A Poétikon e heti adásában Viola Szandra vendége Nagy Koppány Zsolt író, költő volt, aki nem csupán vicces nyaralási történeteket osztott meg az életéből, hanem arról is mesélt, miért érzi úgy, hogy az írónak az a feladata, hogy kimondja a dolgokat, amiket mások nem mernek ilyen kíméletlenül megfogalmazni. Kiderült, hogy a leghétköznapibbnak vélt motívumokból is válhat irodalom. Ilyen lehet akár a közösségi média felületein uralkodó durvaság, a tömegközlekedési eszközökön tapasztalható testszag vagy a külföldön élő magyarok nagyképűsége.
Szó esett a Nagy Koppány Zsolt 222 írását egybegyűjtő, A remegő kezű órásmester című kötetről is, de a beszélgetésből többek között az is világossá vált, hogy a 42. esztendő az az életév, amikor a leggyakoribb az életközépi válság, ami igazán vízválasztó kornak számít.
Nagy Koppány Zsolt arról is mesélt, hogy szerinte mindenki kipróbálja egyszer-kétszer magát költőként, a professzionalizmushoz azonban csak kevesek veszik a szükséges fáradságot. „Mert igaz, hogy az amatőr szerzők művei között is akadnak gyöngyszemek, de százévente egyszer” – állapította meg. Nagy Koppány Zsolt szerint ugyanis a könyvszakmában tapasztalható számos nehézség dacára is divatos ma írónak lenni.
„Annak ellenére, hogy változnak a trendek, még mindig menőnek számít, ha azt mondja valaki, hogy író vagyok. Tehát az is elég, ha valaki csak a saját életét írja meg, és mondjuk más művészeti ágban jeleskedett, de a végére még odabiggyeszti, hogy író”
– erősítette meg a Nagy Koppány Zsolt vélekedését a műsorvezető.
„Igen, és azt figyelem én is, hogy bármilyen művészeti ágban mozog valaki, akkortól kezd komolyan vehető embernek számítani, ha ír egy könyvet is. Lehet, hogy szellemíróval írja, lehet, hogy más írja meg helyette. Hogyha van egy könyve, akkor ő már komolyan vehető színész, építész” – fűzte tovább gondolatmenetét Nagy Koppány Zsolt.
Ezután szóba került az a rengeteg agresszió, nagyképűség és túlzás, amelyet az elmúlt hónapokban a közösségi média felületein tapasztalhattunk, s amelyekről Nagy Koppány Zsolt humoros hangvételű tárcáiban emlékezik meg. A műsorvezető a Tompos Kátya halála után történt, túlkapásoktól sem mentes gyászreakciókat említette, amelyeket a közösségi médiában olvasott.
„Lehetne vitatkozni, hogy hol vannak a határok, de pont volt is egy ilyen kellemetlen eset Kátya halála kapcsán. Nem tudom, hogy ez egy félresikerült megfogalmazás volt-e, de az egyik divatmárkának úgy sikerült tálalnia egy korábbi együttműködést, amivel emlékezett a színésznőre, hogy ez egyúttal reklámként is funkcionált, és aztán volt, aki ezt szóvá is tette, hogy igen, ez így ciki.”
„Érdekes módon ezek az anekdoták mindig arról szólnak, hogy az elhunyt a beszélőnek azt mondta, hogy valamiben nagyon ügyes, nagyon tehetséges” – foglalta össze a jelenséget Nagy Koppány Zsolt.
Ezután A remegő kezű órásmester című kötet utolsó ciklusáról esett szó, amelyben a szerző könyvajánlói, kritikái, recenzió kaptak helyet.
Meg vagyok győződve, hogy ha van még egy fórum, ahol azok a remek mondatok elhangozhatnak, amelyeket ezek a szerzők létrehoztak a saját könyvükön kívül, akkor nekem igenis kötelességem, hogy ennek a kötetnek a harmadik részében, ahol ezeket a recenziókat közlöm, még egyszer teret, nyilvánosságot biztosítsak, adott esetben olyan olvasókhoz is eljuttatva ezeket a sorokat, akikhez az eredeti könyvek nem jutottak el
– vallja Nagy Koppány Zsolt.
A podcast felvétele során az is előjött, mi történt akkor, amikor az író bement egy könyvesboltba álruhában azért, hogy a saját könyveiből vásároljon, vagy hogy mi Nagy Koppány Zsolt véleménye a Messenger-rabszolgaságról.
