Egy tábornok négyéves harctéri tevékenységén keresztül mutatja be az első világháborút A Monarchia katonája című könyv. Kajon Árpád és Suslik Ádám kötetének főszereplője, Schamschula Rezső tábornok a kiegyezés utáni boldog békeidők tipikus alakja. A cseh származású, német anyanyelvű katonatiszt apa a szabadságharc leverése után pénzügyi tisztviselőként, házasság révén került Magyarországra, megtanulta nyelvünket, betagozódott az 1867 után magyarrá lett adóhivatal szervezetébe és tisztviselői közé, Simontornyán telepedett le családjával. Az iskola befejezése után a katonai pályára készülő fiatal Schamschulát a szolnoki 68. közös gyalogezredhez vezényelték, részt vett a Bosznia-Hercegovina megszállásával járó harcok végső műveleteiben, és 1897-ben már századosként helyezték át a császári és királyi közös hadseregből a magyar honvédség állományába. Ötvenévesen lett ezredes, hat évvel később tábornok és dandárparancsnok.
A különböző hadjáratok pontos leírása a könyv egyik fő érdeme. Ennek megfelelően az egyik legolvasmányosabb rész az osztrák–magyar hadsereg kezdeti sikerei utáni időszakról szól, amikor a hadvezetés hibái miatt olyan súlyos vereséget szenvedtek az oroszoktól, hogy egész Galíciát és Bukovinát ki kellett üríteniük, és csak német segítséggel tudtak megkapaszkodni Krakkónál és a Kárpátokban. Schamschula dandárja is nagy veszteséget szenvedett, a tábornok maga is megsebesült a harcokban, és így kellett végignéznie, hogy alakulata felmorzsolódik az egyenlőtlen küzdelemben. A kárpátokbeli téli harcok rendkívül sok áldozatot kívántak, az időjárás és az ellátás hiányosságai is gyorsan csökkentették a harcképes katonák számát, akiken a feljegyzések szerint csonttá fagyott a ruha. A kemény körülményeket jellemzi, hogy Schamschula Rezső egy front mögötti földkunyhóban kialakított állásból kényszerült irányítani csapatait. Ha egy idős tábornoknak csak ez jutott, elképzelhető, milyen körülmények között lehettek a katonái.
A kötet az első világháborúban elszenvedett emberveszteségeket is perspektívába helyezi, hiszen a Monarchia serege – amelynek negyven százaléka magyar, illetve magyarországi sorozású katona volt – 1914-ben mintegy 800 ezer embert veszített, amely véráldozat kevésbé ismert, mint a Don-kanyar 120 ezer áldozata. A hadtörténeti részletek iránt érdeklődőknek számos további érdekességgel szolgál a kötet, így részletes leírás olvasható a kárpáti harcoknak véget vető gorlicei áttörésről, amelynek során a központi hatalmak kiűzték az oroszokat az elfoglalt területekről.
