A folyamatosan forráshiánnyal küzdő Animának több mint 400 kiadóval volt szerződése, ám egy ideje már késve rendezte a kifizetéseket. Bár az ügyvezető azt nem tudta megmondani, pontosan mennyi lejárt tartozásuk van, és azt sem, miből fizetik ki ezeket. Az egyik partnert, a Kairosz Kiadót nemcsak üzleti okból érintette érzékenyen az Anima csődje, hanem azért is, mert értékrendjüket tekintve is sok közös pont volt közöttük. A cég ügyvezetője, Szalai Katalin a Forbesnak ugyanakkor azt mondta, az Anima a tartozás rendezéséről többszöri megkeresésükre sem volt hajlandó nyilatkozni. Hasonló véleményt fogalmazott meg a Tinta Kiadót vezető Kiss Gyula is, nekik szintén nem jelezte a problémát az Anima, amely több mint félévi forgalmat nem fizetett ki, noha 15 évig voltak partnerek. A Kalligram Kiadónak szintén nem fizettek, és ők még a maradék készletet sem kapták vissza az Animától.
A Napkút Kiadó tulajdonos-ügyvezetője, Szondi Bence azt mondta, kizárólagos szerződéssel az Anima terjesztette a könyveiket a Libri/Bookline, a Líra és a Kello felé.
A Napkút felé szintén késtek a kifizetések, 2023 végére már félévnyi összeggel tartozott nekik az Anima, amit csak azután fizetett ki, hogy ügyvédhez fordultak.
A Napkút azonban közben előremenekült, és rossz előérzetükre hallgatva már hónapokkal ezelőtt elkezdett tárgyalni a Librivel, majd le is szerződött vele (ahogy a Lírával és a Kellóval is), így nem lehetetlenült el a működésük, továbbra is el tudják adni a könyveiket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!