– Kétlaki életet él, Budapesten és Párizstól nem messze is van egy-egy bázisa. Most épp milyen munka vagy feladat szólította haza?
Csordás Klára hét nyelven beszél, tizennégy nyelven énekel
– Több mint harminc éve járok haza rendszeresen, ilyenkor mindig meglátogatom a családtagjaimat, és különféle munkák, felkérések is Magyarországra szólítanak. Most egy novemberi fellépésre készülünk, ami a szülővárosomban, Cegléden lesz. Emellett folyamatosan próbálok külföldi és hazai koncertekre is, épp a repertoárkeresés zajlik új partnerrel. Minden egyes új műsor és partner egyfajta kihívást jelent számomra.
– És előadóművészként mi jelenti a legnagyobb kihívást a szólóestjein, amelyeken csodálatos áriákat szokott előadni a zeneirodalom széles repertoárjából?
– Az áriaestek összeállítása során rengeteg mindenre figyelni kell. Szeretem, ha az elejétől a végéig dolgom van, így tudom kontrollálni a minőséget. Teljesen mindegy, hogy hol énekel az ember – egy vidéki kisvárosban vagy New Yorkban –, ugyanolyan színvonalon kell énekelni. Sajnos az opera-előadások esetében mindig fennáll a lehetősége annak, hogy van egy gyenge láncszem. Itt viszont rajtam áll minden: a látvány, a ruha, a rendezés, a műsor és az előadásmód. Mindez nagy felelősség is, ám elhivatott és maximalista vagyok, élvezem minden pillanatát.
– Operaénekesi és zenetudósi diplomát is szerzett a Zeneakadémián. Ez a két terület hogyan kapcsolódik össze egy-egy áriaestjén?
– Az előadott művekről, zeneszerzőkről érdekességeket mesélek, mert egyrészt a mai közönség – lássuk be – nem tud annyi mindent a komolyzenéről, mint mondjuk hetven évvel ezelőtt, másrészt ezáltal jó kapcsolat alakul ki a hallgatósággal.
Ha a darabok megértését segítjük, a közönség is befogadóbb és nyitottabb lesz a komolyzenére, operaáriákra. És fontos kiemelni, hogy a fiatal generációt is megszólíthatjuk.
Jövő májusban lesz egy olyan koncertem, amelyen francia áriákat énekelek és a XIX. századi francia zeneszerzőkről, valamint a kor történelméről mesélek majd. Ez hatalmas munka, de megéri minden pillanata. Számomra ez az egész egy misszió a komolyzenéért.
Egyszer Stockholmban egy alternatív klubban énekeltem operaáriákat, ahol a koncert végén ötszáz gyerek örömujjongásban tört ki. Elképesztő élmény volt! Champagne-ban pedig olyan közönség előtt léptem fel, amelyik még soha nem hallott komolyzenét, és rajtam múlt, hogy megnyerem-e őket az ügynek. A végén mindenki sírva fakadt a meghatódottságtól. Ha ilyen visszajelzéseket kapok a közönségtől, már nem éltem hiába.
Hiszen művészként az a feladatom, hogy Purcell, Puccini, Händel, Verdi vagy épp Liszt műveit közelebb hozzam hozzájuk és előadásommal megérintsem a lelküket, meglepjem őket, érzelmeket váltsak ki belőlük.
– Általában hogyan állítja össze a műsort?
– Van, hogy a tematika vagy egy adott évszázad érdekel, de olyan estem is van, amelyen Händeltől Bernsteinig több évszázad zeneműveivel, operaáriáival foglalkozom. Utóbbinak az az érdekessége, hogy különféle hangtechnikákat igénylő műveket adok elő, ami nagy feladat, de a közönség imádja ezeket, mert mindenkinek van köztük kedvence.
– Úgy tudom, hogy hét nyelven beszél, tizennégy nyelven énekel, így dalrepertoárja rendkívül gazdag. Honnan jött a nyelvek és a klasszikus zene, az éneklés szeretete?
– Nem zenész-, hanem sportcsaládból származom. A nagybátyám, Csordás György Európa-bajnok úszó volt, én is úszónak készültem. A zene szeretetét nagymamámtól örökölhettem, aki nagyszerűen énekelt és táncolt. Háromévesen színpadi ruhákat varrtam a babáimnak, ötévesen énekeltem és táncoltam. Amikor pedig hatévesen elvittek az Operaházba, azonnal észrevettem az előadás hibáit. Már ekkor eldőlt, hogy ez lesz az én utam. A Kodály-módszert alkalmazó iskolában kezdtem a zenei tanulmányaimat és zongoraleckéket is vettem. Később a Bartók Béla Konzervatóriumban, majd a Liszt Ferenc Zeneakadémián végeztem.
Idehaza olyan kiváló mesterektől tanulhattam, mint Fekete Mária, Kurtág György, Kroó György, Somfai László és Dobszay László. Az a magas színvonalú képzés, amit tőlük kaptam, meghatározza a művészi pályámat a mai napig. Bátran kijelentem, hogy zenei nagyhatalom vagyunk.
A nyelvek pedig egy énekesnek nagyon fontosak és az is motivált, hogy kommunikálhassak az emberekkel. Hét nyelven beszélek, ami azt jelenti, hogy ennyiféle kultúrát is „beszélek”.
– És a tanítás is az élete része.
– Azt a zenei tudást, tradíciót, amit a Zeneakadémián kaptam, szeretem továbbadni a fiataloknak. Tanítottam a Conservatoire Européenben és az Ariam szervezetnél Párizsban. A tanításra komplex-kreatív feladatként tekintek, mert az órán el kell magyarázni, meg kell oldani az adott növendék aznapi problémáját ott azonnal.
– Magyarország köztársasági elnöke október 1-jén Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki Párizsban a magyar zenekultúra és -pedagógia, különösen Bartók Béla, Kodály Zoltán és Liszt Ferenc szellemi örökségének franciaországi népszerűsítése iránt elhivatott művészi tevékenysége elismeréseként. Mit jelent önnek ez az elismerés?
– Nagyon megtisztelő és egyben felemelő volt átvenni a Magyar Arany Érdemkeresztet Habsburg György magyar nagykövettől.
Azt szoktam mondani, hogy önkéntes zenei diplomata vagyok. Huszonhat országban léptem fel eddig, és ez a kitüntetés visszaigazolása, elismerése a hivatásomnak.
Nagyon megerősített ez az elismerés abban, hogy továbbra is a magyar zenei kultúrát terjesszem a világban.
