A manapság nélkülözhetetlen akusztikus blokkban bebizonyosodik, hogy a rock nem feltétlenül hangos műfaj. Lehet azt visszafogottan s egyben művészien is művelni. Legalábbis a Karthago ezt tette. A meglepetésvendégként színpadra álló, Karthagino együttesként alkalmilag összeállt fiatalok – a zenekari tagok immár harmincas éveik felé közeledő gyermekei – viszont pont az ellenkezőjét teszik: amúgy kurucosan, telt energiával vágják az arcunkba a Senki földjén ritkaságszámba menő darabját.
Persze az ünnepi torta és az azzal járó protokoll sem maradhat el, mint ahogyan a végére hagyott, közönséggel együtt éneklős Karthago-himnusz sem, amelynek megírására egy 1981-es székesfehérvári koncerten agyontaposott fiú szomorú története ihlette Szigeti Ferencet. S amelyet a rádió annak idején folyamatosan műsoron tartott, ám arra való hivatkozással, hogy a kábítószerről szól, nem engedték reklámozni. Mára pedig nincs is rá szükség. A dal születése után harmincnyolc évvel is több mint tízezer torokból szakad fel a refrén: „Ugye eljössz még / Talán eljössz még / Mi várunk rád, ha szól a dübörgés”.
