Magyarországon mindig politikai kérdés volt a foci. A szocialista rendszerek közelről figyelték minden rezdülését. Borsi-Kálmán Béla foglalkozik a titkosszolgálat ténykedésével, amely behálózta az akkori nemzeti tizenegyet. Természetesen az 1954-es genfi világbajnoki döntőről is ír, szerinte nem kellett volna engedni Puskásnak, hogy sérülten is játsszon, mert nem tudott csapatának segíteni. Az összeállításba az Aranycsapat kapitányán kívül még egy szerv szólhatott bele, az Államvédelmi Hatóság. A Rákosi-rendszer kivételes bánásmóddal jutalmazta a csapattagokat. Farkas Mihály ÁVO-főnök személyesen telefonált a vámszerveknek, hogy nem kell ellenőrizni a határátlépésnél az aranylábúakat. Ez a Kádár-rendszerben is folytatódott: középszerű, de megbízható pártapparatcsikok felügyelete alatt állt a magyar futball. Meg is lett az eredménye.
A szerző párhuzamot von Puskás és az utána jövők, Albert vagy Varga Zoltán közt. Borsi-Kálmán szerint utóbbiban volt meg az a képesség, hogy a született zseni nyomdokaiba léphessen, de neki semmi sem sikerült: sem a kapcsolata a Fradival, sem pedig külföldi karrierje. De Puskás Ferenc pályafutásához méltatlannak érzi azt is, ahogy edzőkarrierjében a legenda egyre lejjebb adta csapatai megválasztását.
(Borsi-Kálmán Béla: Az Aranycsapat és ami utána következik – Adalékok a Rákosi-korszak és a Kádár-rendszer történetéhez a futball tükrében. Kortárs Kiadó, Budapest, 2019, 513 oldal. Ára: 8000 forint)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!