Felhagyott erősség

A Salgótarjánba vezető egykori királyi út mellett elhelyezkedő Baglyas-kő vár mára elpusztult.

A Baglyas-kő korabeli képeken (fent) és a bazaltsziklák napjainkban. Az építtetők rossz döntést hoztak Fotó: MTI/Komka Péter

A domb tetejére emelt, meglehetősen apró erődítmény építésének pontos időpontja nem ismert, első okleveles említése 1268-ra tehető. Hollókővel együtt a Kacsics nemzetség Illés-ága húzta fel a váracskát. E nemzetség tagjai 1310-ben rossz döntést hoztak: Csák Mátéhoz pártoltak, aki később elbukott. Károly Róbert király országegyesítő háborújának legjelentősebb csatájában, 1312. június 15-én a Kassához közeli Rozgony mellett legyőzte Aba Amadé fiainak és az őket segítő Csák Máténak a seregét. Csák halála után, 1327. május 21-én Károly Róbert a hűtlenek négy várát

– Hollókőt, Baglyas-kőt, Somoskőt és Sztrahorát – átadta a hozzá hű rokonoknak. Az erődítmény a harcok során feltehetően súlyosan megrongálódott, 1327-ben már „locus castri”-ként, azaz felhagyott erősségként említik. Az írott forrásokban később már fel sem tűnik, a falai is egyre fogyatkoznak. A XV. századra jelentősen megváltoztak a viszonyok, egyes várak feleslegessé váltak. Így pusztulhatott el Sztrahora, Baglyas-kő és Ecseg is. De Baglyas-kő mint település a vár pusztulása után még sokáig fennmaradt. A Thököly-féle hadjáratot követő 1684-es pestis után vált lakatlanná. 1685-től a várrom fölötti hegygerinc túlsó oldalán, biztonságosabb völgyben települt le a megmaradt lakosság.

A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum munkatársai a régóta ismert és számontartott, de szisztematikusan még nem kutatott lelőhelyen nemrégiben régészeti kutatásokat végeztek.

– A város északnyugati határában fekvő Árpád-kori várhelyről évtizedek óta kerültek a középkori mellett szórvány őskori cseréptöredékek is a megyei múzeum régészeti gyűjteményébe. Ezért már a feltárás előtt ismert tényként kezeltük, hogy a területen őskori, jó eséllyel késő rézkori és bronzkori településrétegek is húzódnak – ismerteti az előzményeket a munkát irányító Horváth Tünde régész.

Az Árpád-kori vár magját alkotó, az északkeleti oldalt kivéve különösen meredek, szabálytalan formájú bazalt sziklatömb mintegy tíz méterrel magasodik környezete fölé. Déli oldalán ma két erősen lepusztult felületű bazalt sziklatoronyra tagolódik, amelyek között 15 négyzetméter alapterületű, függőleges falú, mesterségesen kialakított sziklába vágott tér jelzi az egykori várépítmény helyét. Az oldalfalon néhol tűznyomok láthatók. Észak felé mesterséges nyílás valószínűsíthető, amely talán egykori udvar felé vezetett. A lankásabb északkeleti oldalon jórészt feltöltődött árokszakasz határolja le a vármag területét. Elképzelhető, hogy az árkon túl elővár is csatlakozott ehhez, ennek azonban a felszínen nincs látható nyoma.

A vár legelső pontos leírása 1710-ből, feltehetően Radványi Ferenctől származik. Ő még negyven lépés hosszú falszakaszt látott, amelyet meszes anyag tartott össze. Mocsáry Antal 1826-ban a kerek kősziklán épített váracska omladékáról beszél. Akkor még három boltíves kapu állott (ez a várépítési elem az 1200-as évek végén jelenik meg). A leíráshoz készült képen felismerhető a két bazalttorony és a közte kivájt mesterséges tér, de az is, hogy a bazalttornyok jóval masszívabb sziklák voltak a maiaknál. Könyöki József 1889-ben már csak csekély falmaradványokat talált. Az 1910 és 1940 között készült fényképeken is épebben látjuk a várat a mai állapotánál, a bazaltsziklák is kevésbé erodálódottak. Ne szépítsük, hiszen nincs mit: a Salgótarjánba vezető egykori középkori királyi út mellett elhelyezkedő magánvár mára elpusztult. Az 1800-as években még képeken megörökített falmaradványait a lakosság és a bányászat tüntette el az elmúlt kétszáz év alatt.

A Baglyas-kő korabeli képeken (fent) és a bazaltsziklák napjainkban. Az építtetők rossz döntést hoztak
Fotó: MTI/Komka Péter

– A lankás területet és a várba felvezető mai lépcsőt elsőként fémkeresővel vizsgáltuk át, több mint negyven régészeti korú tárgyat találtunk. Ezek előzetes kiértékelése valószínűsítette az okleveles forrásokban megjelölt Árpád-kori építkezés utáni későbbi használatot is. Ezt erősíti meg, hogy többek között bécsi fillérek, Ferdinánd-dénárok kerültek elő, amelyek a vár huszita és török kori újrafoglalására utaltak. Korai Árpád-kori pénzeket azonban nem találtunk. Mindez arra utal, hogy az 1300-as évek elején elpusztult Árpád-kori vár védműveit később újrahasználták, megerősítették – tájékoztat a régész.

A szakemberek négy helyen ástak. Az egyik szelvényből szegek, vaskés, sarkantyú, valamint golyóöntő fogó került elő, a másikban őskori és késő középkori kerámiát találtak. Sikerült ásatással igazolni a vár előtti egykori kettős árkot, illetve fény derült egy alsóbb teraszon húzott újabb elővédműre is. A háborúzáshoz köthető fegyverzeti, viseleti és várépítéshez/karbantartáshoz csoportosítható leletek (sarkantyúk, muskétagolyók, nyílhegyek, ló- és ökörpatkók, nagy méretű gerendaszegek) alapján feltételezhető, hogy a védműveket az 1300-as évek után is kihasználták háborús céllal.

Az utóbbi években számos példa van arra, hogy leromlott állapotú várat próbálnak visszaépíteni. Horváth Tünde szerint ez ebben az esetben több okból sem lehetséges. A régióban több olyan vár található, ahol a várfalakat a természetes kőzetet használva alakították ki – erre példa Fülek, Somoskő, Salgó, és Baglyas-kő is ilyen. Mesterséges falazatból azonban az utóbbi helyen semmi nem maradt. Olyan ábrázolás vagy leírás, amely annyira részletes és valósághű, hogy alapja lehetne egy rekonstrukciónak, nem készült róla soha. A ma látható állapotú kettős bazalttorony a Nógrád területén kibontakozó XX. század eleji magán-bazaltbányászat maradványa, nem az Árpád-kori várépítők tudatos munkájának ránk maradt eredménye.

Az ásatás befejezése után a leleteket restau­rálták, leltárba vették, most azon dolgoznak, hogy miként mutathatnák be az előkerült értékeket. Ezzel a munkával ez év júniusára kell elkészülni. A régész szerint a feltárás akkor folytatódhat, ha lesz rá igény és forrás.