A legjobb filmeket gyakran az élet írja, a Mélypont érzés esetében pedig számtalan szerencsés véletlen egybeesése, hogy a dokumentumfilm megvalósult. Miklós Ádám elsődleges kapcsolódási pontja meglepő módon nem az addikció volt, hanem a mászás, különösen az extrémsport népszerűségéhez óriási mértékben hozzájáruló Free Solo című Oscar-díjas dokumentumfilm tett rá nagy hatást. – Amikor nagyon nehéz helyzetben voltam az életemben, akkor ugrott be a mászás. Kezdeni akartam magammal valamit, és ez nagyon működött. Azt éreztem, hogy amikor a falon vagyok, akkor tudok a legjobban a jelenre koncentrálni, és olyankor nagyon könnyű megélni a pillanatot – meséli a rendező, akivel csak ezek után jött szembe a Megálló Csoport, ahol a mászást terápiás jelleggel is használják.
– Ez egy karakterközpontú dokumentumfilm, tehát igazából néha nem is a történet a lényeg, hanem az, hogy kit választasz. Ez rizikós, mert ahogy a filmben is elhangzik, a Megálló Csoport csak egy sziget a szenvedés óceánján. Van, aki kiúszik rá egy kis időre, és aztán örökre eltűnik. Mégis azzal a reménnyel mentünk bele, hogy a kamerának tud megtartó ereje lenni, és én bíztam benne, hogy megtalálom a megfelelő embereket. – Boróka mindkét szülője függő, Szilveszter háttere első pillantásra talán kevésbé hátborzongató, de mindketten óriási harcosok, s nyilvánvalóan ők maguk sem látják, hogy milyen hétköznapiságban élik önnön nagyságukat. A nehéz sorsok sajátja, hogy különös esélyt adnak ennek megélésére. Általuk mégis két teljesen eltérő életút rajzolódik ki, mintha egymás inverzei lennének:
Boróka óriási szívóssággal rendelkezik, Szilveszter sokszor már a rajt előtt feladná. A fiút saját intellektusa is gátolja abban, hogy igazán a fájdalmai mélyére ásson, és a film egyik nagy erénye is az, hogy nem egy klasszikus megváltástörténetet fest fel, ahol mindenki kérlelhetetlen akaraterővel számol le a démonaival, hanem a valóságot, annak minden fájdalmával és örömével.
A film egyik izgalmas aspektusa, hogy a szereplők családja is az elfogadás és a feldolgozás más-más szintjén helyezkednek el, miközben képességeikhez mérten próbálják támogatni a gyerekeiket. Olyan tapasztalatok ezek, amikkel mindenki találkozhat a saját életében, így a Mélypont érzés témája valójában túlmutat a drogfüggőségen: a felépülés útja szembenézést, megértést, megbocsátást és önelfogadást követel.
A Mélypont érzésnek van egy harmadik, mondhatni rejtett főszereplője is, a segítőként dolgozó Roland, akinek az elképesztő jelenléte a kamera optikáján keresztül is jól látható, s jelentős részben az ő érdeme is, hogy a film megvalósulhatott. – Roland hihetetlenül jól látja a dolgokat, nagyon empatikus, de közben beleáll a helyzetekbe.
Tehát egyszerre van meg benne egy nagyfokú keménység és a finomság is. Rengeteg mindent már előre látott, akár egy évvel is. Az ő látásmódja, személyisége rendkívüli érték.
Enyhe társadalomkritika, hogy a film végén kiírtuk, mit csinál jelenleg, mert ebből ma nem vagy csak nagyon nehezen lehet megélni Magyarországon. Pedig pont ezek az emberek lennének nagyon fontosak.
Én tudom, mert én is bent voltam a terápiás körökben, és bejártam hozzá beszélgetni a saját dolgaimról is, mivel ez volt a megállapodás a Megállóval – meséli Miklós Ádám, majd ezen a ponton hozzáteszi, hogy a dokumentumfilm etikájáról is rengeteget értekeztek, ami a Mélypont érzés forgatása közben is sok kérdést vetett fel, s valószínűleg nincsenek is egyértelműen helyes válaszok. – Azért én abban reménykedem, hogy a film egy olyan tükröt tud tartani, amiben bárki fel tudja ismerni, hogy ő is valami hasonlóval küzd az életében. Ugyanez van apukámmal vagy anyukámmal, és én se beszélek a problémáimról, nem tudom, merre halad az életem – tehát ha végső megfejtéseket nem is, az út kezdetét könnyedén kijelölheti a Mélypont érzés.
