Tyúktolvajok

Befellegzett a szicíliai maffiának. Több világlap kihirdette az eredményt: az olasz állam és a szervezett bűnözés egyik ágának küzdelmében kiütéssel nyert az államgépezet. A küzdelem nemzedéknyi ideig tartott, ezalatt a bűnözők a régi maffiamódszereket feladva új utakra tértek.

Csendőrök a sziciliai Corleone település határában. Mítoszépítés Fotó: Tony Gentile Forrás: Reuters

Palermóban, Szicília fővárosában az elmúlt öt évben öt maffiagyilkosság történt. Ez semmi ahhoz képest, hogy a ’80-as évek elején évente százak hagyták ott a fogukat a bandaháborúkban. Palermo ma békés, nyugodt város képét mutatja, a játszóterek tele vannak gyerekekkel, az anyukák kapucsínót szürcsölnek a kávéházak teraszán. Valami nagyon megváltozott arrafelé. Az emberek már csak hallomásból ismerik a véres leszámolásokat, hogy ennek az utcának a sarkán lőttek le egy maffiavezért, amott pedig halálos lövést kapott egy vetélytársa. A város a nehéz években valódi Bejrúttá változott, igaz, ott akkoriban polgárháború dúlt. Ötezer katona próbálta biztosítani a rendet, de nem sok sikerrel. Aki akkor volt kölyök, ma már vidáman meséli gyermekeinek azokat a focimeccseket, amelyeket a grundon ők vívtak a géppuskával felszerelt páncélozott katonai járművek vigyázó ellenőrzésében.

Ebben az ádáz küzdelemben csak az maradhatott életben, aki a többieknél kegyetlenebb, eszesebb és mindenre felkészült volt: Toto Riina, a Fenevad ezt elmondhatta magáról. A családok háborújában egyértelművé tette, hogy ő uralja a Cosa Nostrát, amely irányítása alatt hihetetlen jövedelemre tett szert. A nagy pénz azonban szinte mindig elkápráztatja az embereket, csökkenti éleslátásukat, tompul a figyelem, és fejükbe száll a nem is volt dicsőség. „Mi az, amit ne tudnék megcsinálni? Korrupt politikusok minden pártban vannak, megveszem őket kilóra, és olyan törvényeket hoznak, amilyeneket én súgok a fülükbe. Ki állíthatna meg, ha a politikai vezetők nálam kuncsorognak, hogy adjak már egy kis pénzt a kampányukra?” – gondolhatta Riina, miközben akadtak olyan bírák az igazságügyben, akik vállalták a harcot a már mindenhova elérő szicíliai maffia ellen. Tevékenységük egyre sikeresebbnek bizonyult, százával küldték rács mögé a maffiózókat. A Fenevad a rég bevált módszerével ezt is megoldotta: a bűnszervezet 1992 nyarán kihívta párbajra az állam azon részét, amely nem akart az ő nótájára táncolni.

Riina önhittségében olyan tettet hajtott végre, amellyel hadat üzent az olasz államnak: parancsot adott Giovanni Falcone és Paolo Borsellino maffiellenes bírók meggyilkolására. Bizonyára mindegyik szicíliai emlékszik 1992. május 23-ra, de legalábbis arra, hogy mikor és hol értesült a szörnyű gyilkosságról. Aznap Falcone fehér Fiat Cromája épp a repülőtérre tartott, amikor egy felüljáró alatt 400 kilós távirányítású bomba robbant. A merénylők biztosra mentek, a robbanás azonnal megölte a bírót, a feleségét és a három testőrt.

A közelmúltban újabb részleteket tudhattunk meg egy bűnbánó, azaz a rendőröknek kitálaló maffiózótól, aki a robbanóanyagot szállította a pokolgéphez. Maurizio Avolának, a Jégszeműnek legalább ötven gyilkosság súlyával kell együtt élnie. Elmondása szerint a New York-i Gambino maffiacsaládnak is köze volt Falcone megöléséhez, ők küldtek egy robbanóeszközökben jártas szakértőt. A negyvenes éveiben járó amerikai férfi – aki mindig kifinomult eleganciával öltözött – tanította meg a helyi bűnözőket a bomba elhelyezésére és működtetésére.

A pokolgép felrobbanása után Riina pezsgőt hozatott az ünnepléshez. Ezzel a tettével nem a szicíliai bűnszervezet „dicsőségét” szolgálta, hanem elindította azon az úton, amely egyre mélyebbre vezetett. Ha már ilyen jól sikerült ez a merénylet, két hónap múlva Falcone utódját, Borsellino államügyészt is felrobbantotta az anyja palermói háza előtt egy autóba rejtett bombával.

Az olasz állam felvette az elé dobott kesztyűt. A kettős bírógyilkosság óta több mint négyezer maffiózó került börtönbe. Egyeseket évtizedekre hűvösre tettek, néhányan mostanában nyerik vissza szabadságukat. Ráadásul ez a börtön nem az a börtön, mint a régi szép időkben volt.

A külön a maffiózók számára épült szuperbörtönből – nem az ellátás, hanem a biztonság a szuper – még senki sem szökött meg. Onnan nem lehet zavartalanul irányítani a kintieket, oda nem lehet bevinni az ebédet valami kiváló étteremből. Szigorú törvényeket vezettek be, egy hónapban csak egy látogatást engedélyeznek egy családtagnak. Nincs cetlin üzenetváltás, tájékoztatás a kinti körülményekről, nincs tévé, rádió, a rabok teljes elszigeteltségben élnek. Toto Riinát a Falcone-merénylet után fél évvel kapták el. Legalább 150 gyilkosságban találták bűnrészesnek, volt, hogy ő ölt, volt, hogy utasítást adott rá. Életfogytiglani börtönbüntetést róttak ki rá. Két évvel ezelőtt elhalálozott. Bár semmilyen befolyása nem volt már a Cosa Nostra ügyeire, maffiózói körökben haláláig őt tekintették vezetőjüknek. Vérbeli keresztapa volt, kemény kézzel vezetett, senki nem merte megkérdőjelezni irányítói képességeit.

Csendőrök a szicíliai Corleone település határában. Mítoszépítés
Fotó: Reuters

Az utolsó mohikán

Akik utána jöttek, csak ügyintézők voltak. Hajdani jobb keze, Bernardo Provenzano is bujkált, egy pásztorkunyhóban húzta meg magát, semmilyen elektromos eszközt nem használt, félve a lebukástól. Katonáinak pizziken, azaz cetliken üzent, ezek száz kéz érintésével jutottak el a címzetthez. Milyen élet ez, még akkor is, ha milliárdos összegekről rendelkezhet? Provenzano is börtönben halt meg, csakúgy mint a régi nagy öregek többsége. Eljutottunk odáig, hogy a családok fejei – a kupola – valami neve sincs öreg ékszerészt választottak vezetőjüknek. Talán fél évet „uralkodott”, őt is bebörtönözték. A vezetőválság hatása nagyban érződik a „tiszteletbeli társaságon”, ahogyan előszeretettel nevezik magukat. A tiszteletről azt se tudják, mi fán terem, egyre jobban kikopik a ház körüli bandákból, amelyeknek első emberét természetesen „boss”-nak hívják. „Ám ezeknek a vezetőknek semmi közük sincs a régi stílusú keresztapákhoz – nyilatkozta a közelmúltban az Il Fatto Quotidiano című lapnak Maria Falcone, a meggyilkolt bíró nővére. – Összehasonlítva velük ezek legfeljebb tyúktolvajnak tekinthetők.”

De miért nem választják meg az egyetlen maffiavezért, aki még nem látott börtönt belülről? Többszörös gyilkosság vádjával 26 éve körözik Matteo Messina Denarót, és még mindig szabadlábon van. A régi vágású maffiózók közül az utolsó mohikán – állítják róla a szakértők, akik mintha drukkolnának neki. A Denaro család a sziget nyugati oldalán található Trapani környékét ellenőrzi. Valószínűleg az a veszte, hogy eddig nem esett rá a kupola választása. Trapani megye az övé, de nem lehet a „főnökök főnöke”. A Cosa Nostrában létezik egy szabály, hogy a vezetőnek palermói vagy a város környéki családból kell származnia. Úgy látszik, ehhez makacsul tartják magukat.

Különleges jelnyelv

A technológiai fejlődés is szerepet játszott a sikeres maffiaellenes harcban, kezdve a telefonlehallgatásoktól egészen a rejtett kamerás felvételekig. Az egyre kisebb „kütyüket” – bizonyítékokat gyűjtve – könnyebb elhelyezni a kiválasztott személy tartózkodási helyén. Ez odáig fokozódott, hogy ma már a bűnözők, ha találkoznak, különleges jelnyelven társalognak, nehogy a rendőrség szájmozgást felismerő szakembereket vessen be ellenük. Kocsiban tilos fontos dolgokról beszélgetni, ez ugyanis egyenlő az öngyilkossággal. A lényeges mondandót a szabadban sétálva, jelnyelvbe burkolva lehet elmondani. Sokan jutottak börtönbe azért, mert nem tartották be az alapvető szabályokat. Sokan pedig azért, mert a „bűnbánó bűnözők”, akik, ha valami előnyt biztosítanak számukra, például elengednek egy-két évet az ítéletükből, úgy „dalolnak” a hatóságoknak, mint a kis pacsirta.

A Cosa Nostra ügyeiben meghaladja a háromszázat azoknak a száma, akik önkéntes feltáró vallomást tettek.

A közelmúltban Az első áruló címmel készített filmet Marco Bellocchio idős filmrendező a maffiózó Tommaso Buscettáról, aki a ’80-as évek elején, a bandaháború idején úgy döntött, hogy nem vár Szicíliában a meggyilkolására, inkább Brazíliában keres menedéket. Ellenfelei sajátos hazacsalogatási taktikát találtak ki: sorban elkezdték kiirtani a családtagjait, hogy minél előbb otthon lássák. Buscetta válasza is egyedi volt: felajánlotta segítségét az olasz hatóságoknak, ezért védelmet kapott, azt követően pedig vallani kezdett a maffia ügyeiről. Hazatérve ő lett a vád tanúja az 1986-os nagy palermói perben, amelyben több mint száz magas rangú maffiózót ítéltek el. Bellocchio filmje nélkülözi az amerikai mozik többségére jellemző romantikus látásmódot, amely szerepet játszott az olasz maffia körüli mítoszépítésben. Az áruló Buscetta nyers és kegyetlen, mint a szicíliai maffia hajdan volt.

Az állam nemcsak szervezetileg, anyagilag is megtörte a Cosa Nostrát. Igaz, felnőtt a helyén egy másik bűnözői kör, a calabriai ’Ndrangheta. Az 1970-es években a szicíliai maffia már nem elégedett meg azzal, hogy kábítószert csempésszen, hanem a gyártásból is kivette a részét. A szigetre Svájcból érkezett morfium, ahol rejtett vidéki laboratóriumokban heroint készítettek belőle. Az Egyesült Államok heroinfogyasztását harminc százalékban Szicíliából látták el. Egy ideig számolatlanul dőlt a dollár a maffiafőnökökhöz. Meg is lett az eredménye, a ’70-es évek legvégén, a ’80-as évek elején a családok – a nagyobb nyereség érdekében – egymás ellen fordultak, és százával irtották egymást.

Lakótelepi dílerek

Közben a calabriaiak – akiket ekkor a szicíliaiak csak parasztnak tartottak, mint őket az amerikai testvéreik – vették a fáradságot, és elmentek oda, ahonnan a kábítószer, például a kokain származott: Dél-Amerikába. Máig kamatozó üzleteket kötöttek. A ’Ndrangheta klánokból épül fel, nem úgy, mint a Cosa Nostra, piramisszerűen, amely egykor jól működött, de mára, amikor gyorsan kell döntéseket hozni, idejétmúlt. A calabriai szervezett bűnözésnek nem egyetlen, hanem több főnöke van, úgy is nevezhetnénk őket, hogy kirendeltségvezetők, akik felügyelik a különböző országokat, legyen szó kábítószervételről vagy -eladásról. A ’Ndrangheta bárhol, bármelyik országban megszervezi a kokainelosztó hálózatot. Ma a világ kokainkereskedelméből évente 70-80 milliárd dolláros haszna van a szervezetnek, de vannak olyan becslések is, amelyek 120 milliárd dollárra teszik a bevételét. A „képviselők” egyszerű olasz állampolgárok, mindennapos tevékenységgel, éttermet üzemeltetnek, vállalkozásokat vezetnek, közük sincs a drogkereskedelemhez. A szicíliai maffia a nagy bevételt hozó kábítószerbizniszből a fenti összegnek csak töredékét tudja bezsebelni. A bűnszervezet évről évre kevesebb bevételt termel, az utóbbi fél évszázadban soha nem volt ennyire gyenge. Amolyan lakótelepi dílerek, ma már közük sincs a nagypályásokhoz. Felröppent olyan mendemonda is, amely már önmagában sértés: a Cosa Nostra vezetésére esélyes Denaro is a ’Ndrangheta ellenőrzése alatt lévő területen bujkál, tehát már rég elhagyta a szigetet.

„A maffiát ember alkotta – mondta Falcone bíró. – Mint ilyennek, van kezdete és vége.”

A fenti jelekből valóban arra következtethetünk, hogy kezdetét vette a vég. De ne vegyünk rá mérget! Szicíliában az erőszak jelentős csökkenése mögött az állhat, hogy az új nemzedék tagjai a meglévő vagyonokból törvényes vállalkozásokba fektetnek. Ők már rendet akarnak. A turisztika, mezőgazdaság, szállodaipar, vendéglátás különösen alkalmas terület. Ki akar egy életre börtönbe vonulni különböző zűrös ügyek miatt? Ezek a befektetések is elegendők a kimagasló életvitelhez.

Caravaggio-kép alatt

Még 1969. október 17-ről 18-ára virradó hajnalon tűnt el a palermói Szent Lőrinc-oratóriumból Caravaggio 1609-ben készült Jézus születése Szent Ferenccel és Szent Lőrinccel című olajfestménye. Az FBI, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda azóta is a világ tíz legdrágább eltűnt műalkotása közt tartja számon. Az eltűnése utáni évtizedekben számtalan elképzelés kapott lábra a Caravaggio-kép sorsáról. Egyesek úgy vélték, hogy egy eldugott pincében a patkányok már megették. Mások szerint a festményt felszabdalták, és jó pénzű vevőknek külön-külön értékesítették a darabjait. Ezek közül egyikre sincs bizonyíték, viszont egy hónapja megjelent egy dokumentumfilm, amelyet Massimo D’Anolfi még 2001-ben forgatott, és nem tudni, miért, de a filmtekercsek dobozban maradtak; 2018-ban bukkantak rájuk, és azonnal átadták a rendezőnek. „Isten látja a lelkemet, én nem tudtam, hogy ilyen fontos értesüléseket tartalmaznak a képkockák. Azt hittem, hogy ezt mindenki tudja, beleértve a hatóságokat is” – védekezett D’Anolfi.

A filmen Rocco Benedetto, a Szent Lőrinc plébánosa – aki 2003-ban halt meg – részletesen beszámolt a kép eltűnésével kapcsolatos információkról. A Cosa Nostra egyik családja állt a képrablás mögött. Az atya elmondása szerint röviddel a kép eltulajdonítása után levelet kapott, amelyben azt írták, ha tárgyalni akar Caravaggio műalkotásáról, akkor a helyi lapban tegyen közzé egy hirdetést. Mintha emberrablás lenne, olyan módszert használtak a bűnözők. A plébános megtette, amire kérték. A második levélben már kis darab képkivágatot is küldtek, hogy azzal bizonyítsák, valóban náluk van a festmény (mint amikor elküldik az általuk fogva tartott kisujját vagy fülének egy darabját). A helyzet kezdett komolyra fordulni, ezért a plébános úgy döntött, tájékoztatja a képlopás fejleményeiről a város kulturális tanácsnokát. Ő megtiltotta a további kapcsolatfelvételt a képrablókkal, és értesítette a rendőrséget. Előbb úgy hallgatták ki Benedetto atyát, mintha ő lenne a festmény eltulajdonításának szellemi szerzője, majd az ujjlenyomatát levéve sűrű bocsánatkérések közepette elnézést kértek tőle.

Az atya a ’70-es évek elején aztán még egyszer hallott a festményről. Jelentkezett nála egy paptársa, aki húsz kilométerre Palermótól, Cariniben szolgált. A restaurátorként is dolgozó pap egy toszkán képet állított helyre, amikor eltulajdonították a festményt. Kihez fordult segítségért? Bizony nem a rendőrséghez, hanem a helyi maffiózókhoz. Be is állított egy fiatalember, aki két fotót mutatott neki: az egyiken az általa keresett festményt látta (ezt később visszakapta), a másikon a Caravaggio-képet. Ennél az volt a kérdés, tudna-e valamilyen kapcsolatot teremteni valakivel, aki megvenné a művet. A pap felhívta Benedetto atyát, és tájékoztatta őt a fejleményekről. Nyilván a bűnözők sem gondolták, hogy a plébános kifizeti a kép „váltságdíját”, de talán kapcsolatba lép olyan egyházi vezetőkkel, akik megszerzik rá a pénzt. Tanulva a korábbiakból Benedetto atya azonnal tájékoztatta a rendőrséget. Mi volt a válasz? „Mi mindig is tudtuk, hogy a kép valahol Palermo környékén van.”

Sőt magában a városban. Azóta több bűnbánó maffiózó is beszámolt a festmény sorsáról. Az egyik állítása szerint a palermói Cinisi család egyik ága vezetőjének, Gaetano Badalamentinek az utasítására lopták el Caravaggio munkáját, míg egy másik beszámoló azt is tudni vélte, hogy az évek folyamán a kép alatt üléseztek a maffiacsaládok képviselői, hogy érezzék az erőt és szépséget, amely belőle árad. Más vallomások szerint a kép már régen Svájcban van, meg is neveztek egy műkereskedőt, akinek kapcsolata volt a maffiacsaláddal. A Szent Lőrinc-oratóriumban közel ötven éve másolat függ a kép helyén. Vajon egyszer visszakerül oda Caravaggio remekműve?