Elgondolhatatlan szavak mágiája

A nyelv nem csupán annyi, hogy megtanuljuk a szavakat, és megfelelő rendben használjuk is őket. A nyelvvel együtt teljes kultúrkör érkezik.

Van egy rettentő szórakoztató játék, mindenkinek ajánlom, ha külföldiek társaságában tartózkodik. Azt szoktam kérdezni az ismerőseimtől, hogy egyes szavak milyen neműek, mondjuk az autópálya, a fűszál, a cica, az államadósság. Lengyelek és csehek, franciák és németek vitáznak ilyenkor, hogy akkor az alkotmánybíróság fiú-e, vagy lány. A ceruza, a haza, a szekrény? Mert az ő nyelvükben mindennek megvan a maga helye, fiúk vagy lányok az élettelen tárgyak. Ez az egész koncepció nekünk, magyaroknak érthetetlen és felfoghatatlan. Vannak benne bájos logikátlanságok, mint például a német kislányok ugye semleges neműek, a francia manöken pedig hímnemű. Ezeket kivételként megtanítják az iskolában, s mi is eszünkbe véssük, amikor arra adjuk a fejünket, hogy az ő nyelvüket megtanuljuk.

A nyelv azonban nem csupán annyi, hogy megtanuljuk a szavakat, és megfelelő rendben használjuk is őket. A nyelvvel együtt teljes kultúrkör érkezik, hogy milyen szónak milyen hozadéka van, milyen érzetet kelt, mihez kötődik a lelkünkben. Az angol „people” szó nem csak annyit jelent, hogy „emberek”, jelent népet is, például a „népköztársaság” szóban. Nekik ugyanaz, nekünk viszont teljesen más szó más múlttal. De ez a nép nem azonos azzal a néppel, amely a népzenében vagy a néptáncban van, az angolul már „folk”. Egy angol számára ezek a nagyon apró árnyalatok nem érthetőek. Ahogy nekünk se érthetőek az ő névmásaik. Márpedig ez fontos ügy, úgyszólván életbe vágó. Szinte naponta van botrány abból, hogy ki milyen névmást használ egy másik ember megszólításakor. Egy ember ugyanis trendi körökben már régóta nemcsak férfi és nő lehet, hanem kinyílt a világ, s csak a fantázia szabhat határt identitásválasztás esetén. Csak aszexuálisból van vagy húsz kategória, a változatok pedig folyamatosan alakulnak, naponta bővülnek, egymásba olvadnak, vagy szétesnek újabb alegységekre. Amolyan genderjátszótér ez, amelynek azonban vannak nagyon is komoly hatásai. Mert az önmagát valamiként definiáló személy megkövetelheti, hogy ő válassza meg azt a személyes névmást, amelyre hallgat, s amelyet nem tekint sértésnek.

A mai modern angol nyelvben bizonytalanság esetében a „they”-t használják, amely konkrétan azt jelenti, hogy „ők”, de magyarul természetesen nem lehet így lefordítani, hiszen egyetlen személyre vonatkozik. Viszont mivel ez gendersemleges, ellentétben a „he” vagy „she” névmásokkal, használható – még akkor is, ha könnyen értelemzavaró lehet. Szegény „it”, a semleges nemre és tárgyakra vonatkozó személyes névmás viszont sértés, ha már a kutyák is megkapják a nemüknek megfelelő „he”-t vagy „she”-t.

Esetenként horrorfilmek rémisztő démonalakjaira használják, de azért az ritka.

A névmások használatának szigorú keretek közé szorítása így kialakítja az óvatos beszéd kultúráját, amikor az ember kétszer is meggondolja, szóljon-e valamit vagy se egy idegenhez. Hiszen nem lehet tudni, önmagát az ismeretlen miként definiálja, és miként fog reagálni egy automatikusan használt névmásra, ha ő mást szeretne hallani. Elvben ez akár vicces is lehet, de nem az. Maya Forstater, egy brit segélyszervezet korábbi munkatársa megkérdőjelezte Twitter-üzenetben, hogy az önmagukat transzneműként aposztrofáló emberek valóságban is férfivá, illetve nővé változnak a papír birtokában. Üzenetét követően munkaadója felmondta a szerződését azzal az indokkal, hogy Forstater transzfób nyilatkozatot tett. Forstater nem hagyta annyiban, beperelte a céget, várva, hogy a bíróság igazságot szolgáltat. Igazságot is szolgáltatott, de nem neki. A bíró szerint Forstater véleménye, miszerint két nem létezik, nő és férfi, „nem hordoz értéket egy demokratikus társadalomban”. A verdikt szerint a nő nem hagyhatja figyelmen kívül a transznemű személyek jogait és azt az őrületes fájdalmat, amelyet a „félregenderezés” okoz. A szó feltehetően nem létezik magyarul, hiszen maga a nyelvtani helyzet se létezik. Ez az a jelenség, ha valaki „he” helyett „she”-t mond, vagy fordítva, vagy nem „they”-t. Ez a félregenderezés, és ez okoz a bíró szerint őrületes fájdalmat. Jóval nagyobbat, mint az, ha valakit kirúgnak a munkahelyéről.

A sztori azonban nem állt meg itt, mivel Forstater nem ismert személy, csak egy adótanácsadó a Center for Global Development kutatóintézetnél. J. K. Rowling, a Harry Potter-könyvek világszerte ismert írója azonban felvette a történet fonalát, és saját Twitter-fiókján közzétette, hogy ne rúgjanak ki valakit azért, mert szerinte a nőkből nem lesznek férfiak, hiába ismerik el ezt valamely dokumentumban. Rowling ismét a lapok címoldalára került, mert követ dobott az állóvízbe.

A sajtó mindig imádja, ha botrány alakul ki. Rowling védelmébe vette a transzfób nőt címmel jelentek meg cikkek, feltehetően az írónő maga is tudta, milyen hatással jár majd az üzenete, ugyanis amióta híres lett, folyamatosan a Twitteren lóg, és elmondja a véleményét mindenről, legyen az a Brexit vagy Skócia függetlensége, Trump elnöksége vagy az, hogy Dumbledore professzor, az általa kitalált varázsló a férfiakat szerette-e, vagy sem. Amúgy állítása szerint igen. Erről filmek is készültek, és bár a Harry Potter-filmek varázslója ránézésre olyan nyolcvanévesnek tűnik, és ez nem életrajzi dráma, hanem szövevényes mesefilm, így indifferens, hogy milyen erotikus vágyai vannak vagy voltak egy képzeletbeli alaknak. Rowling azonban teljes erejével beszállt ebbe az ügybe, mondván, ő találta ki Dumbledore-t, így ő mondja meg, hogy meleg-e, és a vita le van zárva. Sok tízezer ember figyelte az érvelését, amely élővé és maivá tette a mesefilm karakterét, mintha legalábbis London utcáin sétálna az ősz szakállú mágus. Rowling harcosan liberális álláspontot képvisel, persze elveti a Brexitet és a skót függetlenséget is, Donald Trumpot pedig gyűlöli. De mégse lehet liberális ikon, sőt rosszabbá vált a mostani Twitter-üzenetével mindenkinél.

Mert a Maya Forstater mellett való kiállás ledöntött minden korábbi állítást. Ez ma van, a régi nyilatkozatok pedig már rég voltak. Ebben a digitális, modern, Twitteren élt életben nincs olyan, hogy emlékek és stabil álláspontok. Itt csak a ma van, a most van, az azonnali reakciók vannak. Ebben egyes közéleti szereplők lubickolnak, szándékosan borzolják a kedélyeket valamilyen egyedi nyilatkozattal, felhívják magukra a figyelmet, provokálnak, majd hirtelen váltással ellentmondanak korábbi írásaiknak. Közben gyűlnek a támogató és ellenző üzenetek, kedvelések, retweetek, a sztori pedig hamar eltorzul. Már nem Maya Forstaterről szól, hanem J. K. Rowlingról. Az eredeti téma, miszerint lehet-e egy férfiból nő, mi tesz egy férfit férfivá, és nőt nővé, szinte eltűnik. Erre a kérdésre ugyanis senki se tud választ adni. Nem is ez a cél, hanem a veszekedés és a üvöltözés maga.

Lehet azt a „they”-t úgy ejteni, hogy az sértő legyen, s tudni lehet pontosan, ki az, aki sértegetni akar, mikor rossz névmást használ erre kínosan figyelő emberrel kapcsolatban, s ki az, aki ezt az újbeszél nyelvet nem műveli túl jól. Akkor persze össze lehet omlani, hiszen bíró jelentette ki, ez őrületes fájdalommal jár, amolyan soha fel nem dolgozható, pokoli kín, mikor félregenderezik az embert. De úgy tűnik, ez a pokoli fájdalom csak azokat érinti, akik angol anyanyelvűek. Bár a francia nyelv is borzasztó szexista, egy negyvenfős leányosztály összefoglalóan „elles”, azaz „ők”, lányok, de ha tanáruk, egy férfi csatlakozik a csoporthoz, „ils” lesznek összefoglalóan, azaz „ők”, férfiak. Bizonyára szörnyű, de hiába, ez a nyelv logikája, így működik, mindig így működött. Mi pedig örüljünk a mi gyönyörű, tökéletesen gendersemleges magyar nyelvünknek!