A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt tíz százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent – áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.
A brit–holland cég immár tizenegyedik éve áll az első helyen. A rangsor második helyét továbbra is a Saudi Aramco foglalja el (plusz 0,3 százalék, 41,7 milliárd dollár), a harmadikat a PetroChina (plusz 17 százalék, 33,3 milliárd dollár). A negyedik helyen szintén egy kínai cég áll, a Sinopec (plusz öt százalék, 29,8 milliárd dollár).
Az amerikai ExxonMobil, amelynek márkaértéke 21 százalékkal, 23,6 milliárd dollárra ugrott, a tavalyi tizenegyedik helyről az ötödik helyre jött föl. Az egyesült arab emírségekbeli ADNOC a nyolcadik helyről a hatodik helyre rukkolt előre, márkaértéke 25 százalékkal, 19 milliárd dollárra emelkedett.
A francia TotalEnergies a hatodikról a hetedikre csúszott vissza annak ellenére, hogy márkaértéke 11 százalékkal, 18,8 milliárd dollárra nőtt. A brit BP Plc a nyolcadik helyre csúszott vissza a tavalyi ötödikről, márkaértéke egy százalékkal, 18,3 milliárd dollár csökkent.
Az első tízben szerepel még a norvég Equinor (mínusz hat százalék, 15,7 milliárd dollárra), amely a tavalyi hetedik helyről visszaesett a kilencedikre, illetve az amerikai Chevron Corp., amely egy pozíciót veszítve a tizedik lett, márkaértéke két százalékkal, 14,5 milliárd dollárra mérséklődött.
A világ ötven legnagyobb olaj- és gázmárkájának összesített márkaértéke 444,1 milliárd dollár, ami négyszázalékos növekedés tavalyhoz képest.
Az első ötvenben 16 amerikai cég szerepel, rájuk esik az összes márkaérték 23,3 százaléka, továbbá egyebek között három kínai (15,5 százalék), két brit (14,3 százalék) és négy indiai (3,5 százalék) vállalat. Az egyetlen szaúd-arábiai cégre, a Saudi Aramcóra jut a teljes globális márkaérték 9,4 százaléka – ismertette a távirati iroda.