Anthony Strong a Margitszigeten
– Gyönyörű környezetben, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon fog fellépni. Mennyiben különbözik egy ilyen térben való fellépés egy beltéri helyszíntől?
– Ez egy csodálatos helyszín, amit eddig csak hírből ismertem. Nem vagyok benne biztos, hogy a helyszín megváltoztatná azt, amit csinálok, inkább csak hihetetlenül izgalmas! Húsz éve lépek fel, és amikor egy ilyen nagyszerű energiájú helyszínen adhat koncertet az ember, az nagyon örömteli és izgalmas. Várom már!
– Először lép fel Magyarországon? Milyen benyomásai vannak az országról és a zenei kultúráról?
– Gyerekkoromban jártam Budapesten az iskolámmal, de ez lesz az első alkalom, hogy Magyarországon lépek fel előadóként. Az évek során találkoztam néhány nagyon jófej magyarral Londonban, de mivel felnőttként még sosem jártam Magyarországon, nem tudom, mire számítsak.
Sorsfordító éjszaka
– A koncertjein általában klasszikusok, balladák és saját szerzeményei keverednek. Hogyan állítják össze az egyes setlisteket? Terveznek valami különlegeset a magyar közönségnek?
– Lőjem le a meglepetést? Soha!
– Vannak olyan dalok a programban, amelyek különleges jelentőségűek?
– Persze. A húszas éveim elején hét évig voltam együtt valakivel, ebből a fiatalkori, zavarba ejtő, érzelmes, rendezetlen szerelemből született a Learning To Unlove You (Megtanulni nem szeretni téged) című dal, aminek a szövegét a barátom, Guy Mathers írta. Egy másik kedvencem az I Can't Give You Anything But Love (Nem adhatok neked mást, mint szerelmet) című dal.
Akkor még nem tudtam, de ezt a dalt azon az éjszakán vettem fel, amikor anyám meghalt. Ő soha nem hallotta a befejezett változatot, de ez lett a legnagyobb slágerem, több milliós letöltéssel.
– Milyen zenei origói vannak, és mi vezette a jazz felé?
– Fiatalkoromtól kezdve megőrültem a zenéért, egyszerűen megbabonázott. Miután kétéves koromban dobfelszerelést raktam a konyhai edényekből, a szüleim rájöttek, hogy van tehetségem és szenvedélyem a zenéhez, és teljes mértékben támogattak. A zenei tanulmányaimat már az iskolában elkezdtem, majd a zeneiskolában és az egyetemen, Londonban is folytattam azt. Az első jazz dalaimat 18-19 éves korom körül kezdtem el írni Guy-jal. Sessionzenészként dolgoztam, így tudtam összegyűjtöttem egy kis pénzt az első albumom elkészítésére, ekkor ismerkedtem meg a menedzseremmel is.
– Kik voltak a legnagyobb hatással önre zeneileg, és hogyan formálták a művészetét?
– Annyi jó zene van mostanában, de igazán a régi lemezeket szeretem. Imádom Nat King Cole-t, Mel Tormét, Frank Sinatrát és Ray Charlest.
Van valami ezekben a régi felvételekben – tisztaság és hitelesség.
Olyan melegséget és gazdagságot adnak, amit nehéz utánozni 2025-ben. Azt hiszem, ahogy öregszem, egyre kevésbé akarom irányítani a zenét vagy a felvételt. Az ember érettebbé válik, és jobban bízik a zenészekben és az alkotás folyamatában. Arra is rájöttem, hogy amikor elengeded magad, akkor kezdődik a varázslat. A zenében is.
– A stílusában a hagyományos jazz keveredik a kortárs elemekkel. Hogyan kerülnek egyensúlyba ezek a hatások? Hogyan fejlődött a zenei stílusa az évek során, és milyen tényezők befolyásolták ezt a fejlődést?
– Azt hiszem, azáltal fejlődött, hogy nem ragadtam le a technikai döntéseknél és a részleteknél...Ez inkább a szívről és a fülről szól. Régebben az apró zenei megoldások megszállottja voltam (némelyik olyan apró, hogy talán észre se vennéd őket), mára viszont az vezeti a kreatív folyamatot, hogy mit érzek és mi hangzik jól számomra. Általában nem határidőkhöz igazodva dolgozom, folyamatosan írok és új ötleteket próbálok ki. Régebben egy hatalmas táblám volt a zongorám mellett, most meg egy ipad, ami sokkal szebb.
Ösztön, ízlés, Sudoku
– Hogyan tud motivált maradni és fejlődni a folyton változó zeneiparban? Egy korábbi interjúban említette, hagyja, hogy a zene vezesse. Kifejtené ezt?
– A zeneiparnak két oldala van: a zene és az üzlet. Ez utóbbi nem igazán érdekel. Nem gondolok más művészekre, a szcénára vagy arra, hogy mi a menő, amikor írok. Bízom a saját ösztöneimben és ízlésemben, és remélem, hogy találok olyan dolgokat, amelyek meghozzák a „wow”-érzést. Bizonyos szempontból – különösen miután megtaláltam a dal „lényegét” – a dalszerzés nagyon hasonlít a sudokuhoz: ha ez ide illik, akkor annak meg oda kell illenie. Szóval igen, ha egyszer van egy ötletem, akkor azt követem, és hagyom, hogy a zene vezessen pusztán az érzések alapján.
Jó érzés? Tartsd meg, csináld tovább. Nem jó? Akkor tüntesd el! – ilyen egyszerű.
– Vannak közelgő projektek vagy együttműködések, amelyek miatt izgatott?
– Egy új lemezen dolgozom vonósokkal, melynek stúdiófelvételei az év elején készültek el, az album idén fog megjelenni.
– Ha egy álom jam sessiont tarthatna valakivel – megnevezhet olyat is, aki már nem él – ki volna az és miért?
– Harry Connick Jr. hatalmas inspirációt jelentett számomra fiatalon, szóval vele, vagy Frank Sinatrával. Bármelyikükkel szívesen leülnék egy zongora mellé, meghallgatnám a „showbiznisz-sztorikat”, megkérdezném tőlük, hogyan gondolkodnak a zenéről. És talán egy szelfit is készítenék velük.
