A címlapos sorozatgyilkos olyan vonzerőt jelent bizonyos típusú nőkre, mint a híres futballista. A leghíresebb sorozatgyilkosoknak népes a rajongótáboruk, sok segítőjük van, egyikük-másikuk férjhez is megy hozzájuk. Bonyolult érzelmi kapcsolatok ezek. A kintiek az életük értelmét próbálják megtalálni abban, hogy segítenek, lelki támogatást nyújtanak, a halálraítélteknek pedig ők a kapaszkodási pontok. Elfogadják a rajongást, mert ha másra nem jó, arra biztosan, hogy van kit pumpolni. Bár a könyv egy majdnem romantikus esküvővel kezdődik, de elég világos lesz egy idő után, hogy a rajongótábor nem nagyon lát túl az orránál, a halálsor lakói meg nem most jöttek le a falvédőről. Bizonygatják, hogy ártatlanok, csak eljárási és nyomozati hibák miatt mondták ki rájuk a halált, a rajongók és újdonsült feleségek pedig akcióznak, internetes gyűjtéseket szerveznek, hogy összeszedjék a 15 ezer dollárt az ügyvédre, aki ez bebizonyítja. Aztán nem sikerül. Tizenötezer megy a kukába. Mindehhez az emberiesség nevében az Amnesty International asszisztál, amely e kapcsolatok létrejöttét segíti.
A halálbüntetés nem méltó a XXI. századi civilizációhoz, de mi lehetne a sorsuk azoknak, akik embereket ölnek?
A norvég Breivik 77 emberéletért csupán 21 év börtönt kapott. Bár Polman igyekszik igazolni a „szegények kiszolgáltatottak, a gazdagok mindent megúsznak” képet, ez nem mindig sikerül. A brutális gyilkosságokra nem mentség a nehéz gyermekkor. Ritka az a riportkönyv, amikor az olvasó választ kap minden kérdésére, és nem marad benne hiányérzet. Most is marad bőven. Ahhoz, hogy valahová oda tudjon állni, jóval több tényanyag kellene. Nem elég, hogy a téma különleges, sőt borzongató, és jól is van megírva, ha nincs eldöntve, hogy ez a könyv kiért szól. A gyilkosokért vagy az áldozatokért?
(Linda Polman: A halálsor angyalai. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2019, 302 oldal. Ára: 3499 forint)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!