A Kaláka és a Misztrál útján járni dicsőség és áldozathozatal

Ha egy fiatal versmegzenésítő együttes ma eljut addig, hogy aktívan koncertezik és lemezt ad ki, az többet jelent annál, hogy a Kárpát-medence művészélete megint bővült egy zenekarral. Reményt jelent. Ezen az úton, a Kaláka, a Sebő Együttes, a Misztrál útján járni egyszerre dicsőség és áldozathozatal. A műfajnak ethosza és kultusza van, vagyis képviselői mindig számíthatnak egy maréknyi hűséges széplélekre, akik hallgatói igényeiket nem kereskedelmi célú zajkeltés fogyasztásával, hanem eldalolt költemények élvezetével kívánják kielégíteni. Emellett számíthatnak arra is, hogy az úgynevezett zeneipar értetlenül pislog rájuk, és alkalmasint nem férnek bele egyik kategóriába sem, ha támogatásra pályáznának (ami furcsa, hisz a Kaláka elvileg már kitaposta ezt az utat – vagy mégsem?).

A két éve alakult Lámpaláng együttes ékes példa rá: minden generációban akadnak, akik önkifejezést és értékátadást minden erőltetett manír nélkül képesek összefésülni. Tóth Orsi énekes, Kristóf Martin gitáros és Garai Nóra hegedűs-vokalista triója idén adta ki első lemezét, Rejtettelek sokáig… címmel. A hangzás alapvetően akusztikus, intim, kis beat, kis blues, kis country, swing, folk ízlésesen összegyúrva. Képzett zenészekről-dalszerzőkről van szó, sok koncert van mögöttük, tehetségkutatót is nyertek már. A hangzással érezhetőn becsületesen akartak bánni, vagyis ritkán akad több hang, mint amennyit egy koncerten ki tudnak csalni hegedűből, gitárból meg hangszálakból, így erős kamarazene-hangulata van a dolognak.

Persze itt-ott ütőhangszerek is felbukkannak, mindenféle csörgő-börgők, meg cajon (Radics Igor és Nyakas Péter közreműködése), vagy ott a Bokafordultával abszurdjának (vicces vers a bokaszalag-szakadásról – ilyet se hallottunk még) eleje a világ egyik legaranyosabb hangszerével, a kazoo-val, A vér dalában pedig az akusztikus fölé kúszik az elektromos gitár egy szép ívű, kicsit latinos, csilingelő gitárszólóval. Utóbbi Szabó T. Anna verse, szenvedélyes és naiv tétel, ritka darab, mivel gyermekeknek és felnőtteknek is joggal előadható, hisz az angyalok minden életkorunkban kergetnek minket valamilyen formában, legfeljebb nem mindig van ez nekünk ilyen szépen és egyértelműen elénekelve. A versek nagyja egyébként nem hivatásos, hanem műkedvelő vagy fiatal, pályakezdő költőktől, sokszor a zenekar személyes ismerőseitől származik. Ezúttal is tapasztalhatjuk, hogy egy olvasva nem túl emlékezetes írás is jóval erősebb, gazdagabban rétegzett dalszöveg lehet, mint sok neves zenekaré vagy nagy slágeré, ahol eleve a verze-refrén szerkezetbe szuszakolt, és kizárólag a zene hangulati erősítésére (meg hogy úgy tűnjön, az énekes többet is közöl a sálálálánál) szolgál.

A kivételek az említett mellett a Geometria Kiss Judit Ágnestől, amelynek közepén kiállásként egy dramatizált szakítás hallható – Tóth Orsi egyébként színész és drámapedagógus, képességeit szerencsére más dalokban sem fél használni. Ettől persze nem lesz a dolog kimódoltan virtuózkodó, csak épp szépen érződik a legkülönfélébb hangulatokba belebújni képes, láttató erejű érzésemlékezet működése. A Rejtelmek József Attilától már sok hangon szólt Sebő Ferenctől Sebestyén Mártán át a Kormoránig, a Lámpaláng könnyed, levegős, tagolt formát választott – derűs vokális olvasat. Pedig József Attila hernyószerű bajszú szellemét őszinte mosolyra bírni a sorok között lehetetlennek tűnő vállalkozás, de Tóth Orsinak valahogy ez is sikerül.

Rab Zsuzsa Dúdolóját a zenekar ars poeticájaként is hallgathatjuk: „Éneklek a vaksötétben / lámpásul neked.”

Az Elfogyni az ölelésben a Szivárvány havasán… kezdetű népdalból fejlődik az elemi vágy spiráljává a klasszikus Ady-vers ismétlődő soraiban. A suttogó propagandából ítélve közönségkedvenc, nem véletlenül készült hozzá klip is. A klipeknek két őstípusuk van, az egyikben zenészeket látunk zenélés közben, a másikban valami mást (sokan nyilván a kettő egészséges keverékét tartják a legszerencsésebbnek, de ez már külön cikket érne). Lámpalángéknál zenélő zenészeket látunk, ám a mozgó figurákban mindenféle tájak, absztrakt formák, fényjátékok, füstfelhők lüktetnek. A pszichedelikus animációban nem a szereplő van az eseményben, hanem fordítva. Ravasz megoldás. Gitár és hegedű pöntyögtetése puha, kuckós, titokzatos atmoszférát teremt, Tóth Orsi pedig plasztikusan béleli ki fojtott vággyal az egészet. Erotikus dal, de nem a csábítás kimódolt Erósza munkál benne, hanem az önnön hatalmától is gyötrődő, nyugtot sosem lelő, szörnyű titkokkal viselős daimón.

Úgy hírlik, a trió kibővül dobbal és basszusgitárral. Kíváncsian várjuk, hogyan folytatja ígéretesen kezdett útját a Lámpaláng, hogy a remek zenei és előadóművészi megoldások mellé miképp zárkózik föl majd egy izgalmasabb, sokrétűbb hangzásvilág, alkalmasint még több hangszer bevonásával, még több zenei kísérlettel.

(Lámpaláng: Rejtettelek sokáig… Morning Art Records Kft., 2020)