Gurul a szekér, a falusi házak elmaradnak történeteikkel, kinn, a legelőn most szelíd idomítás zajlik. Lovakkal és gyerekekkel. Fedőneve szerint lovastábor ez, lényegileg tapasztalatszerzés bográccsal és birkákkal egy kerek sátor körül. Bár élettapasztalatban itt különben sincs hiány. Ki látott már olyat, hogy valami nem megy, de a vezető dühvel, méreggel, csak azért is kikényszeríti az akaratát? – kérdezi az oktató, mire egy kisfiú kedvesen megjegyzi, az ő apukája káromkodni is szokott. Vagy ráüt a lóra – szólal meg a másik, akinek a búcsúzáskor jótékonyan rácsapott a fenekére az édesapja, hogy aztán panasz ne legyen rá a héten. Tényleg hatékony. De mit veszítünk ezzel? – faggatózik tovább az oktató.
Mert az eredményesség nagy szó: a feladat kétségkívül kipipálható. De hova lesz közben a jókedv, a bizalom? Vizsgálatok szerint krízishelyzetben az ember beszűkül, egyfelől ugyan célra tart, de nem biztos, hogy a legjobb döntést hozza. Dühtől elhomályosulva eltűnik a választás szabadsága, megszűnnek a távlatok. A zsákmányállat, a ló is épp a legnagyobb bajban fog fejvesztve elmenekülni, ahogy a sarokba szorított ember is kiszámíthatatlan. A szelíd idomár biztosra megy. A körkarámnak nincsenek sarkai, az oktató középre áll, meghajtja a lovat, a nagy testű állat pedig a határozott szó és az egyértelmű gesztusok hatására előbb-utóbb úgy dönt: csatlakozik.
Már a karám közepe felé fordul, mozog a szája, mintha rágna, pedig nem legelt, hiszen eddig munka volt, de így jelzi finoman, hogy kész az együttműködésre. Szőr, bőr, hús, csont – sokféle simogatás. Négy-ötszáz kiló ellazul, a gazda háta találkozik a ló szügyével, és a kívülálló már nem érzékeli, ki kit tart. Két fej egymás felé fordul, mikor az egyik takarásba kerül, egy pillanatra meglátom a kentaurt. Lebegős mozdulatok – most már tűzön-vízen át is követik egymást.
Mi marad meg egy ilyen gyakorlatból a tizenegy-két éves fiúkban? Komoly szavakat mondanak: a másik nem tárgy, ha megismerjük a természetet, a saját természetünkhöz is közelebb juthatunk. Szeretném, ha azért csatlakozna hozzám a ló, mert jó velem lenni, és nem kényszerből. Húzd ki magad! – idézik az egyik történetben elhangzott kulcsmondatot. Csak egy lovastábor, persze, de ha elég mélyre kerül a résztvevők lelkében, talán elkerülik a bántalmazó kapcsolatokat felnőttkorukban. És mindez szinte eszköztelenül: fű és ég. Legelő, körkarám. És a legelőre vissza lehet térni, ott minden talpalatnyi föld felkelti az emlékeket. Ez a helyhez kötöttség Alexa Károly szerint a kisnemzeti lét meghatározója.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!