Eredetileg Christopher Landon rendezte volna a Sikoly 7-et, aztán az élet közbeszólt: először kirúgták az egyik főszereplőnőt alakító Melissa Barrera színésznőt, miután palesztinpárti bejegyzéseket tett közzé a közösségi médiában, majd szolidaritásból a kolléganője, Jenna Ortega is kiszállt a produkcióból, végül pedig a rendező halálos fenyegetéseket kapott, olyan súlyosakat, hogy az FBI is nyomozni kezdett az ügyben. A Gyilkos randi forgatásán ezeket a traumáit dolgozta fel, kár, hogy a végeredményen a legkevésbé sem érződik a személyes ihletettség.
A történet főszereplője egy harmincas özvegy nő, aki egyedül neveli a gyerekét és már hosszú ideje ki sem mozdult otthonról, egy alkalmazáson azonban megismer egy férfit és találkoznak egy menő skybarban. Azonban épphogy kirendelnék az első italt, máris rosszízű, igencsak fenyegető üzeneteket kezd kapni a mobilján, majd az ismeretlen zaklatója megzsarolja: ha nem öli meg a randipartnerét, végez a fiával.
Egy nagyrészt egyetlen zárt térben játszódó thrillert készíteni igazi bravúr, hiszen erőteljesen korlátozottak a főszereplő cselekvési lehetőségei, de Hitchcock Hátsó ablaka óta mások mellett A fülke, a 127 óra vagy az Élve eltemetve is sikerrel vette ezt az akadályt, Landonnak azonban nem csupán a feszültséget nem sikerült fenntartani, de azt megteremteni sem volt képes. Már az első fél óra végtelenül hosszú és nehézkes expozíciójából érezni, nincs a helyzet magaslatán, olyan nehézkesen indul be a cselekmény, mintha a fogát húznák a rendezőnek, aztán egyre butább és erőltetettebb csavarokkal próbálja fenntartani a figyelmet. És mintha maga is érezte volna, igencsak sovány a forgatókönyv, divatos, fiatalosnak szánt vizuális tálalással próbálja feldobni a filmet, de ettől még nem válik érdekesebbé a sztori.
Anélkül, hogy többet árulnánk el annál, mint ami az előzetesben is szerepel, hamar kiderül, egy politikai színezetű merényletre próbálják rákényszeríteni a főszereplőnőt, de lássuk be, igencsak sántít ez az alapkoncepció: a nyolcvanas években talán egy megmosolyogtatóan buta film esetében szódával komolyan vettük volna mindezt, manapság azonban nem kell éjjel-nappal külpolitikai híreket olvasunk ahhoz, hogy érezzük, nem éppen megzsarolt civilekkel szokás intézni a hasonló akciókat, már csak azért is, mert annyi változó van az egyenletben, hogy nagyon könnyedén gajra mehet a furfangos terv.
Ugyanakkor nagyvonalúan szemet is hunynánk a realizmust csírájában sem tartalmazó történet felett, ha a feszültség elterelné a figyelmet, netán jó adag feketehumorral tennék zárójelbe a képtelen szituációt, de a poénok egy kínos helyzeteket produkáló, tolakodó meleg pincért leszámítva teljes mértékben hiányoznak. És abból kiindulva, hogy a jó Sikoly-filmek ismérve a vicces és véres képsorok vegyítése, egyáltalán nem bánjuk, hogy végül nem Landon készíti a következő epizódot.
Hozzá kell tenni, nem tehetségtelen rendező, ő jegyezte az egyetlen kicsit is épkézláb Paranomal Activity-folytatást (Parajelenségek: A megjelöltek), miként a Boldog halálnapot! is, amelyben a slasher műfaját az Időtlen időkig időhurkos koncepciójával vegyítette kellemes, de azért közel sem teljes mértékben kiaknázva a zseniális receptet.
A Gyilkos randi esetében azonban a koncepció sem volt hálás és a rendező sem tudott várat építeni a selejtes alapanyagokból, ez a reménytelen küzdelem pedig a színészek arcán is visszaköszön, Brandon Sklenar és Meghann Fahy úgy feszeng végig, mintha valóban egy első randin ülne, de ez nem a hiteles játékuk dicsérete, inkább a tanácstalanság érződik rajtuk, miként töltsék meg élettel a képtelen szituációba vergődött, papírvékony karaktereiket.
Kiemelt kép: Gyilkos randi (Forrás: UIP-Duna Film)
