– A jelenlegi magyar filmgyártásra, hogy finoman fogalmazzak, nem jellemző a nemzeti érzelemmel való átitatottság. Mit gondol, mi ennek az oka?
– A magyar filmgyártás és azon belül a játékfilmgyártás, egy szűk elit kezében van. Egy biztos, sem a tényleges, sem pedig a háttérhatalomnak nem áll érdekében a kiművelt emberfők sokasága, és a magyar nemzeti öntudattal rendelkező társadalmi rétegek kimunkálása a Kárpát-medencében vagy máshol a világon. Az öntudatos állampolgár ugyanis nem irányítható, nem manipulálható, nem kényszeríthető rá az apokaliptikus fogyasztási gyakorlat. Ma eszementen diktálják azt a haláltempót, amely felszámolja az emberiséget gazdaságilag, mentálisan, érzelmileg és tönkreteszi ezt a csodálatos kék bolygót is.
– Ezzel a fajta szemlélettel ön mindig is szembe helyezkedett. Általában azért nem is kap támogatást a munkája, mert soha semmilyen hatalom mögé nem állt be, egyedül az igazságot szolgálja. Jól sejtem, hogy az indíttatása valahol mélyen gyökerezik? Honnan ez a belső erő, ez a makacs kitartás?
– A családomat és engem is annyi igazságtalanság ért, hogy már kilenc-tízévesen a kérdésre, hogy mi leszel, ha nagy leszel, azt válaszoltam, igazságügyi miniszter. A VII. kerületi lumpenproletár negyedben egy huszonhét négyzetméteres, fürdőszoba nélküli lakásban nőttem fel, olyan szegénységben, amely a mai fiatalság számára elképzelhetetlen. A családi traumák, az egészségügyi problémák és a nélkülözés kezdetben dühöt szültek bennem, amely később egyfajta belső motivációvá formálódott, hogy ki kell törnöm ebből a közegből. Elkezdtem képzőművészettel foglalkozni, rajzolni, fotózni és nagyon sokat olvastam, persze nem azt, amit az iskolában megköveteltek. Ekkor született meg bennem az a fajta „csak azért is és mégis” magatartás, amelyet azóta is képviselek.
Ez a belső indíttatás és akarat találkozott a magyarságban meglévő, őseinktől tanult moralitással, amely szintén erről szól. Ebben érzem a megtartó erőt és rendkívül fontosnak tartom, hogy ezt a lelkületet át tudjuk adni a következő generációknak is.
Persze a VII. kerületi „Chicagóból”, csak úgy senki nem lesz igazságügyi miniszter, igaz filmrendező sem, vagy ha igen, az is csak nagyon ritkán.
Fotó: Mirkó István
– Értéket adni leginkább példamutatással lehet, a magyar történelem pedig tele van olyan hősökkel, heroikus tettekkel, győzelmekkel, amelyek egytől egyig alkalmasak volnának arra, hogy büszkévé tegyék a fiatalságot. Ugyanakkor a dicső korszakok mellett, számos lesújtó pillanatot is megélt és túlélt a magyarság; olyan traumákat, amelyek feldolgozatlanul maradtak, és transzgenerációs stresszként ma is jelen vannak a néplélekben. A legsúlyosabb ilyen megrázkódtatás a nemzet trianoni megcsonkítása volt, amely mondjuk ki – ahogy annak idején a pozsonyi csata is –, a nemzet elleni gyilkossági kísérlet volt.
– Nem is kísérlet, hanem nemzetgyilkossági gyakorlat volt a trianoni gyalázat. A magyarság azonban a két világháború között ismét felmutatott egy dicső korszakot, hiszen a lehetetlennek tűnő feltámadást vitte végbe. Kiváló történészeink gyakran hivatkoznak arra, hogy a Horthy-korszakban, a bethleni konszolidációnak köszönhetően a ’30-as évek közepére a csonka ország gazdasága Európa középmezőnyéhez zárkózott fel.
Meggyőződésem, hogy mindez azért történhetett meg, mert az ima, a „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában”, amely akkor minden magyar ajkáról szólt, ugyanazt jelentette a parasztság, a munkásság, az értelmiség, a kiváló minisztereink és Magyarország kormányzója számára is.
Ebben az akaratban egymásra talált a politikai és gazdasági vezetés a társadalom minden rétegével. Akkor létrejött az egység, a Kárpát-haza egységének lelki dimenziója. Meggyőződésem, hogy ennek köszönhető a megmaradás.
– Megmaradtunk ugyan, de a nemzet teste száz év elteltével is csonka, szellemének és lelkének megnyomorítása pedig már évszázadokkal korábban megkezdődött és azóta is hatékonyan működik. Korábbi ÖN-TÉR-KÉP című filmjében a magyar nemzet lelkiállapotát tárja fel, és mutatja meg a feloldás és a gyógyulás lehetőségeit. Az előző, Reményik Sándorról szóló portréfilmje, az Öröktűz pedig tartalmaz egy önálló részt is Trianonról. Tekinthetőek-e ezek a Nem, nem, soha című film egyfajta előzményének?
– Régóta készülök egy olyan filmre, amely feltárja Trianon hátterét. A Népek Krisztusa, Magyarország 1956 film elején is megjelenik ez a kérdés, mert meggyőződésem, hogy az akkor tanúsított hősies szembenállás az európai szárazföldi hadseregek legnagyobbikával, csak a korábban említett „Hiszek egy” generáció erejéből táplálkozhatott.
Ahhoz, hogy Trianon gyalázatát megfelelően fel lehessen dolgozni, nemcsak tudásban és tájékozottságban kell felkészülni, de lélekben is meg kell érkezni. Nálam ez a belső folyamat az erdélyi útjaimmal kezdődött.
Az Áldom a Teremtőt című, László Gyuláról szóló portréfilmem miatt bejártuk szinte egész Székelyföldet, hogy a Szent László legendákat ábrázoló freskókat rögzítsük, de valóban, az ÖN-TÉR-KÉP és az Öröktűz után éreztem úgy, hogy elég erős és felkészült vagyok feltárni azt a történelmi folyamatot, megmutatni a külső és belső ok-okozati rendszert, amely végül Trianon gyalázatához vezetett.
– Milyen távolra vezetnek időben az oksági tényezők? Mi volt az első olyan momentum a magyar történelemben, amely elindította a nemzetet trianoni sorstragédiája irányába?
– A szálak egészen a pozsonyi csatáig vezetnek, azonban a tatár-törökdúlás idején történik meg a történelmi Magyarország külső és a belső viszonyok miatti átrendeződése.
A filmben bemutatom, hogy az ország lakosságának másfél millió főre való csökkenése miatt elindult a spontán bevándorlás, illetve a tudatos betelepítés, melynek eredményeként drasztikusan megváltoztak a nemzetiségi arányok. Véleményem szerint itt érhető tetten Trianon első olyan előzménye, amely a későbbi évszázadok során a tragédiáig vezet.
– Milyen belső okok járultak hozzá?
– Fontos megemlíteni az 1867-es kiegyezést, amelynek megítélését filmemben a nézőre bízom. Ez esetben pedig az olvasóra hagyom a kérdés megválaszolását, hogy országmentés volt-e vagy nemzetárulás, esetleg mindkettő. Lehet-e olyan kompromisszumokat kötni, amelyek részben egyfajta gazdasági felvirágoztatást jelentenek az ország számára, de ugyanakkor a teljes kiszolgáltatottságot is? Egyet viszont tudomásul kell venni, mégpedig, hogy a történelmi Magyarország gazdasági, szellemi, morális felbomló folyamatai ide köthetőek. Ekkor erősödtek fel a nemzetiségi mozgalmak és a különböző nemzetközi szabadkőműves páholyok tevékenysége, amellyel hamis képet festettek Magyarország helyzetéről és nemzetiségi politikájáról Nyugat-Európában és Amerikában. Mindezt azért fontos tisztázni, mert rávilágít arra a tényre, hogy az I. világháborút Magyarországra rákényszerítették. Tisza Istvánnak nem volt választási lehetősége, ezért sem ő, sem pedig Magyarország nem felelős. Ezt nem így tanították, és ma sem így tanítják az iskoláinkban, pedig így kellene.
Kérem, hogy vegyék a fáradságot és olvassák el a Cassandra-levelet, amelyben Kossuth Lajos pontosan és precízen megfogalmazza, hogy mi fog történni! Ezt figyelmen kívül hagyni nem lehet. A kiegyezések azóta is végigkísérik a történelmünket.
Még Horthy Miklósnak is megegyezések sorozatát kellett megtennie, hogy az a rendkívüli gazdasági fejlődés megjelenjen a két világháború között. Az ’56-os provokáció épp úgy elő volt készítve, mint a ’48-as fordulat, csak éppen az elvtársak nem gondoltak arra, hogy a forgatókönyv nem úgy folytatódik, ahogy ők azt megírták. A ’89–90-es „változásnak”, szintén egy bűnös kiegyezés volt az alapja. Ma az a kérdés, hogy feladjuk-e a Kárpát-medencét vagy sem.
– A film négy nagyobb szerkezeti egységre bomlik, az utolsó címe a Magyar feltámadás. A népek Krisztusának feltámadása megtörtént a Horthy-korszak gazdasági, oktatási és kultúrpolitikájának köszönhetően, azonban ma még koránt sincs üdvözült állapotban a nemzet, ahogy említette, a Kárpát-medence feladásáig jutottunk. Milyen változásokra lenne szükség, hogy ne csak túléljünk, de lelkileg, szellemileg, erkölcsében is megerősödjön a magyarság?
– A film negyedik részével azt szeretném elérni a nézőben, hogy ő maga támadjon fel, ugyanis Trianont először mindenkinek saját magában kell ledöntenie.
Nincs az az égi vagy földi hatalom, amely tőlem valóban elvehetné Erdélyt, Felvidéket, Délvidéket, Kárpátalját, mert a teremtő Isten öröktől fogva úgy rendelte, hogy az enyém, a miénk.
A Horthy Miklós által vezetett időszakban még jelen lévő nemzeti öntudatot kellett volna megerősíteni, mert az által fel lehet támadni. Ha az elmúlt nyolcvan évben erre tanították volna az embereket, akkor nem lehetett volna a szőnyeg alá söpörni Trianon gyalázatát, mint ahogy idén is megtörtént a járvány okán. Egy 1920-as statisztikai felmérés szerint a történelmi Magyarország lakosságának kilencven százaléka elfogadhatatlan drámának tekintette Trianont. Amennyiben ma, a csonka ország lakosságának kilencven százaléka így érezne, az egy olyan lélektani, szellemi, tudati nyomást jelentene, amelyet nem lehetne figyelmen kívül hagyni.
– Volt egy beszélgetésünk pár évvel ezelőtt, mikor még csak tervezte a Trianonról szóló film elkészítését, az akkori elképzelésekhez képest mit sikerült és mit nem sikerült megvalósítani?
– Az eredeti tervemben a Perújrafelvétel szerepelt alcímként, mégpedig azért, mert szerettem volna megteremteni a gazdasági feltételeit annak, hogy kimehessünk a Párizs melletti Nagy-Trianon palotába és ott megrendezzük azt a tárgyalást, amelyen a magyar küldöttség annak idején nem vehetett részt. Ugyanezt megtettük volna Pozsonyban, Kolozsváron és Délvidéken, Bácskában. Lehetőséget sem kaptunk a gazdasági, szociális, természetbeli és főleg népesedéspolitikához tartozó nemzetiségi kérdések felvetésére. Azt az érvelési rendszert kívántam filmre vinni, amely akkor nem történhetett meg.
Ehhez a tervhez 150 millió forintra lett volna szükség. Már 2018-ban beadtam a pályázatomat a Magyar Médiatanács Ember Juditról elnevezett kollégiumába, ahol összesen tízmillió forintért lehetett folyamodni, de támogatást nem kaptam.
A korábbi, kétszer ötvenperces Reményik filmemet 17 millió forintos költségvetésből hoztam létre, de a második részt már önerőből kellett elkészítenem. A László Gyula portréfilm 2015-ben a Magyar Média Mecenatúra támogatásával 15 millióból készült el. 2020-ban a Magyar Nemzeti Filmalap Hosszú Katinka portréfilmjére 567 millió forintot adott, az Orbán Balázs portréfilmre pedig 300 milliót. Összesen 867 millió forintnyi költségvetés áll szemben egy Trianon-filmmel, amely nulla forint támogatást kap, ha azt Jelenczki István készíti. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne készüljön el ez a két film. Az arcátlanul eltorzult támogatásra kívánom felhívni a figyelmet. 567 millió forintból egy játékfilm elkészíthető. Egy portréfilmre ennyi pénzt adni öngól, vagy fogalmazhatunk úgy is; kilóg az ördög patája.
Jelenczki István Nem, nem, soha I–IV. – „Isten az igaz ügyet nem hagyja el” című filmjének díszbemutatóját a járványhelyzet miatt online közvetítik december 19-én és 20-án. Jegyet az Uránia Nemzeti Filmszínházon keresztül lehet vásárolni a filmszínház internetes oldalán. A megváltott jegy ellenében az érdeklődők internetes elérhetőséget kapnak, amelyen keresztül otthonukból tekinthetik meg a filmet.
