Akár a commedia dell’arte szereptípusoknál, a játszók itt is egy-egy jellemző pózt vesznek fel akkor, amikor nincsenek jelenetben, és saját szerepüknek megfelelő mozgáskészlettel dolgoznak akkor, ha ők kerülnek előtérbe. A Jelentés az Akadémiának című előadással szemben
itt viszont nem a mozgás válik a legfontosabb színpadi elemmé, hanem a kimerevített képek, az összekapcsolódó tekintetek, mivel a párbeszédek az esetek többségében feszültséggel teli mozdulatlanságban hangzanak el.
Minden szereplő azonos, halványkék színű, ám különböző szabású ruhát visel. A karakterek térbeli elhelyezkedése, illetve a kosztümök hideg színe alapján az elmegyógyintézet asszociációját is megidézi a színrevitel. Túl persze a sirályallegórián, amire nyilvánvalóan utal a halványszín ruha és a színésznők piros szemfestéke. Kiemelt helyt kap azonban az, ahogyan a három eredeti főszereplő és Pierrot alakja Kosztyához viszonyul, kapcsolódik.
Olyan, mintha a fiatalember tudatalattijában járnánk, ahol anyja, annak szeretője, valamint plátói szerelme fel-felbukkannak egy-egy hűvös, mégis hisztérikus jelenet erejéig. Mintha arra keresnénk a választ, vajon miért dördül el a fegyver a darab végén.
Pierrot több funkciót is ellát: a szerzői utasítások szavalásával narrál, esetenként dialógust folytat Trepljovval. Kosztya belső hangjaként is tekinthetünk rá, aki mindenekelőtt maga is sirály. Megdöbbentő testtudatosságra és testkezelésre vall a vízimadár mozgásának és hangjának életre keltése. Ez utóbbit nem egyedül a Pierrot-t játszó Anna Marka-Boniseltől hallhatjuk: a Nyinát alakító Elpiniki Marapidi és az Arkagyinaként látható Rosy Monaki is sirályvijjogásra, sirálynevetésre emlékeztető hangokkal szakítja meg beszédét. A rendező Trigorin szerepébe bújik, aki időről időre szintén – mintegy hisztérikusan – nevetésben tör ki. Fontos kiemelni, hogy a fentebb említett technika kiváló ismerőjeként az ő színpadi jelenléte, mozgása a legkoherensebb, miközben képes a könnyedség illúzióját fenntartani.
Itt nem csak Nyina, hanem mindenki sirály.
Ugyan Trepljov nyílt színen nem azonosul a címadó madárral, ám ha elfogadjuk azt, hogy Pierrot az ő tudatalattijában létező narrátor, akkor hatványozottan arra a következtetésre juthatunk, hogy ő az, akit az ember – a raj – unalmában meglátott és elpusztított.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!