tevékenység. A művész ugyanis olyan szellemi értéket teremt, amely által a közösséget szolgálja. A folyamat pedig ezen a ponton körbeér, hiszen a közösség kútjából merítő, a közösség mindenkori erőforrásait használó alkotó létrehoz, teremt valamit, ami által a közösségnek adni képes.

Rátóti Zoltán kifejtette azt a gondolatát is, miszerint talán még sosem élt ilyen erős belső vágy az emberekben a közösségben való létezésre, a közösség gyarapítására. Hangsúlyozta, hogy most különösen szükség van rá, hogy a közösségek tagjai kölcsönösen támogassák egymást és hassanak egymásra.
A Magyar Művészeti Akadémia hároméves művészeti ösztöndíj programja pontosan ezt a belső alapvető és nagyon is emberi igényt tartja szem előtt az anyagi támogatások felett nyújtott közösségi alkalmak megszervezésével, ahol a résztvevők párbeszédet folytathatnak egymással, ami által fejleszthetik, alakíthatják a művészi koncepciójukat. Ennek az elmélyült munkafolyamatnak a megkoronázása az Essentia Artis kiállítás és programsorozat
– osztotta meg gondolatait az MMA alelnöke, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a tárlat részeként megcsodálható népművészeti alkotások, iparművészeti remekek, a különböző absztrakt és figurális alkotások nemcsak jól megférnek egymás mellett, de erősítik is egymást. A látszólagos különbségek ellenére ugyanis ezeket a műveket összeköti valami egyetemes, a műfajokon, a korokon és egyéni meggyőződéseket átívelő összetevő: a teremtés vágya.
Ösztöndíjasainkat arra bátorítom, hogy továbbra is éljék meg és bontakoztassák ki egyéni tehetségüket. Ugyanakkor soha ne tévesszék szem elől azt sem, hogyan tudják a teremtő belső késztetést a közösség a nemzet javára fordítani. Őrizzék meg az elődeink által ránk hagyott értékeket, de használják ki a birtokukban lévő tálentumot, és teremtsenek új, megőrzésre érdemes hagyományokat, műalkotásokat és közösségeket
– zárta megnyitóbeszédét Rátóti Zoltán.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!