A cimbalomművész – ahogy már tőle megszokhattuk – ismét új színben és szerepben mutatja meg a cimbalom előadásmódjának lehetőségeit. Hangszere, amit sok évtizeden keresztül kizárólag a népi zenekarok hangzásához alkalmazkodó játékmódon ismertek, vagy a kortárs-klasszikus zenében jártas közönség hallhatott, Lukács kezei alatt ismét egészen más szerepben jelenik meg.
A Timeless című kiadvány a művész első olyan lemeze, ahol – egy kivétellel – nem saját szerzeményei, hanem közismert, világhírű kompozíciók hallhatók. Még sehol a világon nem született korábban olyan album, ami a cimbalom szólisztikus lehetőségeinek ilyen színvonalú használatát és eszköztárát jelenítené meg, közismert dalok előadásában, mint ez.
A lemezen az előadó emlékei jelennek meg, azok a zenék és az abból fakadó érzések, amik nagy hatással voltak rá. Ennio Morricone, Keith Jarrett épp úgy, mint Sting vagy a Beatles. A kivétel az Aura – Hommage a Peter Eötvös című saját szerzemény, amit a nemrégiben elhunyt, világhírű karmester-zeneszerzőnek ajánlott, akivel nagyon jó kapcsolatot ápolt.
Egy átiratokat, feldolgozásokat tartalmazó album akkor tud igazán hatni, ha olyan érzést kelt a hallgatóban, mintha a darabokat eredetileg is erre a hangszerre írták volna. Ez a lemez ezt az élményt nyújtja. Korábbi szólólemezével, a No man’s Landdel ellentétben a művész kizárólag a hangszer akusztikus hangzásának lehetőségeit emeli új szintre. Mindezt olyan természetességgel teszi, mintha az általa használt játékmódok mindig is lehetőségei lettek volna a cimbalom megszólaltatásának.
Lukács Miklós ezen a lemezen az utóbbi idők – atonális és alleatorikus, dodekafón elemet tartalmazó – kortárs- és jazz-zenei projektjei után a tiszta szépséghez tér vissza, amikor közismert dalokat adaptál akusztikus cimbalomra
– fogalmaz Szász Emese a lemez bookletjének bevezetőjében.
