Nagy barna táska

A 2015-ig visszavezethető ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája folytat nyomozást. A Magyar Állami Operaház könyvtárából ekkor lopták el azokat az évszázados köteteket, amelyek egy londoni antikváriusnak és a magyar Külügyminisztériumnak köszönhetően idén tavasszal érkeztek vissza Budapestre. Ókovács Szilveszternek, az Operaház főigazgatójának van gyanúsítottja.

A jó szemű angol régiségkereskedők felfedezték a kötetekben a Magyar Királyi Operaház pecsétjét, amelyet korábban valaki megpróbált eltávolítani Fotó: Zsolt BURGER/MFA Forrás: Külgazdasági és Külügyminisztérium

Gyorsan kiderült, a kiadványok szerepelnek az opera szcenikai könyvtárának leltárában, de hiányoznak a polcokról. Az antikvárium ezért magánál tartotta a könyveket, és értesítette a londoni rendőrséget, miközben az Operaház illetékesei is felvették a kapcsolatot a hazai főügyészséggel és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájával, amely máig ismeretlen tettes ellen folytat eljárást.

A jó szemű angol régiségkereskedők felfedezték a kötetekben a Magyar Királyi Operaház pecsétjét, amelyet korábban valaki megpróbált eltávolítani
Fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium

Ókovács Szilveszter főigazgatónak ellenben van egy gyanúsítottja, akiről elismeri, hogy mint mindenki mást, őt is megilleti az ártatlanság vélelme. 2015-ben A hattyúk tavát készültek színpadra vinni a híres holland koreográfus, Rudi van Dantzig látásmódjával, amikor a tervező, Toer van Schayk asszisztenseként feltűnt egy holland szakember. Aki olyan sokat dolgozott a kiviteli terveken, hogy néha még a hétvégéit is a szcenikai irodában töltötte. Ezek lehettek a főigazgató szerint azok az alkalmak, amikor az értékes példányok belekeveredhettek külföldi alkalmazottjuk nagy barna táskájába.

Ám mindez egyelőre csak bizonyítékokkal, vallomásokkal alátámasztott feltételezés. Amíg hivatalosan nincs gyanúsított, és nincs bírósági ítélet, nem is lehet ez másképpen, mondja megkeresésünkre Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.

A szcenikai könyvtár belső használatra szánt gyűjtemény, amelynek alapjait vélhetően Keg­levich István vetette meg. A gróf, aki 1886 és 1888, majd 1898 és 1902 között az állami színházakat felügyelő intendánsként tevékenykedett, elsőként ismerte fel a hazai teátrumi vezetők közül kora legdivatosabb színházi irányzata, a meiningenizmus jelentőségét. Azon volt, hogy az ehhez kapcsolódó új elképzeléseket mind az Operaházban, mind a Nemzeti Színházban meghonosítsa. Ennek értelmében aprólékosan kidolgozott, korhű díszleteket, jelmezeket és kellékeket rendelt vagy terveztetett az előadásokhoz, kultúrtörténeti könyveket, albumokat szerzett be, hogy ezzel is megkönnyítse Spannraft Ágoston díszletfestő és utódai munkáját. Karczag Márton szerint az ellopott és visszaszerzett kötetek egy része az 1800-as évek végén is ritkaságszámba mehetett, akadnak köztük száz évvel korábban kiadott példányok is.

Az intézmény mindenkori vezető tervezőinek galériás, pazar kilátással rendelkező birodalma az Operaház negyedik emeletén, a Hajós és a Lázár utca szegleté­ben, a festőműtermek mellett bújik meg. Itt helyezték el tizennégy hatalmas, zárható szekrényben a szcenikai könyvtár ezernél is több kötetét, többek között azokat, amelyeknek lábuk kelt. A tervezők mindegyik példányt személyes pecsétjükkel látták el. Az irodát – a jelenleg raktárban őrzött könyvtárral együtt – az Eiffel Műhelyházba költöztetik át.

Az „operakönyvek” hivatalos átadás-átvétele a járványügyi veszélyhelyzet feloldását követően néhány hónapon belül várható, jelenleg a Külgazdasági és Külügyminisztérium őrzi az albumokat.

Főzzék meg a pokolban!

Az emberiség múltja tele van könyvlopásokkal. A középkori ember egy-egy átokformula felrovásával védekezett a könyvtolvajok ellen. A British Múzeumban található XIII. századi kódex lapjai ezzel fenyegetik a tolvajt: „Aki ezt elviszi, halállal haljon meg, főzzék meg a pokolban: álljon bele a nyavalyatörés és a láz; törjék kerékbe, akasszák fel.” Egy vatikáni kézirat pedig ezt üzeni: „Kárhozzon el Júdással, az árulóval, valamint Kajafással és Poncius Pilátussal együtt.” Szokás volt, hogy a példányokba bejegyezték, kinek a könyvtárából valók. Ezt váltotta fel az újkorban az ex libris, amely gyakran ábrázolt akasztófát és akasztott embert, ilyen sorsot szánva a vakmerő tolvajnak. A kolostorokban és a világi tékákban gyakran lánccal rögzítették helyükhöz az értékes kódexeket, hogy lábuk ne keljen.

II. Szulejmán bevonulása Magyarországra Mátyás király corvinái­nak sorsát is megpecsételte. A könyvek többsége a konstantinápolyi szerájba került, ahonnan egy részüket csak hosszas diplomáciai tárgyalások után sikerült visszavásárolni, vagy megszerezni a konstantinápolyi piac könyvkereskedőitől. Néhány kötet annak köszönhette megmenekülését, hogy Mátyás halálának időpontjában épp kölcsönbe kapta valamelyik tudós professzor.

A legemlékezetesebb könyvlopást Libri-ügyként tartja számon a művelődéstörténet, írja Szénási Zsófia az Eltűnt könyvek nyomában című tanulmányában. A tettes Guglielmo Libri firenzei nemes volt. Azután, hogy 1841-ben kinevezték a francia könyvtárak kéziratgyűjteményeinek felügyelőjévé, több ezer kéziratot tulajdonított el, egy gyűjteményt pedig nyolcezer fontért adott el egy angol lordnak. Bár a lopásokra évekkel később fény derült, Libri Angliába menekítette a gyűjteményét, ahol az eltulajdonított darabokat aukcióra bocsátotta. A troyes-i könyvtárban, ahonnan Libri szemezgetett, két év múlva a könyvtárigazgató folytatta a fosztogatást. Auguste Harmand harminc éven át dézsmálta a téka anyagát, és amikor lebukott, akkor sem tudtak sok mindent rábizonyítani, mert a katalóguscédulákat megrágták az egerek.

Egy barcelonai könyvesboltos gyilkolt is a könyveiért. A számára kedves kiadványok eladása után követte a vevőt, majd eltette láb alól, csak hogy visszaszerezhesse tőle féltett ritkaságait. Ügyfeleit gyakran azzal csalta vissza, hogy kitépett néhány lapot az eladott kötetből, és amikor a gyanútlan vásárló visszament reklamálni, leszúrta. A szerzetesből lett kereskedőt végül halálra ítélték.