Elidegenedés

Elveszettek, mégis tudatosak: FOMO – Megosztod, és uralkodsz címmel készült el Hartung Attila első nagyjátékfilmje, mely finomkodás nélkül, szinte dokumentumfilmes jelleggel tárja elénk az ezredforduló után születettek, azaz a Z generáció világát. Az első filmes rendező egy bulin, viccből elkövetett nemi erőszak történetét meséli el az elkövető szemszögéből.

Fotó: Bach Máté

– Művészcsaládból származik, a főiskola előtt pedig festőnek készült. Hogyan fordult mégis a film felé? Képzőművészeti előélete miatt máshogy áll rendezőként vizuálisan a filmhez?

– Valamilyen szinten tudok képben gondolkodni, ami biztosan köszönhető annak az öt évnek, amit a kisképző rám rakott. Jó pár év után derült ki, hogy inkább a filmezés érdekel, ekkor az osztályfőnökömmel megkértük a szakvezető tanárt, hogy amikor pénteken, szombaton aktokat és különféle csendéleteket kéne festenünk, én inkább beülnék a filmenciklopédiával meg laptoppal, és Felliniket néznék, készülnék a filmrendező-felvételire. A tanárom egyetértett abban, hogy festőnek lehet, hogy nem én leszek a legjobb, ha pedig ráadásul nem feltétlenül ezt szeretném csinálni, akkor járjam a saját utamat.

– A FOMO előtt reklámokat és rövidfilmeket készített. A nagyjátékfilm műfaja vagy a néhány percben elmesélhető történetek állnak közelebb önhöz rendezőként?

– A film témája szüli az eszköztárat. Magamtól nem feltétlenül rajonganék azért a metódusért, hogy Stohl Andrást, Szávai Viktóriát és más profi színészeket teljesen amatőrökkel rakjak össze egy filmbe, amelynek egészét kézikamerával, egyharmadát pedig telefonnal vesszük fel, illetve antidramatikus jeleneteket váltogassunk dramatizált elemekkel. Nem ez a fétisem, viszont maga a történet, a tematika, a felelősségvállalás témaköre valahogy ezt a formavilágot hozták magukkal. A legfontosabb igazodási pont mindig a téma, a mondanivaló, arra épülhet rá minden más.

– Ezt már akkor is így gondolta, amikor bátyjával kisgyerekként hollywoodi filmeket „forgattak újra”?

– Hat-nyolc éves lehettem, a testvérem egy kicsit már idősebb, úgyhogy ő már tudatában volt annak, hogy milyen marhaságokat csinálunk. Ekkor még nem művészfilmeket néztünk, hanem inkább mainstream mozikat, és ha valamivel nem értettünk egyet, vagy nagyon tetszett, ahogy kivitelezték, akkor azt újraforgattuk. A krikettütőink voltak például a lézerkardok, és az angol buldogunk játszotta az űrlényt a Jelek című misztikus thriller remake-jében. Valamit mindig hozzá akartunk tenni az eredetihez. Volt olyan film, amelyiknek nem tetszett az eleje vagy éppen a lezárása. A Hazafi című film házi verziójának legvégén például máshogyan öltük meg a főgonoszt: én voltam a főhős, tesóm pedig a szadista brit katona, akit máshogy szúrtam le, mint Mel Gibson. Teljesen abszurd volt.

– A FOMO filmtervének eredeti verziójában még a főszereplő fiú szülei haltak volna meg. Hogyan változott át a történet viccből, kihívásból elkövetett nemi erőszakká és annak feldolgozásává? Hatással volt rá a #metoo mozgalom megjelenése?

– A #metoo fontos fogalmakat hozott magával a köztudatba, amelyek társadalmi szempontból nagyon hasznosak és fontosak. Ebből a szempontból tehát a film előnyére szolgált, de a sztori magja akkor már ki volt találva. A történet központi motívuma mindig a felelősségvállalás volt, így amikor bekapcsolódott a munkába Kerékgyártó Yvonne forgatókönyvíró, eldobtunk minden korábbi elképzelést, és olyan történetet készítettünk, amely jól tudja boncolgatni ezt a témát, és amely minket érdekel, tudunk hozzá kapcsolódni.

– A FOMO azonban nem hoz egyértelmű ítéletet, hiszen a filmben erőszakot elkövető Gergőt csak a lelkiismerete bünteti, a környezete nem.

– A realitást szerettem volna megmutatni, hiszen az ilyen szörnyű történetek után nem szokott kialakulni valódi „bűnhődéstörténet” az esetek döntő többségében, én pedig az ezzel kapcsolatos párbeszédet szerettem volna kiváltani. Egy ilyen történet végén irreális lenne megmutatni azt, ami a valóságban nem történik meg. Talán jobban el tud indulni róla egy párbeszéd, jobban tud majd vitákat generálni így. Nem akartam, hogy a néző a történet végén felmentse a főszereplőt, hiszen bármennyire szendén nézeget is jobbra-balra, és képes sajnáltatni magát, vagy pillanatokra megbánni a tettét, ez még nem mentesíti az alól, amit elkövetett.

Fotó: Bach Máté

– Direkt választottak egy szép arcú, jófiú karakterű főszereplőt, Yorgos Goletsast, aki aztán végül elköveti az erőszakot?

– Szembesíteni akartam a nézőt azzal, hogy egy helyes, aranyos, szerethető karakterű srácon keresztül éli át az eseménysort. Az élet nem fekete-fehér, erőszakot pedig nem csak rossz arcú, kapucnis alakok követhetnek el. Okozzon direkt fejfájást az azonosulás kérdésköre! Bízom abban, hogy a tettei után nem lehet elfogadni és azonosulni Gergő figurájával, hanem sokkal inkább elidegenedést szül majd a nézőben.

– Azért alakulnak ki ilyen helyzetek, mert ciki kimaradni a buliból, vagy nem megfelelni egy kihívásnak? Ez a spirál hajtja a szereplőket egyre őrültebb és másokat bántó dolgokba?

– Ennek a világnak részei a buli, a közösségi média, a nagyon gyors megosztás és nagyon gyors reagálás, de az is, hogy a szülők mennyire nem tudnak kommunikálni a gyerekeikkel, valamint az is, hogy egy csoport hogyan tud felszippantani valakit. Kényszeríti, vagy legalábbis nyomást gyakorol az egyénre azzal kapcsolatban, hogy megtegyen-e valamit, ami lehet egy kihívás vagy akár egy brutális bűncselekmény. Egyik körülmény sem menti fel az egyént a felelősség alól, okként felsorolhatóak ugyan, de ettől függetlenül az az ő döntése, amit megtesz.

– Ön tíz évvel idősebb a filmben szereplő gimnazistáknál. Érez távolságot az Y és az X generáció világa között?

– Magamhoz képest nem érzek olyan hatalmas generációs szakadékot, de a kvázi kamaszok és szüleik között annál inkább. A csatornáik, a fogalmazási módjuk, eszköztáruk és a rendszer, amelyben élnek, totálisan ellentétes, emiatt pedig nem tudnak rendesen kommunikálni egymással. Az idősebbek már nem tudnak hozzájuk felzárkózni. Találkoztam olyannal, aki elborzadt a filmet látva azon, hogyan viselkednek és beszélnek a tizenéves srácok.

– Van kedvenc felnövéstörténet-filmje?

– Nagyon szeretem például a Diploma előttet, de ugyanígy említhetném a Megáll az időt, a Moszkva teret, a Négyszáz csapást vagy Xavier Dolan munkásságát, amely számomra nagyon inspiráló formanyelvét és stílusát tekintve is.

– Ha már formanyelv: a hitelesség kedvéért vették fel telefonnal a FOMO egy részét?

– A film egészét kézikamerával rögzítettük, egyharmadát pedig iPhone-nal, ami kihívás volt formailag. Alkotói szempontból az volt a cél, hogy minél közelebb kerüljünk a YouTube-videókat készítő, közösségi oldalakon élő szereplők által létrehozott valósághoz.

– A világukhoz ugyan tényleg közel kerültünk, az egyes fiatalokhoz viszont nem: keveset tudtunk meg a srácok hátteréről, motivációról.

– Viszont a párbeszédekből, a viselkedésükből kiderül a személyiségük. Nem foglalkoztunk azzal, hogy többet megmutassunk a családi hátterekből, mert azt gondoltam, hogy őket kell mutatni, a reakciójukat egy-egy helyzetre, mert az fontosabb annál, mint hogy milyen családi házban laknak.

– Hogyan jellemezné a Z generációt? Sodródó, elveszett?

– Van egyfajta elveszettség benne, más szempontból viszont, ha generációs szinten nézzük, akkor nagy adag tudatosság is van az életükkel kapcsolatosan a filmben is szereplő budapesti kamaszoknak. Tudják, hogy milyen munkahelyet akarnak, és milyen bért szeretnének kapni azért, amit csinálnak, komplett életpályamodell van a fejükben. Tudatos felhasználói az online térnek, sokkal inkább, mint bármelyik előttük lévő generáció, hiszen jobban értik, jobban felismerik a hasznos tartalmat, és el tudják különíteni a kevésbé hasznostól. Jobban el tudják dönteni, hogy mit akarnak, vagy mit nem.

A FOMO-ban látható dolgok abszolút veszélyei az online világnak. Értékválságról is beszélhetünk a Z generáció bizonyos rétegében, de úgy gondolom, hogy semmiképpen sem szabad általánosítani.

Falka

A FOMO mozaikszó, a Fear of Missing Out rövidítése, amely az attól való folyamatos félelemre utal, hogy valaki kimarad valamiből. Tulajdonképpen tökéletesen kifejezi a netes nyilvánosságtól, közösségi oldalaktól való függést, amivel a mai kamaszokat, az „elveszett” Z generációt szeretik jellemezni. Hartung Attila tavaly diplomázott a Filmművészeti rendező szakán, a FOMO – Megosztod, és uralkodsz pedig az első nagyjátékfilmje. A kézikamerával és mobiltelefonnal felvett alkotás egy manapság nagy vitákat kavaró és aktuális kérdést boncolgat: a szexuális erőszak témáját. A történet középpontjában a Falka névre hallgató, érettségi előtt álló gimnáziumi osztálytársakból összeállt vloggercsapat áll, mely napról napra egyre durvább challenge (kihívás) videókkal szórakoztatja követőit. A banda egyik tagja, Gergő egy házibuliban épp a kimaradástól való félelme miatt olyan határt lép át, ahonnan már nincs visszaút, videóra veszi, ahogy megerőszakolja az eszméletlen Lillát, történelemtanáruk lányát. Az eset nyomán a lány eltűnik, a fiú eddig biztonságosnak hitt élete pedig darabjaira hullik. Hartung Attila megosztó perspektívát választott filmjéhez: az erőszaktevő szemüvegén keresztül mutatja be a történteket.