Halálcsillag

A világűr az elmúlt hatvan évben fokozatosan vált a nagyhatalmak harcmezejévé. Sokáig tabunak számított az űr militarizálásáról beszélni, mára ez kész tény. Az Egyesült Államokban logikus fejleménynek tekinthető, hogy megalakítják az önálló űrhadtestet. Idővel majd mások is felzárkóznak. Peking Washington és Moszkva mellett máris befurakodott harmadiknak.

A Csillagok háborúja szereplőinek öltözött thaiföldi rajongók igyekeznek a bemutatóra Bangkokban, 2017. Teljesíthető vágyak Fotó: Reuters

Hány kisfiú vágyott arra, hogy egyszer jedi lovag lesz, és úgy forgatja majd a kardját, mint a Csillagok háborújában nagymesterük, Obi-Wan Kenobi. Mára hivatalosan ez a vágy is teljesülhet. Két hete rendeztek Franciaországban egy versenyt, amelyen jedik mérték össze tudásukat. A Francia Vívószövetség által elismert nemzeti bajnokságot immár másodszor rendezték meg. A jedi szakágnak több mint 1100 bejegyzett versenyzője van, egy év múlva akár ezerrel is nőhet számuk, akik országszerte 92 klubban sportolhatnak. Természetesen kidolgozott szabályrendszerrel folynak az összecsapások. A felszerelés elég drága: a versenylézerkard forintban kifejezve úgy negyvenezer, míg a védőeszközök több mint százezer forintba kerülnek.

A nemzeti bajnokságról tudósító egyik brit újságíró megjegyezte: „Most még mosolygunk az akciókon, de majd lefagy a vidámság az arcunkról, ha ezt is felveszik az olimpiai sportágak közé!” Így válnak valósággá George Lucas filmjének, a Csillagok háborújának „technikai találmányai”. Csak ki kell várni azt, hogy X-szárnyú „vadászgépek” hipersebességgel húzzanak el a fejünk felett, brutális birodalmi lépegetők közeledjenek felénk, a hatalmas csillagromboló pedig valahol a világűrben biztonságunkról gondoskodik. Innen valóban csak egy lépés, hogy eljussunk az űrerőket vezénylő főparancsnokságig, a félelmetes Halálcsillagig.

A Csillagok háborúja szereplőinek öltözött thaiföldi rajongók igyekeznek a bemutatóra Bangkokban, 2017. Teljesíthető vágyak
Fotó: Reuters

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump a múlt héten elnöki rendeletben utasította a hadügyminisztériumot, hogy dolgozza ki azokat a törvényeket, amelyek az önálló új haderőnem, a űrhadtest felállításához kellenek. „Ellenségeink már a világűrben vannak” – jelentette ki az amerikai elnök, de akár bátran hozzáfűzhette volna: mi is ott vagyunk. Trump elképzelései szerint az amerikai űrhaderő nemcsak védelemre, hanem támadásra is kész lesz.

Az Egyesült Államok vállalná a támadás lehetőségével, hogy megsérti az 1967-ben kötött nemzetközi megállapodást, amely kimondja, hogy nukleáris és más tömegpusztító fegyvereket nem lehet az űrbe telepíteni. Az amerikai elnök nem híve az ilyen több mint ötven éve kötött egyezségeknek, amelyekről mindenki tudja, hogy nagy részük már halott szó. Az űrkutatásnak a kezdeti szakasztól mindig is része volt a haditevékenység. A nagyközönség látott a súlytalanság állapotában végrehajtott látványos bukfenceket, esetleg betekinthetett a száz százalékig polgári kísérletekbe, aztán a többire ráborult a titkok homálya. Csak a sokcsillagos tábornokok és közvetlen beosztottjaik tudhatták, hogy valójában mi folyik a fejünk felett.

Kialakult egy verseny a két nagyhatalom között: szimbolikus jelentőséggel bírt az a tény, hogy melyik ország tudja felbocsájtani az első űrszondát, ki küld elsőként embert a világűrbe, ki lesz az, és milyen nemzetiségű, aki a Holdra lép. Ugyanis ezekhez az űrbeli képességekhez a katonák és az egyszerű polgári érdeklődők azonnal hozzáadták, hogy melyik nagyhatalom lehet katonailag fölényben a másikkal szemben. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió számára ez mindig is késhegyig menő hidegháborús vetélkedő volt. Paradox módon most, amikor Washington és Moszkva között az újra feléledő hidegháborúban szinte minden kapcsolat meglazult, sőt ellenségessé vált, az egyetlen még háborítatlan együttműködés a nemzetközi űrállomáson folyik.

Az évtizedek alatt számtalan műholdat állítottak Föld körüli pályára, amelyek felderítő, hírszerző, lehallgató, katonai helyzetmeghatározó, kommunikációs feladatokat látnak el, de lehetnek ezeken olyan lézereszközök, amelyeket szatellit „gyilkolására”, „megvakítására”, elnémítására fejlesztettek ki. Ezekre bármikor rá lehet fogni, hogy védelmi jellegűek. A polgári űrkutatásba eddig hatvan ország kapcsolódott be, de valójában négy állam az, amely katonailag labdába rúghat: az Egyesült Államok, Oroszország, Kína és Franciaország. Mintegy 1500 katonai és polgári műhold kering a fejünk felett, az atmoszférától négyszáz, ezer vagy a legtávolabbi 36 ezer kilométerre. Az 1967-es nemzetközi egyezmény kétségtelen érdeme, hogy atom- vagy más tömegpusztító fegyvert valószínűleg eddig nem telepítettek az űrbe, de szinte biztos, hogy laboratóriumi kísérleteket végeztek velük.

Az amerikaiak a világűr urai, és ebből a helyzetükből nem is akarnak engedni, ezt a kimondott célt szolgálja az űrhadtest felállítása. Nem elég jelen lenni a világűrben, hanem meg kell őrizni az elsődleges szerepet

– ez volt Trump egyértelmű üzenete.

Az amerikai nemzetbiztonság feladatainak ellátása, az amerikai tulajdonok védelme, az amerikai dominancia fenntartása az űrügyek terén – ez mind együttesen az új hadtestre hárul. Ilyen nagymértékű átalakításra 1947-ben került sor utoljára, amikor a légierő kivált a szárazföldi erők kötelékéből. Az űr kérdései eddig a légierő feladatai között szerepeltek, de most önálló hadtest lesz. A törvénytervezetről kemény vita várható a kongresszusban, ahol a demokraták vannak többségben. Heves ellenvéleményt hallani soraikból arról, hogy miért most kell létrehozni az új hadtestet, miért kell felforgatni a légierőt, amely eddig jól vitte az űrhadászatot.

Erre utalhattak Trump elnök szavai, aki szerint a versenytársak rohamléptekkel hozzák be hátrányukat. Kimondatlanul is Kínára gondolt, ugyanis – mint a fegyverkezés más területein is – Peking a két űrbéli szuperhatalom, Washington és Moszkva mellett befurakodott harmadiknak.

Villámgyorsan pótolja technológiai és informatikai elmaradását. Az amerikai hírszerzők értesülései úgy egy év utánra „lövik be” azt a dátumot, amikor Kína olyan lézerfegyvereket állít majd hadrendbe, amelyek az alacsonyabb pályán repülő műholdakat semlegesíteni tudják.

Az előrejelzések alapján öt év múlva már akár magasabb pályán mozgó, nagyobb, immár nem csak megfigyelésre használt szatelliteket is célba tudnak venni. Peking 2007-ben már jelezte ebbéli képességeit, a Földről megsemmisítette egy saját szatellitjét, amely a Föld körül keringő mintegy 750 ezer egy centiméteresnél nagyobb űrszemét jelentős részét adja. Trump elnök külön utalt arra, hogy ha támadás ér egy amerikai műholdat, annak a mostaninál ellenállóbbnak kell lennie. Tehát belépünk a „páncélzat” erősítésének korába.

A szatellitgyilkolásban az amerikai források szerint az oroszok még veszélyesebbek: Moszkva tavaly nyáron olyan lézerfegyvert vitt az űrbe, amely ellenséges műholdak megsemmisítésére szolgál. 2018 júliusában az amerikai szatellitkövetők az orosz műholdak különös mozgását fedezték fel, csak gyanítják, hogy valamilyen „hadgyakorlatot” hajtottak végre. Kölcsönös megközelítések, „szemrevételezések” gyakorta történnek, de ezt nem kötik a nagyközönség orrára.

Természetesen az amerikai fél sem ül ölbe tett kézzel, és figyeli, hogy a vetélytársak a fejére nőjenek. Hivatalosan nem jelentették be, de nem is cáfolták a létezését az X–37B pilóta nélküli űrhajónak, amely valószínűleg többször felhasználható űrsikló. A szakértők a kísérleti szakaszban lévő űrjármű feladatai közé sorolják a majdani védekezést a szatellitgyilkosokkal szemben.

Az űr gazdasági jelentőségét nem lehet túlértékelni. A mostani 1100 milliárd dolláros magánbefektetés két évtizeden belül megháromszorozódik. Jelenleg 160 terv létezik a világon, amely az elkövetkező húsz évben 25 ezer műholdat akar a világűrbe juttatni. Csak a Google, az amerikai informatikai óriás hétezer nanoszatellitet állít majd pályára. A kézművesség korát felváltja a tömegtermelés időszaka – jelentette ki egy megfigyelő.

A hordozórakéta ára egyre olcsóbb lesz. Elon Musk SpaceX-je, a többször felhasználható rakéta idéntől leváltja az ötvenéves szovjet–orosz Szojuzokat, amelyek a nemzetközi űrállomásra vitték az utánpótlást és az űrhajósokat. Az Egyesült Államok most 44 százalékát adja a hordozórakéták világpiacának, Musk becslése alapján nem tűnik lehetetlennek a kétharmad uralása sem. Az amerikai űripar dinamikus, erőteljes és tettre kész. És nagyrészt fiatal.

Trump előttük is kitárja a kaput: a NASA új szerepet tölt be, az ő feladata a kezdő vállalkozások tevékenységének összehangolása. Ott lebeg a nagy cél, a Marsra embert juttatni. Az elnök képzeletét megmozgatja, hogy az ő neve is fennmaradhat azoké között, akik e nagy küldetés megkezdését elindították.