Hadházi az AC/DC-vel, Ganxsta Zolee Messivel

A Master-Lab Comics csapata, a képregények rajzait készítő Mester Csaba és a történeteket író Tóth-Laboncz Attila maguk is ismerősek lehetnek a zenerajongóknak, előbbi a The Bedlam, utóbbi a Tankcsapda basszusgitárosa volt. Hasonló kiállításuk ugyan már volt Debrecenben, Szentesen, Nyíregyházán, de mint mondják, a fővárosi különleges gyűjtemény lesz. A kiállítás látogatói előtt feltárul, miként „lépett fel” Hadházi László humorista az AC/DC-vel, hogyan „vett részt” időutazáson a Hooligans és tartott koncertet a fáraók idején. Ganxsta Zolee és a Kartel tagjai Mexikóban koncerteznek, találkoznak Messivel, aztán meggyanúsítják őket egy bank kirablásával. A csapatot ártatlanul letartóztatják, végül Columbo hadnagy deríti ki az igazságot.
Képregényeik két csoportba oszthatók: egy részükben fiktív kalandokban vesznek részt a hősök (szerepelnek keresztes vitézként, időkalandorként, vagy éppen egy ufó rabolja el őket), másik részükben valós történeteket rajzol meg Mester Csaba grafikus.
Ilyen például a Nirvana magyarországi koncertjét feldolgozó kiadvány. Az akkor még Amerikában is ismeretlennek számító zenekar 1989. november 21-én a Petőfi Csarnokban adott koncertet, két évvel később a Smells Like Teen Spirit című dal hozta meg számukra a világhírnevet.
Olyan embereket kerestünk fel, akik ott voltak a Nirvana koncertjén 1989-ben a Petőfi Csarnokban. Így találtuk meg Szendrey „Szasza” Zsoltot, aki a The Love énekeseként fellépett azon az estén. Ő és a szintén jelen lévő újságíró, Rácz Mihály meséli el azt az estét. A visszajelzések alapján nagyon sok olvasónk eddig nem ismert információkhoz jutott, izgalmas részletekre derült fény a képregény által
– mutatott rá Tóth-Laboncz Attila.
– Sok érdekesség látott napvilágot, elhagyott útlevél, stresszoldó magnókazetta, illetve azt is megtudtuk, hogy a zenekar énekes-gitárosa, Kurt Cobain maga is rajzolt képregényeket
– tette hozzá Mester Csaba.

Olvasásra szoktatás
Szintén dokumentarista igénnyel készült képregény a The Beatles ikonjáról, John Lennonról, Henry Rollins amerikai énekesről vagy a Metallica közúti balesetben elhunyt basszusgitárosáról, Cliff Burtonről.