Saját fia írt monográfiát Tornai József keletiségéről

A szokatlanul magas kort megért és hatalmas életművet hátrahagyott Tornai József egy ősi európai kulturális tabut szegett meg azzal, hogy önmaga meghaladásának, az ego feladásának a lehetőségeit kutatta – derül ki a Tornai Szabolcs, a költő fia által jegyzett monográfiából, amely Az Egy álma a Kettőről címmel jelent meg. A tudás megszerzésének szándéka nem bűnbeesés, hanem önfelszabadítási-önfelülmúlási törekvés – állítja a Magyar Nemzetnek nyilatkozva a monográfus, aki a nagy magyar és nyugati hídépítők közé sorolja édesapját, s ő maga is azt vallja, hogy a magyarság legfőbb szellemi küldetése a Kelet és a Nyugat közti közvetítés.

Tornai Szabolcs monográfiát írt édesapja, Tornai József költészetének keletiségéről. A kötet Az Egy álma a Kettőről címmel jelent meg a Gondolat Kiadó gondozásában és a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete támogatásával. Fotó: Teknős Miklós

– Hogyan szánta rá magát arra, hogy édesapja életművének szószólója legyen? Nem tartott attól, hogy megtalálja az elfogultság vádja?
– Előre kell bocsátanom, hogy ennek a költői életműnek azt a részét, vagyis inkább azt kell mondjam, a legnagyobb mélységét választottam elemzésem tárgyául, amely teljes mértékig feltáratlan volt: a keleti és a nyugati filozófiák és vallások közti szellemi összefüggéseket, összefonódásokat. Így aztán nem éreztem semmiféle fenntartást. Ha voltak is kételyeim magammal szemben, egyértelmű volt, hogy ezt meg kell csinálnom, mert ha én nem csinálom meg, más aligha fogja megcsinálni.

Tornai Szabolcs mind a hét eddig megjelent kötetében a keleti és a nyugati gondolkodás rejtett összefüggéseit kutatta. Monográfiájában ugyanezt a kettős kötődést most édesapja költészetében mutatja ki. Fotó: Teknős Miklós

– Ez a téma miért szorult ennyire méltatlanul háttérbe Tornai József recepciója során?
– Főként azért, mert az irodalomtörténészek sem alkatilag, sem módszertanilag nem tudnak a filozófiai versekhez filozófusként viszonyulni, a hivatásos filozófusok pedig nem foglalkoznak szépirodalommal, pláne nem költészettel. Holott Tornai József főként keresztény misztikus, brahmanista és buddhista szellemiséget egyesítő szintézislírájának a filozófiai-spirituális elemzése nélkül képtelenség felmérni életművének a nagyságát. Másrészt a keleti és a nyugati gondolkodás közti rejtett összefüggések kutatása régóta, eleve érdekel. Ez mind a hét eddig megjelent könyvemnek a legfőbb sajátossága. A Szófia című filozófiai regényemről például édesapám kapásból azt mondta volna: buddhista esszéregény. Tornai József költészetében számomra az önmeghaladás iránti igény az, ami a leginkább mutatja a Kelet szellemi hatását. Máshonnan szinte nem is meríthetett volna ehhez ihletet, hiszen a nyugati kultúrkörben önmagunk meghaladása tiltott dolog. 

– Mire alapozza ezt a kijelentést? Mondana erre példát?
– Lehetne rögtön Évával és Ádámmal, a Paradicsomból való kiűzetéssel kezdeni. Általában úgy tekintünk rá, ahogy évezredek óta sulykolják: az első emberpár elkövette az ősbűnt, amiért megkapták Istentől a méltó büntetésüket. De ugyanebben a történetben mind a gnosztikus, mind a keleti hagyomány felől nézve felfedezhetjük az ember ősi és legalapvetőbb vágyát, amelyet az önmeghaladás iránt érez. Ha így vesszük, akkor ez a bibliai mítosz arról szól, hogy az első emberek megtudják, melyik a tudás fája, s ennek gyümölcséből véve valójában arra tesznek kísérletet, hogy egy magasabb, transzcendens létállapotba jussanak, vagyis megistenüljenek. De ezt a kísérletet a Teremtő csírájában elfojtja – ami szimbolikusan egyben annyit is jelent, hogy a zsidó-keresztény kultúrkörben ezzel erős tiltást mondanak ki a transzcendálás vágyára. Még különösebb, hogy e tekintetben a görög mítoszok és a bibliai mítoszok szinte teljesen egyazon séma alapján bomlanak ki: Bábel tornyának története is ilyenformán ugyanazt üzeni nekünk, mint Ikarosz, Prométheusz, Bellerophontész, Sziszüphosz vagy Orpheusz sorsa. Ezzel szemben Keleten az az alapvető felfogás, hogy ha az ember nem törekszik az önmeghaladásra, akkor voltaképpen öngyilkosságot követ el. Másrészt a keleti szemlélet szerint ha az ember imádni akar egy istent, akkor végül azzá az istenné kell válnia. Kiváló példa erre az ősi tantrikus irodalom egyik alapműve, a meditációs gyakorlatokat tartalmazó, Síva 112 útja című szent irat. Ez nem más, mint 112 módja annak, hogy ki-ki hogyan válhat maga is Sívává. Mindezt figyelembe véve mondom tehát azt, hogy Tornai József szellemi elvágyódásának az iránya egyértelmű: magyar emberként nemcsak genetikailag, hanem szellemileg is a magáénak érezte keleti származásunkat. Ő is a nagy hídépítők, a Kelet és a Nyugat közti szellemi közvetítők sorába tartozik, ráadásul úgy, hogy egy teljesen egyedülálló szintézisköltészetet hozott létre. 

– Kutatásának a része az is, amikor Tornai József szexualitásfelfogását elemzi. Kimutatva, hogy ő az érzékiséget szentnek tekintette, s a szerelmi-szexuális elragadtatásban az önfelszabadítás-önfelülmúlás módszerét fedezte föl és tapasztalta meg.
– Ez is elengedhetetlenül fontos és szintén korábban sosem vizsgált sajátossága a költészetének. Ezt talán a tantrikus buddhizmus felől lehet a leginkább megérteni. Abban, ahogy az erotikus verseiben ezt a felfogást képviselte, különösen szép és izgalmas, hogy ez sem elvont költészetként jelenik meg, hanem egy rendkívül érzékletes, képekben gazdag, érzékileg forró versvilág tárul fel. 

– A forró érzékiséghez és az önmeghaladás eszményéhez Tornai József a törzsi kultúrák eksztázistechnikáinak kultuszán keresztül is eljutott. Számomra az egyik legfontosabb verse az Emese álma ölyűvel és folyóval című költeménye. Ez a vers mitikus ősanyánk, Emese és a turul nászáról szól, s Tornai József megdöbbentő nyíltsággal ábrázolja ennek az együttlétnek minden érzéki örömét. 
– Így igaz. Ez a vers Fehér Ildikó színművésznőt is nagyon megindította. Mindig teljes átéléssel szavalta, sőt hangsúlyozta, hogy úgy érzi, ez a vers szinte személyesen neki íródott. Prüdériából fakadóan viszont többen azt kifogásolták, hogy édesapám túl érzékivé formálta ezt a mítoszt. Szerintem viszont éppen ezzel alkotott zseniálisat. Édesapám sokszor hangoztatta, hogy ő egyszerre modern és ősi. Ez a verse is kiváló példa erre a kettősségre. 

– A monográfia rendkívül tudatosan megalkotott gondolati keretben tárgyalja Tornai József vonzódását a keleti szellemiséghez – nem elhallgatva azt sem, hogy ő ezenközben sem a keresztény hitét nem adta fel teljesen, sem a buddhizmushoz nem tért meg végképp. 
– Igen. Hídépítőként mindig is megőrizte a nyitottságát. A költészetével megalkotott hídszerkezet beható megismeréséhez és megértéséhez létre kellett hoznom egy precízen felépített elemzési módszert. Miután reflektáltam a róla szóló recepcióra, tüzetesen feltártam költészetének azt a huszonöt rétegét, amely arról tanúskodik, hogy költészete egyedülállóan totális. S ezek után tértem ki arra, hogy lírájának összekötő szerepe miért és hogyan szintén egyedülálló.  

– Ezenközben megalkotta Tornai nagy metafizikai verseinek kánonját is – s ebből a kánonból két verset végül külön is kiemelt.  Az Isten nagy csöndessége című verset közös keresztény és buddhista hitvallásnak – egyenesen József evangéliumának – nevezi. Az ember belül üres című verset az euroatlanti költészet remeklésének, a Kelet és Nyugat szintéziséről szóló legnagyszerűbb költői vallomásnak ítéli. Nem tart attól, hogy ezek a minősítések esetleg túlzóak? 
– Mivel az egyik fő célom, hogy felhívjam a figyelmet ennek a költészetnek az elfeledett és gyakran fel sem ismert jelentőségére, a szobatudós hamis pózát messze elkerülve, néhány játékos és lelkesítő túlzást is alkalmaztam. Könnyen lehet, hogy ezeket a kijelentéseket egyesek provokatívnak fogják tartani, csakhogy ezek nemcsak afféle provokációk, mivel akkurátus mélyelemzésekre és sokszorosan alátámasztott állításokra épülnek. 

– Noha a monográfia alcíme arra hívja fel a figyelmet, hogy Tornai József keletiségéről lesz szó, a kötetben benne rejlik egy még kifejtésre váró jelentős motívum. Az az erőteljes kötődés, amellyel Tornai József a magyarság sorsa és mitikus öröksége felé fordult.
– Így van. Viszont Tornai József szintézisteremtő, totális költészetét önmagában is óriási teljesítménynek tartom. S hogy ezen belül hogyan viszonyult a saját hazájához, a szülőföldjéhez, Dunaharasztihoz és környékéhez, a magyarság sorskérdéseihez, a magyar néphagyományhoz és népdalkincshez, amelyből szintén rengeteget merített, valamint magához a magyar nyelvhez, amelyet szintén óriási becsben tartott, ez csak egy másik monográfia tárgya lehet, amely kétségkívül megírásra vár.