Túléltük Pina Bausch Vollmondját, a táncszínházi előadások ikonját

Eső a színpadon, magyar mondatok a külföldi táncosok szájából és egy meteorit a sötétségben. Megnéztük a Tanztheater Wuppertal Pina Bausch Vollmond (Telihold) című előadását, amely egyszerre volt lenyűgöző látványorgia és embert próbáló mentális túlélőtúra.

Tanztheater Wuppertal Pina Bausch: Vollmond Fotó: Valuska Gábor Forrás: MÜPA

Különleges élményben volt részünk idén a Bartók Tavaszon. Megtekintettük a 2009-ben elhunyt német modern tánckoreográfus, Pina Bausch Vollmond, azaz Telihold című táncszínházi darabját, amelyet a világhírű Tanztheater Wuppertal társulat adott elő. 

Pina Bausch Vollmondjában minden az emberi érzésekről szól (Fotó: Valuska Gábor/Müpa)

Pina Bauscht a 20. század egyik legnagyobb hatású művészének tartják, aki nélkül más lenne a mai színház- és táncművészet. 

Az általa koreografált darabokban a színház, a kortárs tánc és a performansz keveredik egy olyan eleggyé, amely vontatottságával és kollázshoz hasonlító cselekményével igyekszik a nézőket eljuttatni egy már szinte transzszerű állapotba, ahol megszűnik a logikai ellenállás, és a mű további jelenetei ismétlődésükkel csaknem átfolynak elménken, különleges élményt okozva. 

A teljes hatáshoz hozzátartoznak a táncosok energikus szólói, a különleges zene és a díszlet, ami jelen előadás esetében is rendkívüli volt.

Fotó: Valuska Gábor/Müpa

Képzeljenek el egy sötétbe burkolózó színpadot, aminek a közepén egy hatalmas meteoritnak kinéző, de a holdra is hajazó alakzat foglal helyet, amit egy árokba ágyaztak, amiben víz folyik. 

Mindemellett a színpadon olykor elered az eső, hol csak csepereg, hol erőteljesebben zuhog. Ebben a környezetben pedig 12 táncos fut össze, táncol egymással vagy magában, és mond ki akár nevetésre is ösztönző mondatokat. 

Az élmény befogadását megsegítendő a fellépők több mondatukat is magyar nyelven adták elő. Így hangzott el az a megmosolyogtató, de az előadás mondanivalójához illő mondat is, amely szerint

a víz 100 fokon forr, a tej meg, amint elfordulunk.

Természetesen mint minden ezen az estén, ez is az emberi kapcsolatokról szól: talán nem is kell sokat magyaráznunk, van, ami egzakt és van, ami olyan szeszélyes, hogy nem tartható folyamatos kontroll alatt.

Az előadóművész kettévágott egy citromot, majd miközben magára folyatta a levét, közölte, hogy ő savanyú    Fotó: Valuska Gábor/Müpa

Azonban ha ennyire formabontó ez az előadás, akkor miért lehet az, hogy – amint a címben fogalmaztunk – csak túléltük? Bausch biztosan értékelné az őszinteségünket: 

a párás levegő, a sötétség, a túl hosszúnak ítélt előadás, a hangos és dübörgő zene, valamint a vissza-visszatérő, olykor vad tánc csak a viccesen kiszóló művészek mondataikor engedte el elménket.

Agyunk lázasan próbálta értelmezni a látottakat, így nem éreztünk katarzist.

Fotó: Valuska Gábor/Müpa

Viszont elismerjük, hogy lehet ez valakinek táncszínházi csúcselőadás. Értékeljük a táncosok technikai tudását és a magyar szavakat. Szeretjük, hogy tudtunk nevetni olykor, és külön öröm, hogy a színpadon „veteránok” is felléphettek. 

Azonban a végén mégis kimenekültünk a teremből (volt, aki a második felvonásra már be sem jött), ki a friss levegőre, ahol a megszokott városi zajok örömöt okoztak.

A színpadi folyó és egy benne lebegő táncos Fotó: Valuska Gábor/Müpa

Megtanultuk, hogy érdemes elménket és lelkünket is felkészíteni a következő találkozás előtt Pina Bausch alkotásaira, mivel nagyon kell akarni, hogy a csoda, amit a koreográfus táncosai segítségével megálmodott, valóban bekövetkezzen.