„Jókai-gyűlöletre” lettem szocializálva
Jókait vagy nagyon szeretik, vagy nagyon utálják. Kiss A. Kriszta – akinek kutatási területe Jókai Mór önéletírói kisprózája – mindkét véleménnyel gyakran találkozik. A legmeglepőbb, mint mondja, hogy a vártnál többen szokták mondani, hogy szeretik az író regényeit.
Úgy nőttem fel, hogy ennek éppen az ellenkezőjét hallottam mindenfelől, úgy is fogalmazhatnék, hogy „Jókai-gyűlöletre” lettem szocializálva. Az iskolában a legrémisztőbb kötelezők között szerepeltek a regényei, mielőtt még elérkeztünk volna oda a tananyagban. Emlékszem, nagyon meglepődtem, mennyire tudtam élvezni Az arany embert, hiszen előtte mindenki csak ijesztgetett vele
– fogalmazott lapunknak Kiss A. Kriszta. Véleménye szerint nem a legszerencsésebb időpontban nem a legmegfelelőbb Jókai-szövegekkel találkoznak a diákok, és azt sem lehet letagadni, hogy a mai modern nyelvhasználat és Jókai nyelve igen eltávolodott már egymástól. – Azonban míg egy nagyregényen idő hiányában nem vezethet végig egy tanár, hogy megpróbáljon segíteni a szövegértésben, egy novellán vagy egy kisebb terjedelmű regényen ez könnyen teljesíthető lenne. Ekkor talán nem lenne ennyire megosztó a megítélése – vélekedik a Jókai-kutató.
Kakas Márton csúfot űz Jókaiból
Kiss A. Kriszta szerint érdemes már gyerekkorban megismerkedni Jókai alakjával, pont azért, hogy ne kerüljön az „ijesztő, megközelíthetetlen” kategóriába.
– Ha valaki először a humorával, az olykor esetlen személyiségével találkozik, akivel nagyon könnyű azonosulni, lehet, hogy emlékezni fog erre az élményre 14–18 évesen, és nem az lesz az első gondolata egy regényét a kezébe véve, hogy „csak jussak túl a tájleírásokon”
– mutatott rá a szerző. Könyvében arra törekedett, hogy minél közelebb hozza az olvasókhoz a regényíró személyiségét, humorát. – Az egész könyvön végigível egy különleges kis figura, Kakas Márton kommentárjai, aki csúfot űz Jókai monológjából, folyton belecsacsog az elbeszélésbe és ezáltal dinamikusabbá teszi a szöveget. Ez a karakter Jókai valós alteregója volt, akinek a nevében humoros, parodisztikus szövegeket jelentetett meg. Őt szerettem volna megismertetni az olvasókkal, és „felhasználni” arra, hogy megmutassam, szemtelenül is lehet Jókaihoz állni, nincs kőbe vésve az alakja és az életműve – húzta alá Kiss A. Kriszta.
A szocializmus irodalomtörténészei által megalkotott Jókai-kép
Jókai munkássága máig az irodalmi közélet egyik központi, de megosztó témája, A fiú, aki mindent el akart mesélni című kötet szerzője szerint azért, mert a fent említett „ijesztő kötelező” Jókai mellett az „elavult, túl romantikus” Jókai-kép – amelyet a szocializmus irodalomtörténészei alkottak meg – is él még. Mint mondta, ez csak az utóbbi egy-két évtizedben kezdett el felbomlani, mióta számos kutató azon dolgozik – modern szövegelemzésekkel, médiakutatásokkal –, hogy megmutassa, mennyire komplex volt a szövegvilága, s hány olyan műve van, amelyek nagy esztétikai értéket képviselnek, valamint azt, személye és munkássága milyen médiatörténeti mérföldkövet jelentett a saját korában.
A Jókait körülvevő sztereotípiákkal kapcsolatban Kiss A. Kriszta így fogalmazott:
– Van még egy állandó klisé, amit meg szoktam említeni a szerzővel kapcsolatban: nem is magyarul ír, a fele latinul/németül van, mégis hogyan érthetném meg? Erre mindig azt szoktam válaszolni, hogy egyrészt nem muszáj mindent maradéktalanul megérteni, másrészt, ha az ember tud egy picit angolul, sok latin és germán kifejezést kikövetkeztet.
A legfontosabb, hogy az esetek nagy százalékában az idegen kifejezések nem öncélúak: vagy egy karaktert jellemeznek (pl. kiparodizálnak egy tudálékos kisnemest, papot), vagy azt próbálják éreztetni az olvasóval, hogy egy dialógusban, akihez éppen szólnak ezek a mondatok, az sem pontosan érti, miről van szó.
Persze ez nem mindig igaz, hiszen annak idején a szépirodalmat fogyasztók sokkal több nyelven olvastak, mint mi manapság. Mégis fontosnak tartom, hogy ez nem kellene annyira rémisztő legyen a mai olvasók számára, hogy egyből letegye a könyvet – fogalmazott a Jókai-kutató.
