időjárás 4°C Virág 2022. november 26.
logo

Egy fotó Kenyából

Fehér Béla
2019.12.20. 12:24

Képeskönyv művelt felnőtteknek, hogy legyen mihez nyúlni, ha a régi szép időkön szeretnének merengeni. Az ifjúságon, amikor az ember „mindentolvasó” korszakán túljutva megállapodott egy-egy szerzőnél. Soha nem múló szerelmek születtek örökbe kapott mondatokkal, amelyekre a szálló évekkel mindig több és több tartalom rakódik. „Az erdő barna, tűlevélszőnyeggel borított földjén hasalt, állát összefont karján támasztva; magasan, a feje fölött, a fenyők csúcsán motozott a szél” – az Akiért a harang szól első mondata. „Kora reggel a tavon, a csónak farában, míg apja evezett, biztosan érezte, hogy ő sose fog meghalni.” (Indián tábor)

Mit tudtunk akkoriban az íróról? Szinte semmit. Azt igen, hogy Ernest Hemingway 1961 nyarán agyonlőtte magát. Évek múlva sem értettük, miért tette. Mindent tudni akartunk, de hiába, a források még vékonyan sem csörgedeztek. Rövid utószavakból próbáltunk tényeket lehalászni. Az információ akkoriban még nem robbant, hanem lógó nyelvvel kimúlt. Magyar nyelvű életrajzi munkák legfeljebb a szovjet szerzőkről léteztek, Hemingway pedig amerikai volt. Lényegében ellenség. Azért adták ki magyarul, mert a baráti Kubában telepedett le, és jóban volt Fidellel.

Persze tudtuk, hogy léteznek Nyugaton megjelent életrajzok, ezek megszerzésére azonban esély sem volt, maradtak a rongyosra olvasott regények. Sejteni lehetett, hogy ezekben bőséggel szerepelnek életrajzi tények, bizonyosság híján azonban a szerző személye még izgalmasabb lett. Aztán kicsit később a párizsi évekről szóló Vándorünnep bevilágított a sötét sarokba, és olyan életmódról, írói szemléletről hozott hírt, amilyet addig el sem tudtunk képzelni.

Ha visszagondolok, bármit megadtunk volna egy olyan kötetért, amilyen most itt fekszik előttem. Ernest Hemingway – Egy élet emlékei. Naponta kézbe veszem, lapozgatom. Késett ötven évet, de jobb későn, mint soha. Választ kapok a régi kérdésekre (van, amire azóta már kaptam, de akkor is élvezzük ki a lehetőséget), arcot öltenek azok, akik korábban szellemképek sem voltak. Feleségek, barátok, ivócimborák, épületek, hátterek, az életmű fontos helyszínei bontakoznak ki a homályból. Hogy mi ez a könyv? Levelekkel és négyszáz fényképpel dokumentált élet. Az Egyesült Államok nemzeti archívumában őrzött fotók egy része ebben a könyvben látható először (sajnos nem mindegyikről lehet tudni, hol és mikor készült). A képanyagot más illusztrációk sokasága egészíti ki, dokumentumok, cetlik, táviratok, újságcikkek, hajó- és bikaviadaljegyek. Hemingway gyűjtő alkat volt, mindent megőrzött.

A szerkesztő Michael Katakis bevallottan arra törekedett, hogy megmutassa az író legendáktól megfosztott alakját. Tudjuk, Hemingway volt minden, katona, nagy étvágyú szerető, vadász, mentősofőr, mélytengeri horgász, világvándor, emigráns… és Nobel-díjas. Egy időben többet emlegették a második világháborúban viselt dolgait, a partizánmúltját, mint a műveit. Az volt az ember érzése, hogy sokszor jobban érdekelték a kalandok, mint az írás. De ez csak látszat, nem így volt.

Egyik barátunk annak idején magával hordott egy német magazinból kivágott képet. Kapta valakitől, ha kértük, megmutatta. A „Papa” volt látható rajta, amint viharvert asztal fölé hajolva elmerülten ír. Találgattuk, mit ír. És vajon hol készült a felvétel? Most, annyi év után erre is fény derült: valahol Kenyában, az 1950-es évek elején, az egyik vadásztáborban. Előbb-utóbb minden a helyére kerül.

(Ernest Hemingway: Egy élet emlékei. Euró­pa Könyvkiadó, Budapest, 2019, 256 oldal. Ára: 6999 forint)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.