Az augusztusi budapesti koncert Leslie Mandoki szabadságra hangolt, élő zenei önarcképe

Leslie Mandoki Kossuth-díjas, magyar származású zenész, zeneszerző, szövegíró és zenei producer évtizedek óta a németországi Tutzing városában is él és alkot, a Starnbergi-tó partján. A Volkswagen és az Audi zenei igazgatója, valamint az FC Bayern himnuszainak komponistája. Leslie Mandoki útja Budapestről a legendás Bem Klubból indult, és a világ legnagyobb színpadaihoz, valamint a nemzetközi slágerlisták élére vezetett – egészen az amerikai Rock and Roll Hírességek Csarnokáig. A világsztárral Tutzingban, a tó partján kialakított stúdiójában beszélgettünk, ahol szóba került a zenész múltja, jelene és az augusztus 21-i budapesti koncertje, amelynek jelmondata: 50 év szabadságvágy.

2025. 07. 10. 5:20
A zenész útja a legendás Bem Klubból indult, és a világ legnagyobb színpadaihoz, valamint a nemzetközi slágerlisták élére vezetett.
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Története ott kezdődött, ahol a szabadság nevét még csak suttogva merték kiejteni: az egykori budapesti Bem Klub falai között.  

Ez a különleges szellemi sziget nem csupán koncerthelyszín volt, hanem a kreatív ellenállás és a belső ébredés bátor menedéke a diktatúra dermesztő közegében

– szögezte le a művész. – A hetvenes években, amikor sokan még csak reménykedtek egy szabadabb világ lehetőségében, a zenében találtuk meg a lázadás nyelvét. Édesapám szavai is inspiráltak, aki azt mondta: „Ne álmodd az életedet, hanem éld az álmaidat!” Barátaimmal, Szűcs Lacával (Emerson) és Csupó Gáborral útnak indultunk, miután útlevélkérelmeinket újra és újra elutasították. Hárman együtt szöktünk át a határokon – tette hozzá. A három fiatal nemcsak tehetségükben, hanem a szabadság iránt érzett olthatatlan vágyukban is egymásra talált. 1975-ben életüket kockáztatva vágtak neki a lehetetlennek: egy több kilométeres sötét alagúton keresztül, a föld alól indultak el Nyugat felé, távol a korlátok, a cenzúra és az elfojtott álmok világától. 

Leslie hangsúlyozta, hogy ez a disszidálás nem csupán fizikai menekülés volt, hanem egy belső forradalom is, egy döntés, amelyben az elszántság, a hivatástudat és az erkölcsi következetesség fonódott össze.

Számára ez volt az a mérföldkő, amikor a zene végleg túlnőtt a hangjegyeken, erkölcsi állásfoglalássá vált, és azóta is a szabadságvágy nyelvén szólal meg. A művész megosztotta velünk, hogy hosszú pályafutása során nem alkotott az anyanyelvén. Mint mondta, mélységesen tiszteli és szereti a magyar nyelvet, a szövegírókat, de disszidálása óta angolul írta a dalait. A kivétel az Ahol születtem című dal volt a Találkozások lemezen, aztán megszületett a Magyar Képek, amelyre több szöveget is írt. Az út, amely a Bem Klubból indult, végül nemcsak a nemzetközi sikerlisták élére, hanem a világ legnagyobb színpadaira vezette Leslie Mandokit. Azonban a gyökerei, az eszmék, a barátságok és az első hangok mindmáig visszhangzanak minden dallamában. Azóta is ezt vallja, ezt játssza szívvel, lélekkel és megalkuvás nélkül.

Mandoki
A koncert egy hazatérés. Forrás: Mandoki Soulmates

A budapesti koncert

Augusztus 21-én a művész visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmatesszel. A koncertet a budai Várban, a Szentháromság téren rendezik meg. Ahogy fogalmazott:  

A koncert egy hazatérés, egy időtlen emlékezés dallamaiból szőtt hangszőnyeg, szabadságra hangolt, élő zenei önarckép, amely öt évtized eseményeit öleli át egyetlen este alatt. A múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi, egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé.

Az est jelmondata: 50 év szabadságvágy, amely Leslie életútjának hitvallása. A díjtalan koncerten felcsendülnek majd a legnagyobb Mandoki Soulmates-dalok és a legújabb korong melódiái, köztük: We Stay Loud, Blood in the Water, Devil’s Encyclopedia.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.