Nagy Roland elbeszéléséből megtudjuk, hogy a Feltámadás kegyhely létrehozásának egyik célja az volt, hogy Dobogókő kulturális és spirituális erejét láthatóbbá, értékelhetőbbé tegye a hegytetőre látogatóknak. Mint mondta, ez fontos az idelátogatóknak, mert gyarapítja szellemi életüket, és fontos Dobogókőnek, mert erősíti spirituális erejét. Ennek a missziónak az első állomása a zarándokhely létrehozása.

Dobogókő új kegyhelye
A jelenleg üzemen kívüli, hóval borított sípályán lépdelve megpillantjuk a fekvő, hatalmas, öreg keresztet, amely 2020-ban került ide. Ezt a keresztet valaha Pilisszántó kapta ajándékba Csíksomlyótól és évekig a Pilis keresztjeként szolgált, amely távolról hirdette a magyar keresztény, erkölcsi értékrendet. Ezt teszi ma is, fekvő állapotában. Mivel a Hargitáról érkezett, így a helyiek szerint a nemzeti összetartozás jelképeként is szolgál. Lábánál sok ember kapott választ élete nyugtalanító nagy kérdéseire. Miután Pilisszántón kiszolgálta idejét, Dobogókőre került.
Az a gondolat is segítette a kereszt idekerülését, hogy elhatározták, Pilisszántó és Dobogókő között létre kell hozni egy szellemi összefogást, ami megvan már Pilisszántó és a Hargita között.
Innen jött az ötlet, hogy a Hargitából kapott keresztet hozzák el Dobogókőre, ahol elnevezték Trianon keresztjének, és ez a hármas, spirituális kapcsolat létrejött a települések között. Itt lekezelték a fát és körbeépítették Pilisszántóról hozott mészkővel, ami messziről is jól látható.
E kereszt köré építjük a zarándokhelyet, amelyet történeti előzményei miatt a Feltámadás kegyhelye névvel illeti a közös lelki érintettség gondolata – mutatja a helyet Nagy Roland. – Egy három méter magas, a feltámadott Jézust ábrázoló szobor lesz a koronája, amely motívumaival magán hordozza a hely spirituális jegyeit is. A szobrot Smidt Róbert faragómester faragja, aki a pilisszántói Csillagösvény szobrait is készítette. A faragómester, megelőlegezve a bizalmat, már hónapokkal ezelőtt elkezdte faragni a szobrot, jövő héten mehetünk érte.
