Mitől véres a lábad?

Magyarországon, ahol 1941-ben még tizenhatezer pár fehér gólya költött, tavaly már csak négyezer. A baj ­súlyosabb, mint hinnénk, mert nem csak a gólyák ­száma csökken, az agrárélőhelyeken és az erdőkben költő madárnépesség jelentős része is hanyatlik. A negatív folyamat kezdete egybeesik a mezőgazdaság iparszerű átalakulásával.

20200526 opusztaszer golya havran zoltan magyar nemzet Forrás: Havran Zoltán

Az Ópusztaszeri Tájvédelmi Körzetben, a Baksi-pusztán járunk. Kísérőnk szerint a Dél-Alföldön belül itt az egyik leggazdagabb az állomány, negyven fészket tartanak nyilván pár négyzetkilométeren belül. A füves puszta és a közeli halastavak együtt bőségesen kínálnak táplálékot. A gólyák visszaöklendezett köpetéből állapítható meg, hogy az aktuális menüben éppen milyen arányt képvisel a béka, pocok, egér, földigiliszta vagy a rovar.

– Idén feltűnően sok lótücsökásólábat találtam a köpetekben. Szárazabb években a sok szőr arra utal, hogy inkább a mezei rágcsálók jelentik a fő táplálékforrást, ha sok a víz, akkor a békák, de láttam már a fiókáknak csőrben szállított vízisiklót is. A gólyák nagyon alkalmazkodóképesek, de a radikális környezetváltozások őket sem kímélik – hallgatom az oknyomozás történetét.

Megérkezünk az első fészekhez, Baks község egyik szélső utcájába. Egy gólyamama csőrével igazgatja pelyhes fiókáit, a szomszéd villanyoszlopon pedig a párja figyel – legalábbis mi a párjának gondoljuk. Emberi szemmel teljesen egyformák, olyannyira, hogy még a szakértőnek is csak sejtései lehetnek róla, melyik a hím és melyik a nőstény. Teljes bizonyosságra csak akkor juthatunk, ha meglessük őket párzás közben, mert még a kotlást is felváltva végzik. Miközben a gólyák magánéletén filozofálunk, váratlanul a hím nagy szárnycsapások közepette fölrepül a szomszédos oszlopról, tesz egy kört, és landolni próbál a fészken. Ez nagyon nem tetszik a gólyamamának, dühösen odacsap a csőrével, szétterjeszti szárnyait, mindketten elrugaszkodnak, majd egymást üldözve légi harcot vívnak. Az ornitológus elgondolkodva állapítja meg, hogy alighanem egy fiatal hím ügyetlen udvarlási próbálkozását láthattuk, de a hölgyválasz egyértelmű.

Fotó: Havran Zoltán

A késve érkező fiatal hímek számára ilyenkor már kevés a fészek, és nehéz facér gólyahölgyet találni.

– A „záróra” után érkező fiatal hím története alighanem a fiatalok tapasztalatlanságával függ össze. Vándorlási útvonalukat csak részben az ösztön, javarészt saját tapasztalat határozza meg. Repülésük során folyamatosan monitorozzák a tájat, a fejükben elraktározott térkép alapján találnak vissza a szülőföldre, amelyhez viszont ragaszkodnak. Ez az a tanult ismeret, amellyel az először repülő fiatalok nem rendelkeznek, ezért késnek. A tőlünk északra és keletre fészkelő gólyák a mieinkkel együtt keletről kerülik meg a Földközi-tengert, azaz Törökország, Izrael, Egyiptom útvonalon, százas csapatokban érik el Afrikában a szavannaövet, ahol áttelelnek. 1908-tól gyűrűzik Magyarországon a madarakat, ezért tudjuk, hogy gólyáink akkoriban Dél-Afrikáig is elrepültek, de manapság ez nemigen fordul elő, jóval előbb megállnak. Az ibériai gólyák közül sok újabban már nem is fárad a repüléssel, inkább közeli szeméttelepeken telel át. Ez a jelenség a globális felmelegedéssel függ össze – mondja Lovászi Péter.

Közben egy másik fészekhez érkezünk, ahol egy öreg gólyapárt keresünk. Legutóbb nem sikerült távcsővel leolvasni a gyűrűt, mert megkopott az azonosító jel. De nincsenek itt, valószínűleg vadásznak. Máskor ilyen esetben a madarász várni szokott jókora teleobjektívjével kezében, de most inkább folytatjuk utunkat a Tisza mellé, ahol a töltésről jól be lehet látni egy gólyafészekbe. A gátőr háza mellett álló elferdült oszlop már nem vezet áramot, a gólyafészek miatt maradt ott. Négy fióka szemlélődik anyjuk vékony lába körül.

Szakértőnk elégedetten állapítja meg: ezek itt szemlátomást jó állapotban vannak. De nem is a Tisza mentén csökkent az életterük, inkább a Dunától nyugatra. Minél intenzívebb, minél nagyüzemibb a mezőgazdasági termelés, annál kisebb a fajtasokféleség, annál kevesebb táplálék jut minden élőlénynek. Az, hogy nyolcvan év alatt a negyedére csökkent a hazai gólyaállomány (az elmúlt öt évben 22 százalékkal) sok egymást erősítő változás következménye. Összefügg egyfelől a legeltető állattartás visszaszorulásával, mert a legeltetett mezők ökoszisztémája ideális minden élet számára. Összefügg a túlzásba vitt vegyszerhasználattal, hiszen a mérgek kimutathatók a gólyák táplálékaiban is. Más ragadozókra vonatkozó kutatások igazolták, hogy a felhalmozódó nehézfémek miatt egyre vékonyabbak és sérülékenyebbek a tojáshéjak. Összefügg azzal, hogy minden négyzetcentimétert felszántanak.

Fotó: Havran Zoltán

A nagy homogén ültetvények, amelyek a mezőgazdász szemében talán szépnek látszanak, az élővilág számára katasztrófát jelentenek. Halott, néma világ, a biodiverzitás ellentéte. Összefügg azzal, hogy a mezőket indokolatlanul kaszálják, sőt gyakran a pihentetett földeket is feltárcsázzák elpusztítva temérdek prédaállat élőhelyét.

A bioszférára mért első nagy csapás a folyószabályozás, a Duna–Tisza köze kiszárítása volt, majd jöttek a vegyszerek, az egyre hatékonyabb gépek, az utóbbi években pedig az őrült profitmaximálás a mezőgazdaságban.

Milyen jövő vár a magyarországi gólyákra? Erre szomorú előképet szolgáltat Hollandia, amelynek Magyarországhoz hasonlóan szintén a negyede gyep. Ott már úgy kezelik a mezőket, hogy esélye sincs a táplálékállatok elszaporodásának. Míg mi a négyezer párra csökkent gólyalétszám miatt aggódunk, addig a Dunántúl méretű Hollandiában már csak egy-két száz pár fészkel, ráadásul az ottani fészkenkénti fiókaszám is a fele a nálunk jellemző négynek. Angliában pedig már a verebeknek is csodájára járnak, és a gólyák visszahonosításával kísérleteznek. A madarak a bioszféra állapotának legérzékenyebb indikátorai, és immár nálunk is zúgnak a vészharangok.