A krumplileves legyen krumplileves!

Ezzel a veretes igazsággal kezdődött a XX. század második felének legnagyobb szakácskönyve.

A krumplileves legyen krumplileves! Ezzel a veretes igazsággal kezdődött a XX. század második felének legnagyobb szakácskönyve. Ebben egyetlen ételt főztek: a jelent. Amelyből szigorúan kihagyták a múltat, csipet só mellé a hideg virsli-meleg sör gasztronómiai csodát adagolták, s az „aki nincs ellenünk, az velünk van” habarással sűrítették.

Aki kevéske fűszert, borsot, babért, múltat, hősöket csempészett bele, azt így-úgy megbüntették. „Vagy kereket oldott jó időben még.” E főzetnek volt alapja s teteje is egyben „a krumplileves legyen krumplileves” valóban kikezdhetetlen axiómája.

– Pedig a krumplileves többet érdemelne… – morfondírozott a múlton Rezeda Kázmér, akinek, mi tagadás, egyik gyengéje volt a nevezett leves.

A gyerekkor okolható mindezért. S ha belegondolunk, majd’ mindenért az okolható.

Történt ugyanis, hogy Rezeda Kázmér édesanyja készítette a világ legjobb krumplilevesét. Több dolog is akadt, amelyben Rezeda Kázmér édesanyja verhetetlen volt, például töltött paprika, plutya, túrós pite, tejfeles-gombás szűzpecsenye rizzsel – de a krumplileves még ebből a mezőnyből is kiemelkedett. Ráadásul – s ez a legritkább – többféle krumplilevest is tudott készíteni Rezeda Kázmér édesanyja, mintegy szertelenül, hóbortosan és szeszélyesen döntve a „piros” s a „fehér” krumplileves között, s az is változott hangulat szerint, hogy mi került bele. A krumplin kívül, persze.

Ugyanis Rezeda Kázmér édesanyjának krumplilevesé­ben a krumpli volt a konstans. De ez talán nem meglepő. Ám a krumplin kívül széles tárháza nyílt a fantáziá­nak, a kedvnek és a hangulatoknak. Olyan volt Rezeda Kázmér édesanyja ebben a dologban, mint Frőhlich tanár úr Karinthynál. Lássuk csak a vonatkozó részt:

„Első óra mennyiségtan. Az irracionális egyenleteknél tartunk, de a múlt órán még nem fejeztük be. Felelés eshetősége 25-27 százalék. Ebben a kis százalékban szerepet játszik az a körülmény, hogy sokan még nem javítottak, s hogy Frőhlich megbízhatatlan jellemű, ingatag és gyenge akaratú ember, aki a múlt órán talán még maga is azt hitte, hogy jövőre tovább magyaráz, és most egyszerre, szinte öntudatlanul, feleltetni kezd. Az emberi lélek mélyén vannak ilyen kóros tünetek, amikkel számolni kell.”

No, hát éppen így készítette Rezeda Kázmér édesanyja a krumplilevest. Szinte öntudatlanul. Míg hámozta a krumplit, még maga is azt gondolta, „fehér” leves lesz, aztán egyszerre, szinte öntudatlanul a pirospaprikához nyúlt. De bármit is tett az asszony, a krumplilevese tökéletesre sikeredett a végén.

S Rezeda Kázmér felnővén, sőt mi tagadás, megöregedecskedvén, eltanulta a krumplileves csínját-bínját, ami ez volt: Jóféle füstölt szalonnát zsírjára kell pirítani, s abban egy jó fej, apróra vágott hagymát megdinsztelni. Előtte természetesen már fel vagyon kockázva a krumpli – öreg krumpli, az újburgonya ilyesféle dologra nem alkalmatos –, s a zöldség. Ami sárgarépa meg zellerzöldje.

Ha eljutottunk a szalonnazsírban dinsztelt hagymáig, mindjárt jön a szertelenség, s kétféleképpen haladhatunk tovább. Vagy „fehér” levest készítünk, s ebben az esetben fazékba vetjük a krumplit, a répát, a zellerzöldet (azt mindig szálasan, csokorban, nem felvágva!), fölengedjük vízzel, s elkezdjük főzni. De az is előfordulhat, hogy ezen a ponton szeszélyesen a „piros” leves mellett döntünk, amikor is a szalonnazsírba a hagyma mellé egy evőkanál pirospaprika ugrik, s aztán jön a krumpli, a répa s minden egyéb.

A fűszerezést a fehérség vagy a pirosság nem befolyásolja. A krumplileves lelke, akár fehér, akár piros, a zellerzöldjén kívül a babér, a kicsike bors, a kicsike majoranna, s persze a só.

Na most, az imigyen befűszerezett krumplilevesünk, amint a krumpli s a répa megpuhult, készen van. De ez valójában tévhit. Mert a lényeges dolgok még csak most kezdődnek.

Most jön a szeszély, a kiszámíthatatlanság, a fortély. Most érkezik Frőhlich tanár úr szelleme.

Mert levesünkbe – akár fehér, akár piros – ekkor kerülhet például a galuska. Rezeda Kázmér édesanyja ugyanis apró, finom, könnyű galuskát főz bele. De kerülhet bele még kolbász vagy virsli, s kerülhet még tojás, egyben beleütve, óvatosan, hogy a forró lében megdermedjen kívül, de bévül, a sárgája szinte folyós maradjon.

Ami viszont nem választás kérdése, az a tejfel. Mert a Rezeda-féle krumplileves tejfellel készül, az már egyszer faktum. De liszt nem kell! Csak a tejfel, a forró leves levével elkeverve, sóval, borssal ízesítve.

Hát így.

S Rezeda Kázmér elindult a spájzba, hogy behozzon egy szakajtó krumplit, s nekifogott megpucolni…