Csodát tenni csak angolul lehet

Senkit se érdekel, hogy egy kis közép-európai nemzet gyermeke mit talált fel és terjesztett el a világban.

Csupán 47 évet élhetett az Anyák megmentője Forrás: mta.hu

Mi az emberiség legnagyobb találmánya? Ez könnyű. A fertőtlenítő. Joseph Lister, 1895. Előtte nem volt higiénia az orvostudományban sem – mondja Donnie Darko barátnőjének a róla szóló filmben. Ez nem orvosi film, csak egyetlen kiragadott részlet egy egyébként zseniális amerikai alkotásból, amelyben a fertőtlenítés nem játszik különösebben fontos szerepet. Csak a dátum meg a név, Joseph Lister, aki rájött, hogy mossák meg a kezüket az orvosok, mielőtt az egyik műtétet befejezik, s belekezdenek a másikba. Ismerős a történet, mi is csináltunk erről filmet. Csak abban nem Joseph Lister szerepel, hanem Semmelweis Ignác, és nem 1895-ben, hanem 1847-ben. Márpedig az mégiscsak több mint 170 évvel ezelőtt volt, elvben ennyi idő alatt tisztázódhatnának a viszonyok, kit illet az elsőség az ilyen hatalmas felfedezésért. Elhelyezhetnénk a tudományos élet dicsőségtábláján Semmelweis Ignácot, akinek munkája Louis Pasteur, Robert Koch és Joseph Lister gondolatait is alapvetően meghatározta. De ez mégsem sikerül. Mert Semmelweis ma sem ismert külföldön.

A The Guardian brit baloldali lap egy interjút közöl Mark Rylance brit színésszel, aki lelkendezve mesél nagy felfedezéséről, miszerint egy francia nyelvű, 1936-ban megjelent életrajz került a kezébe az ismeretlen Semmelweis Ignácról, s hihetetlenül izgalmasnak találta. A szóban forgó mű Louis-Ferdinand Céline 1924-ben írt és 1937-ben angolra fordított doktori disszertációja, amely a Semmelweis Ignác élete és munkássága címet viseli. Céline viszont nem könnyű eset az irodalomtörténetben, a The Guardian cikkében is megkapja a súlyos bélyeget jelentő „ellentmondásos” melléknevet. A francia orvos ugyanis vadul antikommunista, antimarxista és antiszemita volt, legalábbis ez az utókor ítélete. Ha pedig Céline ír valakiről, még ha egy doktori disszertációról van is szó, az lehet, hogy szintén politikailag érzékeny ügy. Ilyen alapállásból kellett az Oscar-díjas Rylance-nek elolvasnia az életrajzot. Ő pedig valóban nagyon lelkes, hiszen úgy döntött, a meg nem értett és a nyugati világ által teljesen elfeledett magyar orvosnak szeretne igazságot szolgáltatni, s ír is egy színdarabot, amelyet a közeljövőben Bristolban be fognak mutatni. Nem mellékesen a koronavírus-járvány hatására az egész fertőtlenítési történet nagyon vonzó a brit médiában és közéletben, így a magyar orvos esete a mai korban elengedhetetlenül szükséges kommunikációs technikák segítségével valóban sikeres színdarab lehet.

Ahogy azt Rylance is kiemeli, Semmelweis épp ebben lehetett a legrosszabb, a kommunikációban. Az orvos ugyanis gyilkossággal vádolta meg a bécsi szaktekintélyeket, de nem tudta bizonyítani állítását, csak megérzésével. A fertőtlenítő kézmosás érzelmileg, tapasztalat alapján helyesnek tűnt, de mégiscsak ráborította az asztalt az őt idegenkedve néző bécsi orvosokra, akik végül meg is oldották, hogy ne kelljen az izgága magyarral együtt dolgozni, s különben is, jött a szabadságharc, cseppet se voltak jó viszonyban a magyarokkal. Semmelweis sorsa ismert, 1865-re idegösszeomlást kapott, elmegyógyintézetbe került, ahol feltehetően nagyon megverték, és fertőzés következtében két hét múlva elhunyt. Mi, magyarok emléket állítottunk neki, az anyák megmentőjének nevezzük, a legnagyobb orvosi egyetemünk is a nevét viseli, ahol külföldi diákok is tanulnak, de egyáltalán nem elég az a fajta imázs­építés, amelyet a diplomákon látható pecsét jelent, hirdetve Semmelweis nevét. Rylance nagy név, de neki is úgy kellett rácsodálkoznia a számunkra annyira természetes történetre, mint újszülöttnek. Pedig nem vagyunk fal mögött, a sztorit bárki elmondhatta volna neki, nem titok, s lám, az egyetlen kézzelfogható anyag Semmelweisről egy francia nyelvből fordított doktori disszertáció, és az érdeklődő brit közönség akár azt is hiheti, hogy az egész eset csak fikció.

Olyan nagyon persze nem érdemes csodálkoznunk. Mindig ezt csináljuk mi, magyarok. Kitalálunk valami korszakalkotót, megvalósítjuk, használjuk, majd ezt meglátja valami nyugati, angol anyanyelvű fickó, ad érte három babszemet, és degeszre keresi magát, miután körbevette papírgirlandokkal, aranyszínű festékkel bemázolta, és ráaggatott valami roppant vonzó márkanevet. El tudja adni. Mi pedig nem tudjuk eladni, mert nem vagyunk kereskedők, soha nem is voltunk. A tudományos élet szereplői nagyjából ugyanúgy vágynak az elismertségre és a pénzre, mint az üzletemberek, és sokszor erkölcsi nullák.

Ellopkodják egymás eredményeit, saját magukat helyezik pályatársaik, esetenként közvetlen munkatársaik elé, hogy az ő nevük legyen a felfedezett eljárásé, s ne a kollégáé. Ez néha egyszerű hiúság, máskor politika vagy marketing. Mert a Semmelweis nem hangzik olyan jól, mint a Lister, a Pasteur, a Koch. Mert német név, és a németekkel épp háborúban állunk, de legalábbis nemsokára háborúra kerül a sor. Bécsben viszont a német nevű magyar orvos egyértelműen szilaj magyar hazafi, ott ezért nem illik bele a szépen felépített rendszerbe.

Arról persze nem szól a fáma, hogy Semmelweis milyen ember volt, az eredményei igazolják a zsenijét. De lehet, hogy valóban egy kibírhatatlan fráter, aki csak az asztalt csapkodta, hogy fogadják el a megérzését. Newtonról tudjuk, hogy hatalmaskodó és pénzéhes szörnyeteg volt, akinek a tézisei megszépítették az emlékezetét, így ma csak a géniusza maradt velünk, az emberi gyengeségei teljesen háttérbe szorultak.

Ez a XXI. századi világ ugyanúgy a győztesek által van felépítve, mint az összes többi korszakban. Senkit se érdekel, hogy egy kis közép-európai nemzet gyermeke mit talált fel és terjesztett el a világban. Ha viszont ugyanezt egy angol anyanyelvű valaki alkotja meg, akkor az korszakalkotó zsenialitás, és krátert neveznek el róla a Holdon, esetleg valami hegyvonulatot is az Antarktiszon. Mert soha nem fogja a győztes hatalom átadni a kezdeményezés jogát a kisebb és gyengébb kultúrának.

A XIX. század elején még lúdtollal írtak az emberek, pedig folyamatosan próbálkoztak ezt a nagyon fontos területet újabb és újabb találmányokkal fejleszteni. Majd egy fiatal román mérnök, Petrache Poenaru rájött, miként lehet egybeszerkeszteni a tinta tárolóját a tollal, s le is védette. Franciaországban, hiszen 1827-ben Románia nem volt igazán tényező, s úgyis Párizsban tanult Poenaru. A korszakalkotó találmány így a franciák kezébe került, ők lettek az úttörők, a románok pedig 2010-ben kiadtak egy bélyeget, megemlékezve a nagy feltalálóról.

A mi Bíró Lászlónk kicsit jobban járt, mert a neve köznevesedett az angol nyelvterületen, ­George Orwell például minden művében biro szóval utal a golyóstollra, a spanyoloknál birome ez az eszköz. A magyar feltaláló 1953-ban adta el a licencet a BiC nevű francia cégnek, abból lett a világ egyik legnagyobb írószergyártó vállalkozása, a feltalálóból pedig gazdag ember Argentínában. Ma természetesen a kínaiak gyártják a világon a legtöbb golyóstollat, de hogy ez milyen bonyolult technológiai probléma, jól jelzi, hogy Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök 2017-ben jelezte, közel az áttörés, s hamarosan Kína is képes lesz megfelelő minőségű golyóstollhegyet gyártani. Mert a kicsi golyó a foglalatban soha nem volt pontosan a helyén, elmozgott, pacát hagyott a papíron, nem volt megfelelően sima a felülete. Ezért Kína a hegyeket mindig külföldről, főleg Japánból importálta. Ma már senki se kérdezi, hogy jutottunk el a lúdtolltól a golyóstollig, nem említik meg a románok vagy a magyarok szerepét.

Az Anthrax amerikai heavy metal együttes 1985-ben befejezte aktuális albumát, és maradt még kis idejük a stúdióban. Két tagjuk úgy döntött, felveszik a viccnek szánt saját ötletüket, amely a metáltörténelem egyik legnagyobb hatású albuma lett. Ezt a címet adták neki: Speak English or Die. Beszélj angolul, vagy dögölj meg!