A szív földrajza

Turczi István új könyvében ifjúsága helyszínének történetéből és mindennapi környezetéből elénk varázsol egy mesebeli Tatatóvárost.

Turczi István új könyvében ifjúsága helyszínének történetéből és mindennapi környezetéből elénk varázsol egy mesebeli Tatatóvárost. Ebben a világban tanulta meg valaha az emberi összetartozás alapszabályait. Most, hogy befejezte ezt az álmokból és valóságos dokumentumokból összeszerkesztett védőburkot lénye körül, kimondhatja ennek a sokáig készülő és tudatosan alakított könyvnek a célját: „Olyan könyvet szerettem volna írni, amelynek lapjaira az emberek odaképzelhetik saját életük valaha volt és majdani történéseit.”

Én pedig hozzáteszem, példázatos vállalkozását méltatva: rátalált hovatartozása mélyrétegeire.

A nemzetek, amint állammá alakultak, és különböző jelleget öltöttek magukra, közben létrejöttük történetét is kezdték hozzáálmodni. Ekként vagyunk mi, magyarok is (és velünk együtt kellő öntudattal a székelyek) a Nyugatról átokként ránk fogott, a párizsi Panthéonban ördögi festménnyel jellemzett Attila királlyal, a krónikáinkban mégis büszkén vállalt hun eredettel. Most pedig ünnepeljük Arany János 200-as évfordulóját évekig, aki fájdalmas-keserves küzdelmet folytatott egy életen át a nemzeti létet meghatározó őseposz kialakításáért. Miként a Kalevalával sikerült a finneknek is a mesében átgondolni az elkövetkezőkért is vállalandó felelősséget.

És ha a nemzetek ekként ismerkednek saját jellemükkel, múlttal és jövendővel, akkor az egyes embereknek – a nemzetek honpolgárainak – nem kell-e hogy kiválasszák maguk számára személyes kötődéseiket, hogy megtalálják honjukat a hazában? Megértem Turczi István múltkeresését, örülök, hogy „két csodálatos Ilona, tatai nagymamám és édesanyám emlékének adózva” el tudja mesélni szülővidéke benne épülő „örökbecsű” értékrendjét. Múltját beleálmodva jelenébe.

Verses fantáziáiban, kitalált naplójegyzeteiben és az összegyűjtött dokumentumokban benne hullámzik egy elmúlt ezredév!

Kezdjük a könyv címadójával! Egy madarat a vállán hordozó női szoboralak látványából visszagondolva államalkotó szent királyunk volt-vagy-nemvolt keresztapjának, utóbb nevelőjének, Deodatusnak alakjára és annak volt-vagy-nemvolt feleségére emlékeztet. Kolostoralapításra, belépésünkre a keresztény Európa rendjébe. Amelytől világfontosságú események részesei lehettünk. A tóparti közösség létébe szőve láttatja a város pecsétjét adományozó világpolitikus Zsigmond király ténykedését, majd az első magyar kardiológus szaktudós és szabadsághős Hamary Dániel alakját éppúgy, mint az Esterházy grófok pompakedvelő zenerajongását.

Közben törökvész, királyaink régi-újabb palotája végvárrá alakult török kézen. Majd visszafoglalva a magyarok számára is. Egy ezalatt szövődött szerelemben fogantatott maga Turczi István leendő neve és sorsa is? Körülveszi „maga a sejtelem, az örvénylő mélység és az elérhetetlennek hitt égi tisztaság!”. És ennek folytatása költészete is? „Azt hiszem, Piso jó hatással van a stílusomra […], Jacobus Piso, ez a Jagello-kor Janus Pannonius mellett talán legkiválóbb költője”. Valóság? Talán. Álom? Igen. „Egy város tört.én.elme.” Beleszőve a magyar nemzet sajátos élethullámzásába. Ebben a világban formálódott az ideszületett ifjú honpolgár elméjének és szívének játékosan komoly, végzetes kötődése.

(Turczi István: Deodatus. A férfi és egy város tört.én.elme. Scolar Kiadó, Budapest, 2019, 109 oldal. Ára: 2750 forint)