Telepesek

Ötmillió… Ennyi külhoni nemzettársunkról beszélt Antall József harminc esztendeje, amikor lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánt lenni, s ennyiről szól az új „himnusz”, a Nélküled is. Ezzel szemben jó, ha ma tizenegymillió magyar él a Kárpát-medencében, ebből kétmillió ­továbbra is kisebbségi sorban.

A felvidéki Bős Magyar Tanítási Nyelvű Óvodája. Versenyhelyzet Fotó: MTI–Krizsán Csaba

A Partiummal együtt Romániához csatolt 103 négyzetkilométer területű „trianoni” Erdély magyarsága többször is érzékenyen megszenvedte a kivándorlást, illetve a deportálást. Az első világháború elvesztése után kétszázezren telepedtek át a „csonka” országba (s éltek hónapokon, sőt éveken át sokan marhavagonokban).

A második világháborút követően kisebb mértékben ez megismétlődött, s durván százezerre tehető a magyar anyanyelvű zsidóság elhurcolása miatti veszteség. Mindezt figyelembe véve kisebb csoda, hogy az 1910-ben 1 660 ezer lelkes erdélyi magyarság átmenetileg csekély mértékben gyarapodni is tudott, s lélekszáma a rendszerváltozáskor még meghaladta a másfél milliót. Közben persze Erdély demográfiai arculata jelentősen megváltozott, különösen az Ókirályságból a magyar többségű városokba betelepítés következtében. Az erdélyi magyarság részaránya harmincról húsz százalékra olvadt.

Szlovákiában az első világháború, az első bécsi döntés, majd a második világháború után is nagyfokú volt az identitásváltás. A beneši dekrétumok jegyében a reszlovakizáció és a kitelepítés egyirányú csökkenést eredményezett a magyarság létszámában. Az 1910-ben 884 ezer fős felvidéki magyarság a relatív kommunista konszolidáció évtizedeiben sem tudta meghaladni többé a hatszázezres számot, majd a rendszerváltozás éveiben – különösen a felgyorsuló asszimiláció hatására – fogyásnak indult, részaránya egy évszázad alatt harminc százalékról tíz alá esett.

A felvidéki Bős Magyar Tanítási Nyelvű Óvodája. Versenyhelyzet
Fotó: MTI–Krizsán Csaba

A második világháború után Kárpátalját Csehszlovákiától a Szovjetunióhoz csatolták. A bevonuló szovjet csapatok a helyi magyarságot azonnal megtizedelték, besorozták a málenkij robotra hurcoltak tömegébe. A régió nemzetiségi összetétele itt is drámaian megváltozott. Miközben a magyarok száma az 1910-es 183 ezerről az ezredfordulóra 152 ezerre fogyatkozott, aránya a többséghez képest harmincról tizenkét százalékra zuhant.

A délvidéki magyarság Jugoszláviához – újabban Szerbiához – tartozó, a Vajdaságban tömörülő túlnyomó többsége hasonló veszteségeket szenvedett. Lélekszáma az 1910-es 417 ezerről az ezredfordulóra 290 ezerre, aránya 21,5 százalékról 14,3-ra esett vissza, s az 1944–45-ös népirtás traumáját is fel kellett dolgoznia.

A horvátországi magyarság száma egyrészt a fiumei „hídfő” elvesztésével szenvedett csapást, de folyamatosan erodálódott a határ menti, Dél-Baranyában élő tömb is, amelynek száma az ezredfordulón már nem érte el a húszezret sem. Szlovéniában (Muravidék) és Ausztriában (Várvidék) hasonló a helyzet, még kisebb számokkal.

Legutóbb – Ukrajnát leszámítva – 2011-ben végeztek majdnem teljes körű adatgyűjtést a Kárpát-medencében, jövőre várható újabb népszámlálás, de Péti Márton, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnökhelyettese arra hívja fel a figyelmünket, hogy pontos képet nem remélhetünk ettől:

– Megváltozott az adatgyűjtés hagyományos módszertana. Ausztriában és Szlovéniában már a legutóbbi népszámláláskor sem vizsgálták – egyszerűsítésből vagy esetleg egyéb jól felfogott nemzeti érdekből sem – a nemzetiségi megoszlást, és e gyakorlat máshol is teret nyerhet, de a globalizálódó világban mindenhol egyre bonyolultabb a lakhely és nemzetiség szerinti felmérés – mutat rá Péti Márton.

Magyarország és a külhon kapcsolatában a rendszerváltozás óta – különösen a kommunista időszak elszigeteltségéhez képest – az áttelepülési hullám a legmarkánsabb jelenség, ennek mértéke minimum 350 ezer főre tehető a leszármazottakkal együtt, enélkül Magyarország lakossága már tíz évvel korábban tízmillió alá esett volna.

– Közép- és Kelet-Európában viszonylag ritka, hogy ilyen mértékű vándorlási többletet nyerjen egy ország – szögezi le az NSKI elnökhelyettese.

– A külhon felől nézve ez persze vérveszteség, s még aggasztóbb, hogy az elmúlt évtizedben már nem Magyarország az első számú kivándorlási célország, így ez könnyen jelentkezhet veszteségként a teljes Kárpát-medencei magyarságra nézve.

Ugyanakkor a magyarországi bevándorlás üteme azért mutat lassulást, mert kezdenek kimerülni a külhoni tartalékok. Péti Márton kedvező folyamatokat is említ:

– A magyar identitás értéke bizonyos térségekben erősödött, itt a magyarság képes asszimilációs többletet felmutatni. Ha ez a hivatalos népszámlálási statisztikában nem mutatkozik is meg, az óvodai, illetve iskolai beiratkozás adatai ezt tükrözik. Érdekes módon ez a jelenség a jogilag leginkább hátrányos helyzetű kárpátaljai magyarság esetében érzékelhető a legerősebben a mai napig, de távlatosan és potenciálisan akár a határ menti területeken máshol is megfigyelhető lehet majd ilyen fordított irányú asszimiláció vagy legalábbis a magyar identitáselemek erősödése a nem magyar vagy többes kötődésű népességben, hiszen a szomszédos országokból érkezve mind többen vállalnak munkát vagy választanak agglomerációs lakóhelyet hazánkban. Az abszolút mellett a relatív mutatókat is érdemes vizsgálni, ezek szerint a többségi nemzet több országban lényegesen nagyobb tömegekben vándorol ki, még ha napjainkra mérséklődnek is e különbségek. Biztató lehet, hogy a szomszédos országokban is kiépültek a demokratikus rendszerek, s helyi szinten legalábbis a magyarok politikai pozíciói mindenhol erősek.

Péti Márton hangsúlyozza, hogy a Kárpát-medencéből való magyar elvándorlás mérséklődése, amelyre már utalnak jelek, jóval kedvezőbb népesedési forgatókönyvekhez vezet az NSKI és a Népességtudományi Kutatóintézet nemrég zárult közös Kárpát-medencei magyar népesség-előreszámítása szerint.

A felmérések alapján Magyarország jelenlegi népessége – talán még – meghaladja a kilencmilliót. A különböző nemzetrészek létszámadatai a következők: Erdély 1,1–1,15 millió, Felvidék 470–480 ezer, Délvidék 210–230 ezer, Kárpátalja 120 ezer, Horvátország tíz–tizennégy ezer, Szlovénia hatezer. Ausztria speciális eset, hiszen az őshonos őrvidéki magyarság száma már csupán három-öt ezerre tehető, de az életvitelszerűen Ausztriában élő magyaroké meghaladja a százezret is.

Ha e számokat összeadjuk, körülbelül kétmillió a végeredmény – szemben az ötmillióval.

Megfordul-e, megfordítható-e a folyamat? Nemzetünk ereje véges, de ha valamire, arra építhetjük a jövőt, hogy minden hányattatás dacára még mindig a magyar a Kárpát-medence legnagyobb lélekszámú nemzete, és a jelenlegi tendenciákból kiindulva e pozíciónk még évtizedekig nem kerül veszélybe.

TRIANON100 összeállításunkat ide kattintva érheti el!