Amíg a dolgok irreálisak

Magyarország első közforgalmi pilótanőjeként röppent be a köztudatba. Czigány Ildikó éveken át elegáns maléves kapitányi egyenruhájában az emancipált nő szimbólumaként tündökölt női magazinok lapjain. Aztán váratlanul kilépett ebből az eszményített szerepből. Senki sem értette, pedig nyomós oka volt rá.

Fotó: Havran Zoltán

Czigány Ildikó ma házi kedvencekkel foglalkozik, karatét és jógát oktat, előadásokat tart, és könyveket ír, miközben egyik iskolát végzi a másik után. Ritkán látni ilyen színes, energikus, egyben öntörvényű személyiséget, akit nem érdekelnek a társadalmi elvárások, és nemcsak keresi, de meg is találja a boldogságát. Azt mondja, ő nem útkereső, hanem úttaláló. Ennyire egyszerű lenne mindez? Akik önigazoló hivatkozások birtokában képtelenek kilépni komfortzónájukból, titkon jogos irigységgel szemlélik a bátrakat, mert velük ellentétben van merszük a radikális váltásokhoz, a „csúcson abbahagyáshoz”, az új fejezet nyitásához. Czigány Ildikó az irigyeltek közé tartozik.

Kölcsönös meghajlás

– Az egész életemet kedvtelésből élem. Amiben már nem találok elég értelmet, tartalmat, vagy csak egyszerűen jóllaktam vele, azon túllépek, abbahagyom. Nekem a pénzkereset nem elég motiváció, fontos egy mélyről jövő indok, örömforrás és izgalom, ennek hiányában elveszítem az érdeklődésemet – magyarázza elöljáróban, de most nincs idő beszélgetni, mert máris rohan átöltözni karateruhába. Várják a karatés gyerekek a tornateremben. Körös-körül japán nagymesterek – és magyar kismesterek – képei sorakoznak serlegek, érmek társaságában, ahogy kell. Megjelenik Szőcs Attila ötdanos mester, a pestszentimrei Tűzmadár Sportegyesület Wado-kai Karate Klubjának vezetője. Ildikóval együtt szertartásosan felállnak a gyerekekkel szemben, kölcsönös meghajlással tisztelegnek egymás előtt, aztán az edzők hátraarc után a wadokai atyja, Otsuka Hironori fényképe előtt ismétlik meg a japán gesztust.

– Fegyelem, koncentráció, tudatosság! Ez a wadokai lényege éppúgy, mint a repülésben – lép hozzám a mester, miközben Ildikó egymaga folytatja a gyerekek edzését. Szőcs Attila büszkén meséli, hogy egykor ő csinált kedvet Ildikónak a wadokaihoz, ő pedig Ildikónak köszönheti, hogy pilóta lett, igaz, csak magánpilóta szinten. Ildikó lenyűgözte őt vagány műrepülésével (1992-ben műrepülő-válogatott-kerettag volt), párszor megforgatta a levegőben, a Székelyudvarhelyről való karateedző pedig a pilótanőt inspirálta, aki így el is jutott az egydanos mesterfokozatig.

Fotó: Havran Zoltán

Edzés után rohanunk át Ildikóval a terézvárosi állatgyógyászati központba. Itt talán lesz egy szabad órája ránk, hogy elmesélje, mit is gondol az életéről. Merthogy tartalmas életet él, az egyszer biztos! Ebben hasonlít 87 éves édesapjára, Czigány Györgyre, akinek a neve alaposan bevésődött több nemzedék tudatába, a Játék és muzsika tíz percben című rádióműsor vezetőjeként biztosan.

Az Erkel-, Liszt- és József Attila-díjas író, költő, zenész, zenetudós érdemes művész adta át lányának a repülés és a kutyák iránti rajongást is. Ildikót gyerekkorában a sport és a nyelvek mellett elsősorban a biológia érdekelte. Abba még belementek a szülei, hogy biológia szakos gimnáziumba járjon, de mivel akkoriban az állatorvosi egyetemre matematikából volt a felvételi, a családi tanács úgy látta jónak, ha inkább édesapja nyomdokába lép, és a Zeneakadémia zenetudományi szakán szerez diplomát. Az első munkahelye az MTV volt, ahol komolyzenei beszámolókat készített.

– A repülés akkor érintett meg először, amikor egyetemi szakdolgozatomra készülve Párizsba repültem, és úgy éreztem, be kell kéredzkednem a pilótafülkébe. Ez aztán minden alkalommal megismétlődött, mígnem a Dunakeszi Sportrepülőtéren találtam magam azzal, hogy pilóta akarok lenni. Ezt irreálisnak gondolták sokan: még hogy nő létemre! Csakhogy ma is azt vallom: az életben csak irreálisnak tűnő dolgokkal érdemes foglalkozni. Aminek van realitása, abba felesleges belefogni, mert az már kész van.

Grafit, a nyúl

Miközben erről mesél, végigmegyünk a folyosón, jobbra-balra állatkórtermek és -műtők. Betérünk az egyik kórterembe, ahol a polcokon ketrecek, bennük lábadozó papagájok, nyulak, rágcsálók, egy sün, a másik helyiségben kaméleon bekötözött hátsó lábbal, kígyók, teknősök és egy bánatosan figyelő macska. Kiderül, itt mindenféle egzotikus és kevésbé különleges házi kedvenc előfordul, kivéve a kutyákat. Ez utóbbi szabályt kivételként a Szeder névre hallgató rövid szőrű kutya erősíti, aki otthonosan sétál az intézményben, mert ő nem páciens, az egyik állatorvos lányhoz tartozik. Ha valami, akkor ez tényleg állatbarát munkahely. Ildikó itt asszisztál annak az orvosnak, akivel korábban az állatorvosi egyetemen dolgozott együtt. Miközben ölbe veszi és megvizsgálja Grafit nyulat, visszatér repülőélményeihez:

– Céltudatosan készültem arra, hogy Malév-pilóta legyek. Nem érdekelt, hogy én leszek az első nő a pályán, és hogy érvényben volt egy régi miniszteri rendelet, amely tiltotta, hogy nő közforgalmi pilóta lehessen. A rendelet érvénytelenítéséhez én szolgáltattam az apropót. Másfél éves alaptanfolyam, műszerkiképzés, utasforgalmi licenc, típustanfolyam után 1997-ben Fokker 70-esre osztottak be. Ez kétsugárhajtóműves, holland gép, az első nyugati típus volt a Malév-flottában. Kis gyöngyszem, imádtam! Európai útvonalakon repültem vele, idővel kapitány lettem. Bevallom, ennek ellenére igazi repülőgépnek még mindig a Tu–154-est tartom. Abban minden rendszer analóg volt, ahhoz még igazi pilóta kellett, nem számítógép.

Fotó: Havran Zoltán

Később átképezték a valaha magyar lajstromban repült legnagyobb gépre, a Boeing 767-esre, így Ildikó sokáig repült a New York-, Toronto-, Bangkok-járatokon. Adódik a kérdés, hogy vajon miért hagyta abba éppen a csúcson, amikor lényegében teljesült élete vágya.

– Már gyengélkedett a Malév, és elsőként a 767-es típust vonták ki – mondja, miközben arca elkomorul. Választás elé állították: vagy átképzést kap valamilyen légcsavaros típusra, vagy átigazol más, esetleg fapados légitársasághoz, vagy elszegődik valamelyik feltörekvő kelet-ázsiai, afrikai, közel-keleti légitársasághoz, miként tette ezt a legtöbb volt Malév-pilóta. Ezek a lehetőségek már nem érdekelték.

– Eleget nézegettem a szállodaszobák plafonját, mind egyforma. Ráadásul a közforgalmi repülés fejlődése abba az irányba tart, hogy lassan mindent átvesz az automatika, az egyre szigorúbban szabályozott rendben egyre kevesebb feladata van a pilótának. Amikor én repülni kezdtem, még volt tere a kézügyességnek. Elismerést kaptam a férfi kollégáktól, hogy általában nem éltem az automatikák felkínálta lehetőségekkel, mivel szerettem repülni. A bekövetkezett változások hatására azonban megszűnt bennem a belső kényszer, a repülés elveszítette életemben a létjogosultságát, még ha anyagilag nagy zuhanást okozott is a pályamódosítás.

Magyarország első női pilótáját meglepő módon ma már egy kisgép vezetése se vonzza. Azt mondja, a modern kisgépek is arra vannak konstruálva, hogy az amerikai farmer egyik birtokról a másikra zümmögjön át velük, műrepülésre alkalmatlanok.

Motor után bicikli?

– Nekem még Veres Zoltán műrepülő-Európa-bajnok volt az oktatóm. Zlinen tanultunk, azzal még lehetett műrepülni. Úgyhogy egy versenymotor után kempingbicikli? Na ne! Sokkal jobban lelkesít, hogy miként kell beadni egy macskának az infúziót, vagy hogyan kell karateedzésen helyesen megütni a zsákot, jól megírni egy novellát. Oké, most túloztam, azért a sebesség továbbra is izgat. Amikor egy izmos motorcsónakkal csinálok éles, nagy sebességű fordulót a Dunán, na, olyankor megint ott van az a bizonyos érzés! – mondja, miközben szemében tűz lobban. – Minden, ami történik az életemben, ürügy arra, hogy megírhassam. A repülés is volt ihletőm, de valójában mindig az emberi létezés kérdései ihlettek, végsősoron erről szól a Hippokampusz is.

Valószínűleg kérdőn meredek rá, mert magyarázattal szolgál. Ez egy általa létrehozott ismeretterjesztő stúdió, amelynek keretében természetközeli életvitelt és gondolkodást, illetve fitoterápiát igyekszik népszerűsíteni. Beszélgetéseket vezet arról, hogyan kell bánni a társállatokkal ahhoz, hogy állat és gazdi élvezze egymás társaságát. Ma még talán kevésbé közismert az a tudományos felfedezés, hogy a társállatok agykérgében változások következnek be az ember közelségének, szeretetének hatására. Ez az érzelmi és értelmi különbözőség kiemeli őket fajtársaik közül. Ha ezt ma még talán kevesen ismerik is el tudományos tételként, Czigány Ildikó elkötelezetten hisz benne. És mit is mondott az irreálisnak tűnő dolgokról? Addig érdemes velük foglalkozni, ameddig irreálisak.