A zene ott kezdődik, ahol a szavaknak végük – Ünnepi nagyinterjú Hamar Dániellel

„Ma már megengedhetjük magunknak, hogy ne csak a nagy fellépésekre menjünk, hanem minél többször koncertezzünk gyerekeknek. […] Ezek az élmények adnak igazi értelmet annak, amit csinálunk” – fogalmaz Hamar Dániel Kossuth-díjas népzenész. A Muzsikás együttes alapító tagjával egyebek mellett arról beszélgettünk, hogyan segíti a lélekre való odafigyelést a zene, milyen utat járt be a népzene műfaja az elmúlt fél évszázadban, de arról is kérdeztük, miért döntöttek úgy, hogy barátjuk, zenésztársuk, Éri Péter elvesztése után is folytatják.

Fotó: Kurucz Árpád

– Nehéz éven vannak túl. Egyértelmű volt, hogy továbbmegy a Muzsikás Éri Péter nélkül?

– Már akkor nehéz volt, amikor „Pityu” olyan beteg volt, hogy nem tudott eljönni koncertekre. Sokszor volt, hogy nagyon készült, aztán az utolsó napokban derült ki, hogy nem tud jönni, az állapota nem engedi. Ilyenkor Mester Laci zenészbarátunkat kértük meg, hogy jöjjön el. Őt „Pityu” javasolta, úgy tekintünk rá, mint „Pityu” választott utódjára. „Pityu” mintha ezzel azt üzente volna, hogy ne hagyjuk abba, ha már ő nem lesz. 

Volt bennem egy érzés, hogy „Pityu” nélkül nem érdemes tovább muzsikálni. De úgy érezzük, hogy ő is azt szeretné, hogy folytassuk.

Bármennyire is furcsa, a kíséret és a kontra ember- és zenekarfüggő. „Pityu” ennek nagymestere volt, és kialakított egy olyan hangzásvilágot, amit Muzsikás-hangzásnak lehet nevezni. „Tinka” (Martin György, Éri Péter nevelőapja – a szerk.) mellett pici gyerekkora óta hallotta az öreg mestereket játszani, ki tudta szűrni azokat, akik gyönyörűen, archaikusan muzsikáltak, amely zenéknek az egyszerűségében rejlett a szépsége. Ő ezt átadta Mester Lacinak, aki nagyszerű zenész. A beilleszkedése emiatt sokkal könnyebben ment, mint gondoltuk. Persze „Pityu” ott állt mellettem 48 évig a színpadon, egy rezdüléséből tudtam, mit szeretne, mire gondol, melyik irányba menjünk tovább, egy ilyen összecsiszolódáshoz évek kellenek.

Fotó: Kurucz Árpád

– Hol tart most a Muzsikás-misszió? Az elmúlt fél évszázadban nagy utat járt be ez a műfaj – intézményesült, professzionalizálódott, láthatóbbá vált. 

– Először is, elfogult vagyok. Talán nem is elvárható, hogy ne legyek az. Nekem még mindig nagyon kevés az a népzene, ami ma az országban hallható. Vannak olyan példák, ahol ez sokkal jobban benne van a közgondolkodásban, közkultúrában, például az íreknél vagy a bolgároknál. A közös éneklés jelen van? Amikor összejönnek kicsik, nagyok, és jókedvük van egy kiránduláson, vagy születésnapja a nagypapának, és azt mondják, hogy na, most énekeljünk, előfordul ez? Kodályt nagyon bántotta, hogy az erdőben kirándulók ugyan végig énekelnek, csak rossz, értéktelen dallamokat. Milyen jó lenne, ha ma egyáltalán énekelnének… Helsinkiben, a Sibelius Akadémián ki volt téve a faliújságra egy rajz, amelyen egy kis madárka ül a fán, a csőre tátva, mintha kacagna, és egy kottasor volt a csőréhez rajzolva, jelezve, hogy énekel. Ez volt alá írva: „ nem azért énekelek, mert boldog vagyok, hanem azért vagyok boldog, mert énekelek”. Nagyon megszívlelendő. Petrás Máriától – aki Moldvában született – hallottuk, hogy amikor valami gondja, bánata, baja van, csak leül és énekel. Ezzel „elmesszíti” a bajt, azaz távolba viszi. Ha énekelni nincs merszünk, akkor legalább olyan zenéket hallgassunk, ami hasznunkra válik.

Ebben a pokoli zsivajban és zajban hitvány zenék áradata önt el minket, olyanok, amelyeket üzleti célból „raknak össze”, és nem azért, amiről a zene eredetileg szólt. John Lennon úgy fogalmazott, hogy az Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül is tudjunk imádkozni. A zene ott kezdődik, ahol a szavaknak végük.

– A táncházmozgalom második generációs zenészei szüleik révén „magukba itták” a népzenét, ugyanakkor már ott lehettek a zeneakadémiai népzenei képzés születésénél is. Ők egy erős alap, rájuk lehet építkezni. Mennyire nyugodt az utánpótlást tekintve? 

– Amikor elkezdtünk zenélni, azt gondoltuk, hogy ha mi abbahagyjuk, ezt senki nem fogja folytatni. Ahhoz képest, ahogy mi indultunk, hihetetlen nagy a változás. Itt vannak ezek az aktív, nagy tudású zenészek, ragyogó zenekarok, akik hozzáférhetnek a népzenei archívumokhoz, lejegyzésekhez és tapasztalt, kiváló népzenész tanáraiktól tanulhattak. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy valaha lesz a Zeneművészeti Egyetemen népzenei képzés. Az is lehetetlennek tűnt, hogy a Zeneakadémia színpadán megszólalhasson egy Muzsikás népzenei koncert. 

Emlékszem, már lekötött önálló koncertünk volt Európa egyik legnagyobb és legjelentősebb koncerttermébe, a londoni Royal Festival Hallba, amikor megkaptuk az első meghívást a Zeneakadémia színpadára. Azokon a deszkákon állhattunk, amiken Bartók az utolsó budapesti koncertjén muzsikált, az ország zenei székesegyházában. Nem mondom, kicsit meg voltunk illetődve, annak ellenére, hogy addigra már sok jelentős színpadon koncerteztünk. Hiszen ez volt az első népzenei koncert itt.

Ezt akkor áttörésnek éreztük, ma már fiatal népzenészek mozognak otthonosan ezeken a deszkákon. Más kérdés, hogy a médiában a magyar népzene, egyáltalán a magyar hagyomány alig kap szerepet, és ez szerintem siralmas. Amikor először jártunk Írországban, azonnal feltűnt, mennyire fontosnak tartják az írek a saját zenéjüket, hagyományaikat, történelmüket. Három rádióadó csak ír zenét közvetített reggeltől estig, és volt egy olyan televíziós csatorna, amely kizárólag az ír hagyományok, az ír történelem bemutatását célzó műsorokat sugárzott. Az ír benzinkutakon csak olyan kazetták és videók voltak, amelyek az ír zenéről szóltak. Ehhez képest a már megszűnt magyar légitársaság zenei kínálatában sose találkoztam magyar népzenével, furcsamód a Japan Airlines fél évig műsorán tartott egy Muzsikás-koncertfilmet. Miért gondoljuk azt, hogy a magyar zene nem való a mindennapjainkba? Ennek a nemzedéknek lesz még miért küzdenie, sokat kell tenniük azért, hogy ez a műfaj általánossá és elfogadottabbá váljon.

Muzsikás, az új felállás (Forrás: Pesti Vigadó)

– Mire készül a Muzsikás 2025-ben?

– Mindig is foglalkoztatott bennünket a kérdés, hogyan lehet tágítani a népzenét kedvelők körét, ennek egyik bevált módja a komolyzenei közönség bevonzása, azaz olyan programok megalkotása, amelyekben a népzene és a komolyzene egyenrangúan szólalnak meg. A Bartók-album lemezünkkel és az erre épülő koncertekkel bejártuk az egész világot. Többnyire komolyzenei közönség előtt léptünk fel, sokszor neves komolyzenészekkel közösen. Most épp egy különleges koncertsorozattal készülünk Olaszországba – eddig három helyen léptünk fel kint ezzel a programmal, februárban újabb négy helyszínen fogunk –, amely Ligeti György és a népzene kapcsolatát mutatja be. 

Ligeti óriási név Olaszországban, és persze a világban is, de azt kevesen tudják, hogy számos művében felfedezhető a népzene hatása.

Ligeti erdélyi születésű és egy évet dolgozott mint népzenegyűjtő egy erdélyi, kalotaszegi faluban. Bár ő maga azt állította, zeneszerzői munkásságára ez nem volt hatással, mi nem így gondoljuk. Számos tanulmány jelent meg Ligeti és a népzene kapcsolatáról, de mi nem tudományos előadással készülünk, hanem egy izgalmas hangversennyel. Olaszország egyik legjelentősebb csellóművésze Enrico Bronzi, akivel közösen valósítjuk meg ezt az előadást. Emellett a jövő évben is folytatjuk azt, amit eddig, újabb és újabb zenéket veszünk elő, új feladatokat tűzünk ki magunk elé. A népzenei koncertjeink mindig arról szólnak, hogyan látjuk a világot, magunkat, mik az érzéseink, gondolataink. És ez a korral mindig változik. Két fantasztikus énekesnővel szoktunk fellépni: egyikük Kacsó Hanga, a másik Petrás Mária. Az utóbbi időben többször közreműködött a koncertjeinken Balogh Kálmán cimbalmos is, és a meghívott táncosok – Farkas Zoltán „Batyu”, Tóth Ildikó, Berecz István, Appelshoffer János – is fontos szereplői a Muzsikás műsorainak. 

– Folytatják a rendhagyó énekóra sorozatot is?

– Természetesen, hiszen nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekekhez is eljuttassuk a népzenét. Tőlük kapjuk az igazán őszinte visszajelzéseket. Egy „jólnevelt” felnőtt koncertlátogató csöndben végighallgatja és még meg is tapsolja, ami nagyon rossz volt, mert hát illik tapsolni. De a gyerek elkezd izegni-mozogni, ha nem vagy elég jó. Ha viszont le tudod kötni őt a zenével, akkor elvarázsolódik. Ezt megtapasztalni számunkra is óriási élmény. 

Ma már megengedhetjük magunknak, hogy ne csak a nagy fellépésekre menjünk, hanem minél többször koncertezzünk gyerekeknek.

Nemrég a Filharmonia szervezésében volt egy tízkoncertes sorozatunk Tolna vármegyében. Fantasztikus volt látni, hogy a gyerekek mennyire fogékonyak a népzenére, az élő előadásra. Ezek az élmények adnak igazi értelmet annak, amit csinálunk.