2020 óta 75 NFI-támogatással készült mozifilmet mutattak be és mintegy 350 tévé- és streamingbemutatásra szánt mozgókép – tévéfilm, sorozat, animáció, dokumentumfilm – kapott támogatást, amelyek nagyobb része már elkészült és látható is volt. Előtérbe kerültek a koprodukciók, 10 nemzetközi koprodukcióban készült mozifilmet mutattak már be és további 10 van gyártásban.
A támogatott alkotások spektruma sokkal szélesebb, mint korábban. Nagy szerzői filmesek, Nemes Jeles László, Enyedi Ildikó mellett sok hiánypótló alkotás – legújabb bemutató a Véletlenül írtam egy könyvet című ifjúsági családi film, Katinka, Semmelweis, A nemzet aranyai, Béke – A nemzetek felett – sok fiatal tehetség kap lehetőséget. 33 elsőfilmes mutatkozott be a mozikban (Műanyag égbolt, Kék Pelikan, Lefkovicsék gyászolnak) és több száz minőségi film, sorozat készült el tévé- és streamingszolgáltatásra, amely szintén a mozgókép kultúra része.
Nézőszámrekorderek:
- Hogyan tudnék élni nélküled?: több mint 600 ezer mozinéző, itthon 544 ezer, határon túl 60 ezer mozinéző. Bemutatója óta a legnézettebb magyar film, a nézettségi lista első helyén szerepel, az elmúlt 25 év legnézettebb magyar filmmusicalje
- Semmelweis: több mint 350 ezer mozinéző, 400 ezer tévénéző a Dunán, streamingsiker
- SEREG sorozat: indulásakor első volt a tévés nézettségi versenyben, és további részeit átlagban közel 260 ezren nézték a tévében, látható a legnagyobb elérésű streamingplatformon
- A nemzet aranyai: mintegy 100 ezer nézővel a legnézettebb dokumentumfilm a mozikban, készül belőle a sorozat
A Filmintézet új forgalmazási csatornákat hozott létre
A 2020-ban indított FILMIO, az első nemzeti streamingszolgáltatás Európában, hétről hétre bővülő tartalma átfogó válogatás a magyar film több mint 120 évének alkotásaiból és a legfrissebb mozgóképekből. A csaknem ezer filmből álló kínálat számos darabja időről időre ingyenesen elérhető.
Magyarország évek óta a legkeresettebb filmgyártó központ Európában London után, az elmúlt években az élvonalbeli gyártók és a legnagyobb sztárok, köztük Emma Stone, Marc Ruffalo, Willem Dafoe, Mel Gibson, Hugh Laurie, Zendaya, Timothée Chalamet, Kate Winslet, Jesse Eisenberg, Rosamund Pike, Cate Blanchett, Jude Law, Angelina Jolie, Felicity Jones és Adrien Brody forgatott hazánkban.
Az Oscar-verseny élvonalában
A világszínvonalú magyar filmek és sorozatok alkotói mellett 2024-ben is a legnagyobb nemzetközi gyártók és világsztárok forgattak Magyarországon, munkájukat több száz kiváló hazai szakember segítette. Közülük Mihalek Zsuzsa berendező BAFTA- és Oscar-díjat kapott a Magyarországon forgatott Szegény párák című film lenyűgöző látványáért.
Élvonalbeli nemzetközi produkciók: Maria Angelina Jolie-val, az Alien film, a Dűne mozifilm második része, a Russell Crowe és Rami Malek főszereplésével forgatott Nürnberg, mellett több élvonalbeli sorozat is magyar szakemberekkel készült, köztük a Dűne: Profécia (nézhető a Maxon), a hazánkban kevésbé ismert, de a tengerentúlon kiemelkedő sikerű FBI International vagy A sakál napja. Továbbá olyan nagy „szerelemprojekteknek” is Magyarország adott otthont, mint az Oscar-díjak legnagyobb esélyeseként számontartott, 10 Oscar-jelölést kapott A brutalista (Brady Corbet, 3 Golden Globe díj, a Modi (Johnny Depp) vagy a Kate Winslet főszereplésével készült Lee mozifilm.
Az NFI a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésének terén is komoly sikereket ért el
A magyar mozgóképipar volt a fókuszban Los Angelesben az American Film Marketen, a cannes-i filmvásáron. Budapesten széles körű együttműködési megállapodást írt alá Káel Csaba kormánybiztos a China Film Administration vezetőjével, a fő célkitűzés, hogy a kínai filmesek számára is elérhetővé tegyük a hazai filmipari szolgáltatásokat. Folyamatban van a finanszírozási rendszerek összehozhatóságának feltérképezése. A Selyemút Nemzetközi Filmfesztivál – kínai és európai filmművészet együttműködési lehetőségeiről és a közös fejlődés jövőjéről szóló – Egy övezet, egy út fórum főszereplője Magyarország volt. Londonban és Los Angelesben pedig a filmszakmai adókedvezmény 20. évfordulóját ünneplő, először megrendezett Made In Hungary szakmai fórumok irányították a figyelmet a magyar filmiparra.
2030-ig biztosított a hazai filmipar sikerének alapját szolgáló támogatási rendszer, amelynek legfontosabb eleme a 30 százalékos filmszakmai adókedvezmény.
Mérföldkő volt a 2023-as év a magyar filmipar szempontjából, ugyanis az iparág volumene, azaz az igazolt filmipari költés megközelítette az egymilliárd dollárt. Ez az összeg 2018 óta növekedett ötszörösére, részben filmiparunk fejlődésének köszönhető, hiszen egyre nagyobb volumenű produkciók gyártására van lehetőség Magyarországon.
Egy friss iparági tanulmány egyértelműen rámutat, hogy a külföldi szervizprodukciók beépültek a magyar gazdaság szerkezetébe, jelentősen nőttek a hazai beszállítókra kimutatható kedvező hatások, csökkent az importigényük és egyre magasabb értékben teremtenek bevételi lehetőségeket a hazai vállalkozásoknak.
A nemzetközi filmgyártást illetően Magyarország versenyképessége továbbra is kiemelkedő, egyetlen régiós ország sem előz meg minket, miközben a Magyarországra vonzott nemzetközi produkciók az államnak is remek üzletet hoznak.
Kiemelkedő sikerű, a legismertebb Magyarországon, hazai szakemberek részvételével készült nemzetközi produkciók:
2020
Dűne
Magyarországi bemutató: 2021. október
rendező: Denis Villeneuve
szereplők: Timothée Chalamat, Zendaya, Rebecca Ferguson, Oscar Isaac, Javier Bardem, Stellan Skarsgård
díjak: négy BAFTA és négy Oscar-díj, köztük Sipos Zsuzsanna berendező, legjobb production design kategória
A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya
Magyarországi bemutató: 2022. május
rendező: Tom Gormican
szereplők: Nicolas Cage, Pedro Pascal, Demi Moore
Halo,1. évad
Magyarországi bemutató: 2023. május, SkyShowtime
rendező: Otto Bathurst
szereplők: Pablo Schreiber, Natasha Culzac, Yerin Ha
2021
Borderlands
Magyarországi bemutató: 2024. augusztus
rendező: Eli Roth
szereplők: Cate Blanchett, Jamie Lee Curtis, Kevin Hart
Holdlovag (sorozat)
Magyarországi bemutató: 2022. május, Disney+
rendező: Doug Moench
szereplők: Oscar Isaac, F. Murray Abraham, Ethan Hawke
Végtelen víztükör
Magyarországi bemutató: 2023. szeptember
rendező: Brandon Cronenberg
szereplők: Alexander Skarsgård, Mia Goth
2022
Szegény párák
Magyarországi bemutató: 2024. január
rendező: Giórgosz Lánthimosz
szereplők: Emma Stone, Willem Dafoe, Mark Ruffalo, Margaret Qualley
díjak: öt BAFTA, köztük Mihalek Zsuzsa berendező, legjobb production design és négy Oscar, köztük Mihalek Zsuzsa berendező, legjobb production design
Az utolsó királyság: A hét király halála
Magyarországi bemutató: 2024. április, Netflix
rendező: Edward Bazalgette
szereplők: Alexander Dreymon, Harry Gilby, Mark Rowley
A Continental: John Wick világából
Magyarországi bemutató: 2023. szeptember, Amazon Prime
rendező: Albert Hughes, Charlotte Brandström
szereplők: Mel Gibson, Colin Woodell
A láthatatlan fény (sorozat)
Magyarországi bemutató: 2023. november, Netflix
rendező: Shawn Levy
szereplők: Mark Ruffalo, Aria Mia Loberti, Louis Hofmann
Lee
Magyarországi bemutató: 2024. november
rendező: Ellen Kuras
szereplők: Kate Winslet, Marion Cotillard, Alexander Skarsgård
Gran Turismo
Magyarországi bemutató: 2023. augusztus
rendező: Neill Blomkamp
szereplők: David Harbour, Orlando Bloom, Geri Halliwell Horner
Dűne: Második rész
Magyarországi bemutató: 2024. február
rendező: Denis Villeneuve
szereplők: Timothée Chalamat, Zendaya, Florence Pugh, Austin Butler, Léa Seydoux
díjak: öt Oscar-jelölés
2023
Dűne: Prófécia (sorozat)
Magyarországi bemutató: 2024 május, Max
rendező: Anna Foerster, Richard J. Lewis
szereplők: Emily Watson, Olivia Williams, Travis Fimmel, Mark Strong
Alien: Romulus
Magyarországi bemutató: 2024. augusztus
rendező: Fede Álvarez
szereplők: Cailee Spaeny, David Jonsson, Archie Renaux
A brutalista
Magyarországi bemutató: 2025. január
rendező: Brady Corbet
szereplők: Adrien Brody, Felicity Jones, Guy Pearce
díjak: öt díj – Velencei Filmfesztivál Ezüst Oroszlán, 10 Oscar-díj-jelölés, köztük Jancsó Dávid, legjobb vágó
Eric (sorozat)
Magyarországi bemutató: 2024. június, Netflix
rendező: Lucy Forbes
szereplők: Benedict Cumberbatch, Gaby Hoffmann
The Death of a Unicorn
rendező: Alex Scharfman
szereplők: Paul Rudd, Jenna Ortega
A Sakál napja (sorozat)
Magyarországi bemutató: 2024. november, SkyShowtime
rendező: Brian Kirk
szereplők: Eddie Redmayne és Lashana Lynch
2024
Szemfényvesztők, 3. évad
rendező: Louis Leterrier
szereplők: Jesse Eisenberg, Mark Ruffalo, Woody Harrelson, Michael Caine, Morgan Freeman, Rosamund Pike