Junkies 30: Lehet-e ötvenévesen punknak lenni?

Fontos évfordulót ünnepelnek június 15-én Szekeres Andrásék. A három évtizede alakult Junkies nagyszabású koncerted ad a Barba Negrában, ahol számos vendég is fellép majd.

2024. 06. 12. 15:00
Junkies
A Junkies. Forrás: Facebook/Junkies
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemrég jelent meg a harmincéves Junkies együttes új nagylemeze, a Vészharang, amely mindjárt második helyre ugrott a Mahasz toplistáján. A cím árulkodó, ahogy Szekeres András, a zenekar énekese a Kultúrnemzet podcastjében elmondta, a lemez konceptalbumnak tekinthető, amelyben az előzőekhez képest pesszimistább hangulat jelenik meg. 

Junkies
A Junkies Vészharang című albuma az első, amelyik rögtön vinylen is megjelent. Forrás: Facebook/Junkies

Mint mondta, a lemezeken található számok mindig egy-egy téma, hangulat köré csoportosulnak, voltak olyan albumaik, amelyeken ez erősebben jelen volt, másokon lazábban kapcsolódtak egymáshoz a dalok. A Vészharang egyébként elkészítési módját tekintve különbözik eddigi albumaiktól, ezen sokkal inkább egyedileg készültek a dalok, kevesebb volt a zenekari munka. Míg régebben a Dürer kertben lévő stúdiójukban dolgoztak együtt, ma már mindenki otthon dolgozik: 

amihez 10-15 évvel ezelőtt kellett egy stúdió, azt már simán meg tudod csinálni egy laptopon

 – fogalmazott. 

A beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy miért készítettek egyáltalán lemezt? Hiszen ma már erre nem is lenne szükség. Amellett, hogy ennek generációs oka is van, a zenészek többsége még ebben gondolkodik, Szekeres András azt mondta, a lemez egyfajta egység is, amely összefogja a dalokat. A Vészharang CD-je pluszt is nyújt a rajongóknak, hiszen tartozik hozzá egy kiadvány, amelyben többek között interjúkat olvashatnak a zenekar tagjaival. Érdekesség, hogy ez volt az első albumuk, amely rögtön LP-n (vinylen) is megjelent – annak idején pont lemaradtak a bakelitkorszakról – , de a rajongók rögtön le is csaptak rá. 

A harmincéves Junkies június 15-én lép fel a Barba Negrában egy nagykoncerttel, sok vendéggel: régi tagokkal, barátokkal, számos olyan zenésszel, aki fontos volt számukra az évek során. A különleges vendégzenekar az Aurora lesz, amellyel a kilencvenes évek közepe óta már több száz koncertet adtak együtt. A másik vendég az RNR Monkey zenekar lesz, amely, mint Szekeres András mondta, tulajdonképpen a Jack Daniel’s – amely a Junkies elődjének tekinthető, frontembere Somogyi Csaba. A két banda jó viszonyára jellemző, hogy az RNR Monkey korábban elkészült, ám örökre fiókban maradt lemezét most kiadták, és az új Junkies-album mellé jár bónuszként. 

Az évforduló kapcsán felmerült a kérdés, mit jelent az elmúlt harminc év a Junkiesnak, lehet-e ötvenévesen punknak lenni? – mire Szekeres András azt mondta: 

Nem szeretnénk harminc évvel ezelőtt lenni. Meg akarjuk élni, ami most van. 

Hozzátette, a zenéjük is változott, a tagok is. Van például egy produkciójuk, a Szekeres x Barbaró, egy szál gitárral, ami inkább egyfajta performansz, inkább színházi műfaj, rengeteg improvizációval, sztorival, nevetéssel és amit legalább annyira élveznek, mint a hangos koncerteket. 

– Hogy hogy lehet ezt harminc évig csinálni? Úgy, hogy mindig van valami új. Mint egy házasságban, kell valami, ami feldobja. Nem lehet ugyanazt csinálni ennyi ideig – mondta. Hozzátette, számos olyan daluk van, amelynek minden szavával tud azonosulni a mai napig és szívesen is énekli őket, másokat azonban már nem. Utóbbiak közé tartozik például az Akupunktúra, amit húszévesen írt, és már túl gyermetegnek hat számára. – Rengeteg olyan Junkies-dal van, ami döbbenetes módon megtartotta az eredeti jelentését, ilyen a Miért legyek más is, ami 1997-ben vagy 1996-ban íródott, de ma még aktuálisabb, mint amikor született – tette hozzá Szekeres András, aki szerint a dalaik nagy része ebbe a kategóriába tartozik. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.