Járdakockázat

Ki kesztyűben, ki maszkban, ki mindkettőben. A civil biztonság és önvédelem maga az összevisszaság. Már azt sem tudjuk, honnan várjuk a támadást, levegőből, polgártársunktól, kutya szőréről.

A gabona világpiaci árának korábban nem tapasztalt emelkedése szinte minden élelmiszer előállítási költségét megdrágítja, de a felvásárlók döntik el, ebből mekkora terhet vállal a fogyasztó Fotó: Havran Zoltán

72 Celsius-fokos maghőmérsékleten két perc alatt elpusztul ugyan, de a mélyhűtőben nem, és a csomagoláson is megél egy ideig. Akár napokig.

De hát enni kell, itt a primőr, mit kezdjünk vele? Merjük, ne merjük? Még akkor is, ha a hivatal minden rendelkezését betartjuk, amelyekből a végén csak az derül ki, hogy nagy a kockázat. Ne tapogassuk, vegyünk csomagoltat, mossunk alaposan, folyó vízben, nehogy a vírus visszataláljon rá, és így tovább. Ám a nem csomagolt élelmiszerek felületén – ilyenek tipikusan a zöldségek, gyümölcsök, pékáruk – jelenlegi ismereteink szerint életben maradhat a koronavírus, kapjuk a tájékoztatást a NÉBIH-től. Ezért lehetőség szerint meg kell akadályozni, hogy rákerüljön a felületükre.

Életkép a dunakeszi piacon. Különösen a pékárukat kell megvédeni a cseppfertőzéstől, hiszen azok nem tisztíthatók
Fotó: Havran Zoltán

Különösen a pékárukat kell megvédeni a cseppfertőzéstől, hiszen azok nem tisztíthatók, ezért vagy már eleve pékek által csomagoltat vegyünk, vagy olyat, amelyet az üzletben plexiüveg alatt tartanak, és amelyek mellett van zacskó fogócsipesszel. Csakhogy mi a garancia arra, hogy az előttünk vásárlók is betartják a szabályt? Semmi. Nem csoda, ha virágzik az otthon sütés.

A pénzszállító szakmában használják a járdakockázat fogalmát. Ez annyit jelent, hogy ki- és berakodásnál a legsérülékenyebb a szállítmány. Most mi is a tömeges járdakockázat idejét éljük. A házhoz vitt étel dobozán, az ablakon kiadott lángoson ott üldögélhetnek a kis vírusok. Nem az élelmiszer, hanem mi magunk vagyunk a kockázat. A futár, a zöldséges, a lángossütő vagy az az ember, aki mögöttünk vár a sorára. Vagy előttünk járt ott. Tőlük, tőlünk fertőződhetnek meg az ételek, az utcai fogyasztás pedig kimondott járványügyi veszélyt jelent, figyelmeztet a hivatal. Sőt még a kártyás fizetés is, nemhogy a készpénz használata. Ez utóbbi higié­niája ­amúgy sem volt soha a kereskedők erőssége. Az eladó, miután leszeletelte és becsomagolta a párizsinkat, kettévágta a kenyerünket, átült a kasszába, nyúlt az ezresünkért, és adott belőle vissza. Hogy aztán kézmosás nélkül leszeletelje a következő adag párizsit. Ez egyébként furcsa mód a magyar vásárlókat nem szokta zavarni. Lehet, hogy ez is másként lesz a járvány után?

Süt a nap, énekelnek a madarak, virágoznak a fák, és nem tudjuk, mitől féljünk, mitől ne. Megtanultunk kezet mosni, maszkban beszélgetni, embertávolságot tartani, otthon maradni, de ennünk azért kell. Mert ha semmi más már nem is, de az étvágyunk még a régi.