Szexmunka – Vesztesek és nyertesek a porondon

A vendégek azonnal eltűntek, a lányok munka nélkül maradtak. Áruházi feltöltők lesznek-e a szexmunkásokból, vagy idővel, ahogy a piac újraindul, visszatérnek a szakmájukhoz? Le lehet-e mondani a szolgáltatásaikról?

Örömlányok út mellett hagyott cipői Budapest peremkerületében. Felnőtt-tartalmak Fotó: MTI–Máthé Zoltán

A pék kenyeret árul, én a testemet, fogalmazta meg szemléletesen a szakma definícióját a szexmunkás lány. Vagyis ez is üzlet, meg az is. Csakhogy a pékek megbecsülésben élik az életüket, a prostituáltakat viszont mindig és minden korban lenézték. De nem nélkülözhették. A koronavírus egyik napról a másikra befagyasztotta a szexuális szolgáltató piacot is, pontosabban annak az élő kapcsolaton alapuló szegmensét. És csak lassan fog itt is visszatérni a járvány után a forgalom.

– Hazajöttek a kint dolgozó lányok is, mert bezártak a házak, mindenki nagy bajban van. Miközben nincs munka, fenn kell tartani a két lakást, és enni kell adni a gyereknek, mert sok közöttük az egyedülálló anya – sorolja a bajokat Földi­ ­Ágnes, a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének (Szexe) elnöke.

Ki a prostituált?

Magyarországon a szocializmus éveiből ismert üzletszerű kéjelgés bűncselekménytől 1999-re eljutottunk oda, hogy a szexmunka bizonyos feltételek betartásával legális és adóköteles tevékenységként űzhető. A máshova nem sorolható személyi szolgáltatások közé tartozik, ahogy a jósnők és a dúlák. Háromhavonta kötelező az orvosi szűrővizsgálat, továbbá szolgáltatni csak saját lakásban vagy bérleményben és csak egyedül lehet. Futtatásnak minősül, ha egy lakást bejelentkezés nélkül több lány is használ. Ha valaki olyan lakásban dolgozik, ahol a gyermekével is él, a gyámügy hamar megjelenik. Hát ezért van a szexmunkásnak két bérlakása is.

– Naponta érkeznek az elkeseredett telefonok, kérdezik, mi lesz velünk, hogyan vészeljük át ezt az időt – mondja Földi, aki húsz éve állt a szexmunkások egyesületének élére. – Mivel az élő piac teljesen bedőlt, többen webkamerás szolgáltatással próbálkoznak, csakhogy míg egy élő szolgáltatásért el lehet kérni 15-20 ezer forintot, online szexért ennyit nem. Akiknek nincsenek tartalékaik, bizonyosan kénytelenek lesznek más munka után nézni, elmennek árufeltöltőnek, zöldséget szednek, de tízezer embernek nem lehet elmagyarázni, hogy álljon be a munkások sorába, mert azt felelik rá: tisztességes munkából nem lehet megélni.

A Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete húsz éve azzal a céllal alakult meg, hogy kiálljanak a prostituáltak emberi jogaiért, javítsák szociális és egészségügyi helyzetüket, felvilágosítást adjanak a jogokról és kötelezettségekről. Az 1999-es törvény megszületése után pedig azért tevékenykedtek, hogy a szexmunkások adózó vállalkozókká váljanak. Így van munkaviszonyuk, lesz nyugdíjjogosultságuk, továbbá, ha megtanultak a vállalkozók világában is boldogulni, később akár profilt válthatnak. A többség persze feketén dolgozik, amivel Magyarországon nincsenek egyedül.

A 2009-es év azért említésre méltó dátum az egyesület életében, mert az Új Magyarország fejlesztési terv keretéből közel 48 millió forint pályázati pénzt nyertek el, amiből ügyvédhálózatot építettek ki, honlapot fejlesztettek, és szórólapoztak, hogy minél több szexmunkást meg­győzzenek a vállalkozói lét előnyeiről. A pénz másik felét arra költötték, hogy megváltoztassák a média hozzáállását. Ekkor javasolták a prostituált helyett a szexmunkás szó bevezetését is, és attól kezdve lett az egyesület neve Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete.

Miközben az emberi jogok védelmére szakosodott civil szervezetek jogi és szakmai segítséget nyújtanak az egyesületnek, látványos, ám meddő vitákat is folytatnak a prostitúció mibenlétéről: ki prostituált és ki szexmunkás? Ki az áldozat, illetve kit kellene megbüntetni: az eladót vagy a vevőt? A legszélsőségesebb a prostitúció hosszú távú teljes felszámolását célul tűző svéd modell: az 1998-ban elfogadott törvényük azon alapszik, hogy a nők és a férfiak az élet minden területén egyenlőek, ami nem egyeztethető össze a fizetett aktus gyakorlatával. A pénz kényszert visz a kapcsolatba; a szexuális szolgáltatásért fizető fogyasztók – akik leggyakrabban a férfiak – alávetik az eladókat – akik legtöbbször a nők. Tehát aki pénzért szexuális szolgáltatást vásárol, bűncselekményt követ el. Vajon mennyire életszerű, hogy a szexmunkás feljelenti a vendégét? – teszi fel Földi Ágnes a kérdést.

A svéd modell az 1950-es New York-i egyezményen alapul, amelyet a világ 82 országával együtt 1955-ben Magyarország is aláírt. (Nem írta alá az Egyesült Államok, Új-Zéland, Nagy-Britannia, Németország, Ausztria, Svájc és Hollandia.) Ebben deklarálták, hogy a prostituáltat áldozatnak tekintik, ezért bűncselekményt követ el ellene, aki a szolgáltatásait megvásárolja, még akkor is, ha az aktus a prostituált beleegyezésével történik. Mint áldozat tehát nemhogy büntethető, kimondottan védendő. Az egyezmény hívei máig elutasítják a szexmunka támogatását, szemben például a Szexével, amelyik szabályozott vigalmi negyedeket szeretne. A feminista Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva állítja: a piroslámpás házak terjedése felvirágoztatja a nőkereskedelmet, és mivel még adót is szednek tőlük, az állam lesz a legnagyobb strici.

Örömlányok út mellett hagyott cipői Budapest peremkerületében. Felnőtt-tartalmak
Fotó: MTI–Máthé Zoltán

Hiányzó zónák

Az 1999-ben megszületett magyar törvény rögzítette a szexmunkára vonatkozó működési feltételeket, továbbá kimondta, hogy az önkormányzatoknak úgynevezett türelmi zónákat kell kijelölniük. Ezt azonban 21 éve egyetlen önkormányzat sem teljesítette. Türelmi zónák hiányában a szexmunka a védett övezeten kívül – közintézménytől háromszáz méterre, országúttól száz méterre, főúttól ötven méterre, valamint lakásban – folytatható. Tény viszont, hogy a településekről és az utak mellől eltűntek az integető, kuncsaftra vadászó örömlányok. Visszaszorultak a nyilván jóval kulturáltabb és higiénikusabb körülményeket nyújtó lakásokba. Csakhogy milyen lehet élni abban a társasházban, ahol öt-hat szexmunkás dolgozik, ahol éjjelente a vendégek végignyomkodják a kapucsengőket, vagy a lépcsőházban hangoskodnak? – veti fel Földi.

Pornóból főiskola

Jelenleg nyolc-tízezerre tehető nálunk a szexmunkások száma, a Szexe négy éve készített felmérése szerint az átlagéletkoruk 32 év. Tizenöt százalékuk férfi. Sokan dolgoznak-dolgoztak külföldön, ahol viszont jóval kiszolgáltatottabbak, mivel nem beszélik a nyelvet, minden ügyükben tolmácsra szorulnak. A kilencvenes években még leginkább a főváros VIII. kerületében lehetett lányokat látni az utcán, kétszázan-kétszázötvenen lehettek. Nem voltak lakások, az utcán zajlott az üzlet, ami fizetéskor ment a legjobban. A gyári munkásnak havi egy alkalomra futotta, a tarifa ezer-ezerötszáz forint volt, ami ma már tizenöt-húszezer. Földi szerint állíthat bárki bármit, mutogathat másfelé, de aki havi kétszer harminc-negyvenezer forintot ki tud venni, akár észrevétlenül is, a családi kasszából, az biztosan nem százezerből él. Vagyis nem a legszegényebbek ennek a szolgáltatásnak a használói. Semmivel sem erkölcstelenebb a pénzért nyújtott szexuális szolgáltatás, mint fizetésemelésért lefeküdni a főnökkel, vagy egy házibuliban akármely ismeretlennel.

Bár most a személyes találkozásra nincs lehetőség, az üzlet tovább pörög, kicsit más formában, másik platformon, mert az igény rá örök.

Gattyán Györgynek, a harmadik leggazdagabb magyarnak sem a félelmén, hanem a társadalmi képmutatáson kellett túllépnie, amikor elindította a Jasmin.com webkamerás felnőtt-tartalom-szolgáltatását, amelyből az első és azóta már a sokadik milliárdja származik (és amely vagyon egy részéből most megvásárolta a Kodolányi János Főiskolát, hiába, business is business). Virágoznak tehát az online felnőtt-tartalom-szolgáltatók, a járványveszély kihirdetése után látványosan megugrott a felnőtt-tartalmat kínáló internetes oldalak forgalma. Közülük a legnagyobb, a Pornhub arról számolt be, hogy kiugró a kereslet a koronavírussal kapcsolatos felnőttfilmek iránt. A piac alkalmazkodik, követi az igényeket. Vesztesek és nyertesek láthatók tehát a porondon, de előbb-utóbb biztosan helyreáll a rend. Az igényt és a kínálatot a járvány nem pusztítja el. Ahogy a képmutatást sem.