Gyökerek

Hogyan lett a vidéki magyar a primitívség, az elmaradottság, a műveletlenség jellegzetes figurája?

Kató néni. Kabaréinkban a vidékiség a humor gyakori forrása Fotó: Illyés Tibor Forrás: MTI / Illyés Tibor

Ma már senki nem csodálkozik el azon, hogy az Egyszer volt Budán Bödör Gáspár első epizódja 1,2 millió embert ültetett le a televízió elé. Színvonaluktól függetlenül visznek mindent a falun játszódó komikus sorozatok, lásd A mi kis falunk vagy Drága örökösök. Más országban talán kaszát-kapát ragadnának a parasztok, ha a városiak így gúnyolódnának rajtuk, de nálunk nemhogy dühöt nem éreznek irántuk, még együtt is kacagnak velük. Saját magukon. Túl régóta megy ez így. Megszokták. Hogyan juthattunk el eddig?

Önmagában semmi rossz nincs abban, ha humoros filmek, sorozatok a vidéki, falusi életről szólnak, ahogy abban sem, hogy a kabaréban a vidékiség a humor egyik gyakran használt forrása. De ha Ihos József kacsingatós Kató nénijének színvonalára vagy Bödőcs Tibor kizárólag alkoholista falusiakat felvonultató Búcsúszentlászló-sorozatára gondolunk, ha elemezzük ezeket, továbbá melléjük tesszük a kereskedelmi tévék régebbi és újabb hasonló tematikájú sorozatait (például: Házasodik a gazda), már látjuk is, mi itt a baj: a kép, amit sugallnak.

Az urak a parasztot soha nem tartották sokra, de azt azért tudták: ha a paraszt nem volna, nekik sem volna mit enniük. Ma már a városon élők (ők a mai urak) többsége azt hiszi, hogy az élelmiszer is a gyárban készül, mint az autó. Nincs hát már miért tisztelnie a parasztot. És persze a sok évtizedes téeszvilágban a paraszti tudás és elkötelezettség is elveszett. A falusiak nagyobbik része már a boltba, nem a kertjébe jár, ha zöldség vagy hús kell az asztalára, az öregasszonyok nem a ház előtt pletykálnak, hanem török sorozatokat néznek a szobában, a férfiak pedig a dohánybolt előtt ácsorogva, és nem a kocsmában emelgetik a féldecist, mert az már bezárt. Azért zárt be, mert a férfiak már nem jártak oda, pedig ott még nem a gyors berúgás, hanem a társadalmi élet volt a lényeg.

A falu kétségkívül megváltozott, a falusi ember is, de azért amit ma mutatnak róluk, elég elképesztő. Eszerint a falusi ember bunkó, agyafúrtnak hiszi magát, közben lusta és idióta, csak azért van istállója, hogy cicázhasson a szalmában, a villa meg arra kell, hogy legyen mire támaszkodnia, amikor részeg. És általában az. Mindehhez jön még humorforrásként a tájszólás. Hihetetlen közhelyek, és nem is nagyon erőlködik senki, hogy ezt a skálát gazdagítsa vagy legalább árnyalja.

Lehetne egy kört menni azon is, hogyan lett a tájszólás a műveletlenség szinonimája. Ebben az oktatásnak és a nyelvpolitikának is komoly szerepe van, meg annak, ahogy a városi ember tekintett mindig is a vidékre. Nem el-, hanem lemegy oda. A paraszt szó az idők során foglalkozásból pejoratív melléknév is lett, igaz, ezzel a magyar nyelv nincs egyedül. Az angol, a német, a román vagy a szlovák is hasonlóképpen használja a maga paraszt szavát, ott is tahót, elmaradottat, műveletlent jelent. (Balázs Géza szíves közlése.)

Mi most azonban nézzük inkább azt, hogyan lett az évszázadok óta meglévő lenézésből mára Bödör Gáspár-féle gúnyrajz. Továbbá azt is, hogy mi lehet, illetve mi már most is ennek a társadalmi, politikai szándéka és következménye.

A Rákosi-érával kezdődően valami megváltozott. A parasztság papíron ugyan szövetségbe került a proletariátussal, valójában azonban soha nem hódolt be a kommunista hatalomnak. Nem engedték a gyökerei. Az ötvenes években a kistelepülések vezetőinek likvidálása, jobb esetben internálása félelmet ugyan keltett, de megtörést nem eredményezett. Lekulákozhatták, kisemmizhették a néhány holdas dolgos parasztgazdákat, elvihették málenkij robotra a fiaikat, betelepíthették a parasztportákra a városból kitelepített üldözötteket, a parasztok csak nem akartak fogékonynak bizonyulni az új, korszerű eszmére.

Amit nem tudsz legyőzni erővel, győzd le nevetéssel! Gúnyold ki! Jobban nem is lehet megalázni valakit annál, mint ha nyilvánosság előtt kinevetik. És így történt. Így lett az ostoba, maradi, fejlődésképtelen, tájszólásban beszélő paraszt az állami kabaré sztárja, lett az idők haladtával a primitívség, az elmaradottság, a műveletlenség és az alkoholban való feloldódás jellegzetes figurája.

Kató néni. Kabaréinkban a vidékiség a humor gyakori forrása
Fotó: MTI / Illyés Tibor

A mai persze már egy másik történet, hiszen senki nem gondolja, hogy A mi kis falunk, amely egyébként nem is magyar fejlesztés, vagy Bödör Gáspár valamiféle politikai összeesküvés eredményei lennének. Szó sincs erről. Ők már csak ártatlan, de nem ártalmatlan gyümölcsei annak a fának, amelyet évtizedekkel ezelőtt ültettek el, egészen más céllal. De elég termékeny fa lett belőle.

Vannak azonban máig társadalmi-politikai kihatásai is ennek a jelenségnek. Emlékszünk még rá, hogy az 1990-es MDF-győzelem után a liberális SZDSZ azonnal bejelentette, hogy a jobboldalt az elmaradott vidék emelte a hatalomba, a felvilágosodott város ilyet soha nem szavazna meg. Bunkó vidék, bölcs, modern gondolkodású város. Mert az már csak evidens, hogy mi a korszerű. Amit ők ott a városban gondolnak.

Sokunk kellemes meglepetésére már nincs SZDSZ, történelem lett belőle, de szellemi-politikai utódaik máig minden bukott választás után elismétlik, hogy Orbán Viktort és diktatúráját kizárólag az elmaradott, könnyen megvezethető és fillérekért, zsák krumpliért, közmunkáért megvásárolható vidékiek, főleg a falusiak segítik újra és újra a hatalomba. Vidék kontra város, népi kontra urbánus, szellem kontra műveletlenség. Mindig volt, és máig él. Hát ezért nem szabadna önfeledten nevetgélni a faluban Bödör Gáspáron.