A vendéglátós zenészek karámja a Kádár-korban

A Kádár-rendszerben a kultúrán belül a zenei életet is folyamatosan ellenőrizték, de mivel a pártállamnak kevés tapasztalata volt ezen a téren, hiszen mindig újabb és újabb zenei stílusokra kellett reagálnia, így olykor hiba csúszott a kontroll folyamataiba is. A vendéglátóipari zeneszolgáltatás azonban mindig szem előtt volt, és megfelelő, nagy múltra visszatekintő hagyományokkal rendelkezett, ami kapóra jött a Kádár-bábkormánynak, ugyanis elterelte a figyelmet a frissen ácsolt bitófákról.

A Martiny együttes játszik 1960-ban egy budapesti étteremben Martiny Lajos zongora, Kratochwill Jenő bőgő, Kovács Andor gitár, Kovács Gyula dob, Várady György szaxofon. Fotó: BAUER SÁNDOR Forrás: Fortepan

Egyenlő a semmivel

A szocialista elveknek megfelelő zeneszámok játszása érdekében a Belkereskedelmi és a Művelődésügyi Minisztérium együttes felügyelete alá tartozó OSZK hatáskörét egyes kormányzati elképzelések szerint eredetileg más műfajokra is szerették volna kiterjeszteni, ám ez végül mégsem következett be, kizárólag a vendéglátóipari zenélés ellenőrzése jutott nekik a későbbiekben. Ezt azonban a lehető legnagyobb precizitással kellett végezniük, mert a pártállami vezetés korántsem volt megelégedve ezzel a területtel: „Az állami és szövetkezeti vendéglátóiparban, kultúrházakban és tánciskolákban működő népi és tánczenészek, énekesek az egyedüli réteg az országban, amely az államosítás óta gazda nélkül van. Minden más dolgozó réteggel szemben munkaviszonyuk rendezetlen, alapvető szociális kérdéseik (társadalombiztosítás, szabadságolás stb.) megoldatlanok. Kultúrpolitikai irányításuk egyenlő a semmivel.”

Az OSZK feladata lett a mintegy tíz-tizenegyezer vendéglátós zenész működési engedélyének kiadása vagy bevonása, attól függően, hogy megfeleltek-e a szocialista embereszmény kritériumainak, illetve a vizsgaengedélyek kiadását is az irányításukkal szigorították meg. Az OSZK másik fő feladatának azt tartotta a TKO, hogy ideológiailag képezzék át a könnyűzenészeket, mert állításuk szerint körükben különösen elterjedt a nacionalizmus, a kozmopolitizmus és az anyagiasság. Ha ezeket a „vádakat” jobban szemügyre vesszük, akkor láthatjuk, hogy valójában létező tényeket állított be negatív színben a saját szemüvegén keresztül a kommunista hatalom. A nacionalizmus bélyegét a nemzeti érzésről vagy a hazáról szóló népdalokra lehetett leginkább rásütni, a kozmopolitizmus a külföldről átvett, főleg angolszász slágerek játszását jelentette, míg az anyagiasság értelemszerűen át- meg átszőtte ezt a szcénát, hiszen ebben a körben mindenki a bevételeiből élt, és kicsit még a piaci szabályozás is működött, hiszen a kereslet-kínálat határozta azt meg, hogy kit alkalmaznak egy adott vendéglátóhelyen. Az egyik tanácsi jelentés még azt is megemlítette, hogy egy zenész csoportosulás nem átallott kalapozni az asztalnál ülő közönség soraiban, amiért súlyos pénzbüntetéssel sújtották őket. Az MSZMP KB TKO az anyagi szemlélet visszaszorítása érdekében egy 1962-es jelentésében egyenesen arról írt: „A zenei giccs hozhat anyagi eredményeket is, de az ezzel járó erkölcsi rombolás évekre vetheti vissza a kulturális fejlődést.” Persze ezek a zenészek a zenélésből éltek, így nyilván nem volt nekik mindegy, mennyit kapnak érte, s emiatt igyekeztek minél népszerűbb, hovatovább kommersz nótákat is előadni. Ugyanakkor a hatalom – helytelenül – szembeállította a pénzügyi sikereiket a szocialista embertípusnak való megfeleléssel.

A borotváltság foka

Nemcsak a profit megszerzése szúrt azonban szemet a hatalomnak a vendéglátóipari zenészekkel kapcsolatban. A fővárosi kerületi tanácsok és az OSZK ellenőrzései során sokféle szempont érvényesült, egyebek mellett az előadásmód, a magyar és a külföldi számok arányának betartása, a dalok színvonala, a játék és a szünet aránya, a zenészek öltözködésének egységessége, arcuk borotváltságának foka, ruhájuk tisztasága, a dobogó használata, valamint a hangszerek, erősítők minősége. A fővárosi tanács végrehajtó bizottságának népművelési osztálya részéről Hága Mária zenei főelőadó kísérte figyelemmel ezeket a zenekarokat. Feletteseinek írt beszámolója alapján 1961 novemberében a Kék madár, a Szimfónia, a Múzeum és a Vidám eszpresszókat, a Liliom, a Nemzeti és a Balaton éttermeket, valamint a Deák kávéházat vizsgálta meg. Ő is az előadásmódnak, a zenekari összetételnek és a nyugati számok mennyiségének szentelt nagyobb figyelmet, és időnként megjegyzéseket tett a repertoárok felépítésére.

Az OSZK a zenészek kiközvetítésekor figyelembe vette a vendéglátóipari vállalatok vezetőinek esetleges személyi kívánságait is. Ha netán vita fordult volna elő, hogy melyik zenészt hol léptessék fel, a döntés a Művészeti Dolgozók Szakszervezetére (Müdosz) és a Belkereskedelmi Minisztérium Vendéglátóipari Főigazgatóságára hárult. Ugyanakkor a fővárosi tanács népművelési osztálya problémaként említette, hogy a profi zenészek nem az OSZK-n és a tanácsokon keresztül, hanem ezeket az intézményeket megkerülve vállalták a fellépéseket a nagyobb gázsi reményében. Az OSZK-vizsgával nem rendelkező, éppen ezért amatőröknek tartott zenészek viszont nem kérhettek volna pénzt a szereplésükért, ennek az állapotnak a minél előbbi megszüntetését, valamint szigorú ellenintézkedések megtételét követelte az OSZK-tól, mint a vendéglátós zenészek karámjától a kormányzat.