Érintettség miatt csaptam le Farkas Wellmann Endre legújabb művére, a Cukor.Bajra. Már a borító is búskomor: aki gyógyíthatatlan, annak magyarázat nélkül is világos, hogy mit jelképez a hosszú stég végén álló, a sötét színű, tükörsima vizet bámuló ember.
„Barátom. Meg fogsz dögleni! Bár ezzel nem mondtam újat, a könyv, amit a kezedben tartasz, megpróbál segíteni neked egy keveset. A végkifejleten semmi nem változtat, a bekövetkeztének időpontján talán igen. Vagy nem. Pont ezért nem ígér semmit ez a könyv, mert nem is tudja betartani […] ha már cukorbeteg vagy, nagyjából ez a helyzet” – e súlyos mondatokkal nyit a szerző, aki több mint kétszáz oldalon, 31 fejezeten, saját történetein keresztül elmélkedik azon, miként lehet elviselni (vagy nem), megtanulni együtt élni (vagy nem) korunk népbetegségével, a diabétesszel, azaz a cukorbetegséggel.
A szerző, akit elsősorban költőként ismerünk, maga a kísérleti nyúl: hónapokon keresztül naplózza laborleleteit, vércukorértékét, vérnyomását, súlyát és közérzetét. Ez utóbbit „jó”, „semleges”, „dühös”, „feszült”, „ideges” és „szar” kategóriába sorolja. A legjobb hangulat – mondani sem kell – kevesebbszer fordul elő a vizsgált intervallumban, annál többször a feszültség, a feladás, a reménytelenség és a beletörődés, mindez bipoláris depresszióba átcsapó hangulatváltozással ötvözve. A könyvet ennek megfelelően nehéz behatárolni: betegségnapló? Életviteli tanácsadás? Hitkeresés? Talán nem is fontos a meghatározás, az író szerint a lényeg, hogy a félelemben mindig van segítség, akár isteni sugallat formájában. A vallásnak a szerző egyébként nagy jelentőséget tulajdonít, gyakran annak segítségével próbálja feldolgozni betegségét, megérteni a folyamatos útkeresés szükségességét és az ezzel párosuló ok-okozati viszonyokat.
A rövid, ám annál súlyosabb gondolatokat tartalmazó fejezeteket versek, bibliai okfejtések tarkítják, amelyek olvasásakor olyan utazás részesei lehetünk, amely a bezárkózásról, a miért pont én, és miért pont velem lamentálásról, illetve az állapotmegőrzésről szól. Le a kalappal az orvosok előtt, akik naponta tucatjával hallgatják ezeket a vívódásokat, ám Farkas Wellmann nyitva hagyja a kérdést, hogy milyen állapot a cukorbetegség – azaz döntsön mindenki maga a saját belátása szerint. Pozitívum, hogy a szerző a maga történetén keresztül a II-es diabéteszről ír, de megállapításai a többi betegség kiküszöbölésére is igazak: diéta, testmozgás, káros szenvedélyek elhagyása szükséges ahhoz, hogy életünk 10-15 évvel ne rövidüljön meg.
