Négy kézben

Az utóbbi években egyre több lány, asszony, sőt nagymama ül kamion ­volánja mögé, és rója Magyarország és Európa útjait 17 méter hosszú, negyventonnás gépkocsikkal. A nőkre mért feladatok ugyanazok, mint a férfiakéi. Harcolnak, vagy segítik egymást? Mit néznek el a fiúk a hölgyeknek, és mit nem? Ki kivel ül össze?

Schrödl Mónika egy új otthonért indult útnak

A kamion műszerfalán van egy tachográf, melybe mindig annak a kártyáját kell behelyezni, aki vezet. A másik készenléti időben van. Régen lehetett az ágyon aludni, ma már ezt nem engedik. Az öt-hat négyzetméteres fülkében a két ülés között bőven van hely. A belmagassággal sincs gond, Mónika kinyújtott kézzel se érte el a kamion tetejét. Nyáron kint, hideg időben benn főztek a gázpalackon. A rántott csirkétől kezdve a vadason át mindent elkészítettek. Még palacsintát is sütöttek. Attila mosogatott, aki szintén remek szakács, Mónika pedig a kamiont tartotta rendben. A reggelit az készítette, aki éppen nem vezetett. A műszerfal fölötti polcokon tartották a kávét, tejet, cukrot és sót. A középsőben az evőeszközöket, a sofőr fölött a térképeket. Az emeletes ágy alsó részét Attila megnagyobbíttatta, és mindketten ott aludtak. A fenti részre az edényeket, ruhákat, táskákat pakolták. Az ágy alatt egy kis hűtőt tartottak, hogy ne kelljen naponta vásárolniuk. Mónika mérlege: – Öt év alatt hat cégnek dolgoztunk. Egész jól bírtuk az együttlétet, szinte összenőttünk.

Hollandiában sok a női kamionos. Egyszer találkoztak egy hölggyel, aki harminc éve egyedül vezet. Attila szerint nem nőknek való munka. Előfordult, hogy Mónikát nem engedte kiszállni a fülkéből, mert kinn mínusz huszonöt fok volt. Huszonhét országban jártak együtt, csodálatos utakon, de a világhírű épületeket vagy helyeket legtöbbször csak messziről látták. Néhány autópályát már kívülről ismertek, azt is tudták, hogy melyik kútnál mennyit kell fizetni a fürdésért. Mónika legnagyobb élménye az volt, amikor kisbusszal kivitték őket Németországba, ahonnan kamionokat, vadonatúj Mercedeseket kellett hazavezetniük konvojban. A legrosszabb élménye pedig, amikor novemberben felküldték őket a finn–orosz határhoz. A jeges úton csúszkáltak a kamionok, többen az árokban kötöttek ki. A finnek speciális szöges gumikkal jártak, de ők nem. Amikor megálltak, rögtön felhívta őket a diszpécser, hogy miért nem mennek tovább. A cégnek az az érdeke, hogy a gépkocsik 24 órán át folyamatosan guruljanak rakottan.

– Egyszer, még mielőtt átjöttünk az osztrák–magyar határon, észrevettük, hogy a bal első lámpánk nem világít – meséli Mónika. – Gondoltuk, nem szerelgetjük, mert nemsokára megérkezünk a telephelyre. Az osztrák rendőr persze meglátta, és kikapott minket a sorból. Elkérte az összes iratomat, és hosszan nézte a nevemet: Schrödl Mónika. Majd elővette a saját igazolványát, rajta a nevével: Hans Schrödl. Attila rögtön felkiáltott: Áh, family! A rendőr mosolygott, és intett, hogy nagyon gyorsan menjünk onnan. Óriási volt, Schrödl megállította Schrödlt!

Schrödl Mónika egy új otthonért indult útnak

Olyan, mint a katonaság

Öt év után Mónika és Attila azért hagyták abba a munkát, mert több időt szerettek volna tölteni az unokáikkal. Számukra az volt fontos, hogy ne tartozzanak a banknak. 2016 novemberében teljesült az álmuk, megvették a házat. Itthon Attila teherautót vezet, párja Szigetújfalun a polgármesteri hivatalban dolgozik. Amikor Mónika mostanában lát egy kamiont, eszébe jut, hogy jó lenne vezetni. Neki hiányzik, Attilának nem. A kamionozás olyan, mint a katonaság – mondják búcsúzóul. – Az ember utólag már csak a szépre emlékezik.

A 24 éves Sándor Gabriellát Bajorországban érem utol telefonon. Éppen Nürnberg felé közelednek a kamionnal. Gabriella párja már hat éve egyedül járta a világot, amikor megismerkedtek. Ők is „négy kézben” vállaltak munkát.

– Teljesült az álmom, mert gyerekkorom óta kamiont akartam vezetni – mondja Gabriella. – Most 12 napig dolgozunk, utána három nap szünet következik, amit otthon töltünk el. Békéscsabához közel, Medgyesegyházán lakunk.

Már több mint egy éve vezetnek együtt, azóta bejárták Európát. A fiatal lány minden munkából kiveszi a részét, az áru lekötését is együtt végzik. Nem tagadja, mivel éjjel-nappal együtt vannak, néha akad köztük nézeteltérés. Olyankor egy ideig nem szólnak egymáshoz, de veszekedni nem szoktak.

Ma éjfélig mennek. Ha megérkeznek a célállomásra, akkor eléjük tolnak egy másik pótkocsit, azzal visszamennek a megadott helyre, s lerakják az árut. Majd ismét berakodnak, és irány a következő állomás. Ezek után indulnak vissza a telephelyre, Magyarországra.

– A szembejövő vezetők gyakran rám mosolyognak. Ritkán találkozunk női kamionosokkal, pedig a mi cégünknél is dolgoznak hölgyek – fűzi hozzá.

Haklik Melinda szülei a mezőgazdaságban dolgoztak. Kislányként traktoros vagy kamionsofőr szeretett volna lenni. Kitanulta az autószerelő szakmát, és az autótechnikusi iskolát is elvégezte. Aztán két évig nem vették fel sehová. Mindig mindenhol azt hitték, hogy viccel. Végül egy ismerőse odavette magához a BMW-műhelyébe, ahol öt évig dolgozott. Mivel a legtöbben úgy gondolják, hogy autót csak férfiember tud szerelni, kezdetben a műhelyben is előítélettel viseltettek iránta. Kis idő elteltével viszont egyre többen jártak vissza hozzá. Azt mondták, ő precízebb, ahogy általában a nők. Ha az autó csak olajcserére érkezett, akkor is körbenézte, nem kell-e pótolni egy csavart, vagy valamit kicserélni. Melinda 2015-ben motorbalesetet szenvedett, elvesztette a bal veséjét és a lépét. A könyöke is eltört, így ugyanazt a fizikai munkát már nem tudta elvégezni. Két éve beszerezte a szükséges papírokat, és novemberben a Gégény Transznál kezdett el dolgozni. A kamionnal egyedül jár, a betongerendától a borosüvegekig belföldön mindent szállít. A cégnél ő az egyetlen hölgy, aki sofőrként dolgozik. Kezdetben a férfi kollégáknak voltak kétségeik, de most már tudják, hogy el tudja végezni a munkát.

– Egyszer Debrecenbe vittem árut, ahol a portás azt kérdezte, hogy az állásinterjúra jöttem-e. Mondtam, nem, 24 tonna papírt hoztam – meséli.

Kézi váltós autót is tud vezetni – nem úgy, mint néhány kollégája –, és a tolatással sincs gondja. Az elején persze meg kellett szoknia, hogy oda tegye a szerelvényt, ahová kell. A férfiak ritkán segítenek, többnyire azt lesik, hogy sikerül-e neki a gyakorlat, vagy sem. A kamionnal Nyíregyházáról indul, és öt nap múlva oda tér vissza. Négy és fél óra vezetés után ki kell vennie 45 perc pihenőt. Ilyenkor főz magának egy kávét, majd továbbáll, és még négy és fél órát vezet. Tizenhárom óra a munkaideje, amit meghosszabbíthat 15 órára, ha elhúzódik a rakodás. Az információkat az irányítótól kapja, azt viszont magának kell megszerveznie, hogy hol fog aludni, zuhanyozni. Hét elején azt eszi, amit hétvégén otthon főzött, utána a kis kempinggáztűzhelyét használja. Aludni általában benzinkúton áll meg, ott biztonságban érzi magát. Útközben a szembejövő sofőrök legtöbbször tátott szájjal bámulják, néhányan kedvesen integetnek neki. Balesete nem volt, de az előfordult, hogy a szembejövő vezető telefonozott, és emiatt átjött az ő sávjába. Szerencsére Melindának jók a reflexei.

– Nagyon sok figyelmetlen sofőr van – magyarázza –, főleg a személyautót vezetők között. Én fentről egészen másként látom az utat, sokkal előbbre, messzebbre nézek.

Melindának van egy driftautója, melyet versenyzésre alakítottak át. 2016-ban indult először autóversenyen, októberben Kunmadarason már megnyerte a ralit. Ha nem kamiont vagy az autóját vezeti, akkor motorozik. Tavaly Hajdúszoboszlón a kamionostalálkozón a gyorsulási versenyen női kategóriában második lett. Elindult a Tartsd, ameddig bírod versenyen, ahol a kamionos keresztkulcsot kellett nyújtott karral tartani – és megnyerte. A 29 éves lány otthon többnyire traktort vezet, a családjával hat éve dinnyét termesztenek.

– Útközben még nem robbantam le, és nem kellett kereket cserélnem, csak egyszer a kombájnét – mondja. – Édesapám sok mindenre megtanított, és nagyon büszke rám. Sajnos édesanyám, aki fiatalkorában traktort vezetett, és sokat motorozott, már nem él. Biztos vagyok benne, hogy velem bárhová eljönne. Sokszor érzem, hogy föntről vigyáz rám.

A „Pilla” jelenti a kamionból és a 40 tonna tűsarkúban című könyvek írójával egy pesti kávézóban találkozunk. Kuthy Zsuzsa, becenevén Pilla 1974-ben kezdett el taxizni. Úgy gondolta, hogy két-három évig szállítja az utasokat. A néhány évből 36 lett, az utolsó kilenc évben állandóan éjszaka dolgozott. 2012 júliusában ült át kamionba. A Taxisok Világa című lap főszerkesztője megkérte, hogy írjon beszámolókat az úti élményeiről. Három évig havonta jelentek meg cikkei az újságban. A könyveiben ezeket az önironikus és humoros írásait is az olvasók elé tárja.

– Ismert vagyok a kamionosok között – mondja magáról. – 2022. április 5-én ülök utoljára kamion volánja mögé, aznap leszek hevenéves. Szerencsére semmilyen egészségi problémám nincs, öt évvel ezelőtt még felmásztam a rakomány tetejére.

Haklik Melinda útközben

Százötven kilós kerék

Jelenleg „négy kézben” megy a párjával, de volt, hogy fél évig egyedül járt. Abban az időben óránként be kellett jelentkeznie a diszpécsernél, hogy minden rendben van-e. Soha senki nem bántotta, ennek ellenére úgy gondolja, hogy nő ne járja egyedül Európa útjait, mert akad néhány olyan feladat, melyhez kell a férfierő. A 150 kilós kerék cseréje a fiúknak is komoly fizikai megterhelés. Kemény szakma, három-négy hétig távol lenni, parkolóban aludni, menet közben főzni, idegen helyen zuhanyozni. A férfiak sok mindent elviselnek, de azt nem hajlandóak elnézni, ha a női vezető nem tud tolatni, vagy ha a hölgy eljátssza a nagy kamionost. Kuthy Zsuzsa a párjával tisztázta, hogy kinek mi a feladata, és mi nem tartozik a másikra. Abban is megegyeztek, hogy a párja elvégzi a nehezebb fizikai munkát, Zsuzsa pedig megírja a menetlevelet, takarít, mos, és elkészíti az ételt. Útközben is lehet főzni, kivéve levest.

– Amikor három hét után hazamegyünk, mindenki megy a saját házába, mert ki kell pihennünk az utat és egymást is – teszi hozzá Zsuzsa. – A kamionosok szerint a pároddal eltöltött egy év háromnak számít.