Kevin Williamson, a ’90-es évek egyik kultsorozatának producere néhány éve azt nyilatkozta, hogy „ma már nem lehetne leforgatni a Dawson és a haverokat, mivel szereplői olyan problémákkal küzdenek, amelyeket a mai fiatalok másképp oldanak meg, vagy a technikai eszközök miatt fel sem merülnek”. A Dawson és a haverok kiválóan mutatta be az Y-generáció tinédzser- és fiatalfelnőtt-problémáit. Az 1980 és 1995 között születettek az utolsó generáció, amely még ismerte az internet előtti világot, még kézzel (is) írt beadandókat az iskolában, tudta kezelni a tárcsás telefonokat, sőt az utcai pénzbedobós készülékeket is, és felragyogott a szeme, amikor a tárcsázós internetkapcsolat létrejött. Szülei a „baby boomerek” (akiknek neve a második világháborút követő húsz év kiemelkedő gyermekáldását mutatja) vagy esetleg a korai X-generációsok, vagyis az 1965 és 1979 között születettek. Millenniumi nevét Neil Howe és William Strauss íróknak köszönheti, akik az amerikai generációs elmélet megalkotásakor úgy gondolták, hogy a ’80-as, ’90-es évek szülöttei fogják meghatározni az új évezred irányát és gondolkodását.
Beszédes életrajzi töredék
Pósa történetei nem öncélúak, hanem közösségi okulásra készültek, mindezt hitelesen, remek stílusban közli velünk, az olvasókkal.